2024. március 29., péntek English version
Archívum  --  2006  --  5. szám - 2006. március 6.  --  Fókusz
Nem.
Ne nézzetek kerek és elégedetten meglepett szemekkel, nem arról fogok beszélni, amire gondoltok, ha gondoltok. Csak arról, hogy milyen jó és emlékezetes utazásokat lehet tenni a tömegközlekedés rövid és hosszú távú változatain.
Gyerekkel utazni külön élmény lehet, jut eszembe mindig, ha a szomszéd széken ülő nagymama próbálja egy helyben türtőztetni csintalan csimotáját, ilyenkor egyébként a külső és hívatlan szemlélő emlékezetes megfigyeléseket tehet. Én például sohasem fogom elfelejteni egyik utamat, mely éppen a Madagaszkár rajzfilm bemutatója körül történt, mely film, úgy tűnik, a hatodiktól a kilencedik évig terjedő korosztály számára menthetetlenül az idény kultuszfilmje lett, hogy minden kereskedelmi rádióból a Riszálom úgyis, úgyis kezdetű betétdal dörömböljön. Csak zárójelben említem, hogy az én Disney-szocializációm éppen a Pocahontas-lutra piacra dobásának idejében állt le, és nehezen tudom megfejteni azt a generációt, aki már különbséget tesz a különböző rajzfilmstúdiók kínálata között. Szóval késő este távolsági utazom, és nagyon próbálok a diskmanem rejtekében még magam előtt is alvást színlelni, mígnem valószínűtlen zörej üti meg a fülemet. Mire kinyitom a szemem, látom, hogy a szomszéd ülésen majd ki akar ugrani egy pöttöm gyerek nagyanyja kezéből, miközben elszántan a következőt ordítja: kiszállok úgyis, úgyis. Még nem tudta, hogy egy óráig muszáj lesz fenn maradnia, mely csekély időt további énekléssel töltötte el, szolid vitustánccal kísérve.
Mindez csak azért jutott eszembe, mivel a minap örök favoritom, a Szeged és Újszeged között tátongó ismeretelméleti szakadékot áthidaló kettes buszjárat már megint a világtörténelem legidegesítőbben leghoszszabb piros jelzését kapta meg, ami kivételesen nem csak nekem tűnt fel, de a szomszéd ülésen tanyázó csöppségnek is, aki évezredek filozófiai kételyeit és tépelődését sűrítette össze egy a nagyszülőjének szánt, jól irányzott kérdéssel: Miért kell megállni, ha piros a lámpa? Na, ez a miért az, amire most tekintetünket és figyelmünket szegezni fogjuk.
Mert lehet, hogy néha idegesítő, de nem árt sohasem lelassítani, megállni, figyelni arra, hogy ne csússzon ki lábunk alól a talajt jelentő száguldó futópad, és ezért jó végül is az idegesítő piros jelzés: összes közhelyes konnotációjával képes figyelmeztetni arra, hogy: állj. Hiába mérgelődsz, nem árt, ha más vezeti a buszt, nem árt, ha valaki ismeri és betartja a jelzéseket.
A kérdés mindig hangos, a válasz pedig halk. A gyerek miértje mindig hangos, a felnőtt válasza azonban már fél a kihallgatottságtól, így a nagymama válaszát már nem hallhattam a szomszéd székről. Mindenesetre röpke perc, a busz újra indul. Egy kérdés visszhangzik újra a levegőben:
Miért kell elindulni, ha zöld a lámpa?
Turi Tímea

DSC_6676_230x154.png

Címkék

Hírek, aktualitások *

Rendezvénynaptár *

  • Szorgalmi időszak 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Education period 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak a 2023-2024/2. félévben
    február 12. - május 18.
  • 2023/2024-II. félév Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.

Gyorslinkek

Bezár