2019. december 11., szerda English version
Archívum  --  2009  --  8. szám - 2009. szeptember 13.  --  Fókusz
Kap­tam a nyá­ron né­hány szem­re­há­nyást, hogy ezen a két tyúk­lé­pés­nyi he­lyen túl ke­ve­set fog­lal­koz­tam bo­rá­sza­ti kér­dé­sek­kel, az­az nem fó­ku­szál­tam kel­lő in­ten­zi­tás­sal a lé­te­zés es­­szen­ci­á­já­ra.

A szé­gyen el­so­dort, akár egy őszi fa­le­ve­let a szél.

Elő­ször a fák tör­zsei kö­zé, pa­dok vál­lá­ra, majd a lomb­ko­ro­nák ma­ga­sá­ba, azu­tán a fel­hők ron­gyai alá, vé­gül a nagy kék­ség­be ta­szí­tott a pi­ron­ko­dás. Föl­re­pül­tem ab­ba a ma­gas­ba, ahol a tér és az idő ta­lál­ko­zik egy­más­sal, nos, ilyen ma­gas­ban ra­gyog­nak éle­tünk leg­szebb bor­pin­céi is.
Egy som­lói bor­ki­mé­rő he­lyen ol­tot­tam fa­le­vél-szom­jam, sző­lők al­só­szok­nyái kö­zött. Óh, Ma­gyar­or­szág! Íze­id gaz­dag­sá­ga az is­te­ne­ké – mond­tam vol­na, ha sza­bad­na ma itt és most így meg­szó­lal­ni „eb­ben az ősi te­rü­le­te­i­től meg­fosz­tott, ki­he­rélt ha­zá­ban” (Haj­nó­czy Pé­ter). Né­mán, ahogy a ba­zalt ás­vá­nya­i­nak sok­szí­nű­sé­ge sod­ró­dott a korty­ban, él­tem át a leg­ki­sebb ma­gyar bor­vi­dék ha­tal­mas­sá­gát.

De so­dort to­vább a meg­ér­de­melt kri­ti­ka sze­le, egye­ne­sen Fer­tő­rá­kos­ra, ahol a ke­mény kő iz­mo­sít­ja, a tó tük­re me­len­ge­ti, az Al­pok­ról le­sza­la­dó szél le­gyez­ge­ti és a víz haj­na­li pá­ra­pap­lan­ja óv­ja a kék­fran­kost. Ami ma­gyar, hun­garikum, nem­ze­ti kinc­s, ma­gyar­ság­va­gyon, ma­gyar­ság­tel­je­sít­mény, min­den tör­té­nel­mi­et­len pró­bál­ko­zás el­le­né­re, mert ez a faj­ta se­hol sem olyan szép, mint ná­lunk – no jó, a Fer­tő-tó túl­ol­da­lán is. De az is a mi­énk!

Egy­szer csak meg­lib­ben­tem, egy kis kö­röcs­ké­re volt még időm el­tű­nőd­ni a mo­nar­chi­kus idő­kön a tó fö­lött, és őriz­vén a Ráspinál biz­ton­sá­gi okok­ból ma­gam­hoz vett bo­dza­pá­lin­ka gyö­nyö­rű, szé­les aro­má­it, alá­száll­tam Nagy­ka­ni­zsán. A zsi­dó te­me­tő­ben a Fis­chel csa­lád sír­he­lyé­nél em­lé­kez­tünk meg a száz éve szü­le­tett Fej­tő Fe­renc­ről, Sze­ged, Jó­zsef At­ti­la, Rad­nó­ti, az egye­te­münk ba­rát­já­ról. Charles Fej­tő, a fiú vál­lán pi­hen­tem meg. Óh, azok a szép bo­rok, ami­ket ná­lad it­tunk, mond­ta, és azok a cso­da­szép nők…

Igen.

Kó­ser szil­vák len­ge­dez­tek ek­kor, az élet és a tör­té­ne­lem pár­la­tai. A ko­pott zsi­na­gó­gá­ban Fej­tő és a szü­lő­vá­ro­sa je­lent meg dia­ve­tí­tőn, és ott ült a mes­ter ol­da­lán a sík fe­hé­ren Led­nitzky Pé­ter ba­rá­tom is, két­di­men­zi­ó­san a ne­ki ki­já­ró négy he­lyett. Szép két­ség­beesés, több má­zsa fo­tó a szem­héj alat­t…

És leb­ben, re­beg a szél, kön­­nyű, bi­zony na­gyon kön­­nyű a fa­le­vél. Egy vil­lá­nyi tölgy­fa­asz­ta­lon pi­hen meg, ki­csor­dult kéko­portót itat föl. Hát itt jár­tak a pi­ros szár­nyú an­gya­lok! Van en­nél lá­gyabb, sely­me­sebb, még­is tel­tebb vö­rös­bor? Van en­nél tisz­tább vo­nal­ve­ze­tés, ha­tá­ro­zot­tabb igen? Nem!

És az Eszter­bauer ka­dar­kái Szek­szár­don? Meg­pi­hen­tem ott is, olya­nok a bo­rai cím­kéi, mint­ha az én ba­ra­nyai fa­mí­li­ám len­ne. Pol­gár Zol­tán mond­ta, hogy ha­zánk­ban min­den csa­lád­nak van sze­mé­lyes tör­té­ne­te egy sző­lő­táb­lá­val, egy pin­cé­vel, egy bor­gyűj­te­mén­­nyel, egy hű­sí­tő lu­gas­sal vagy leg­alább egyet­len sző­lős­or­ral a por­ta vé­gé­ben. Hát per­sze, föl­ka­var a szél, bo­lyon­gok Haj­dú­szo­bosz­ló fa­lu­si­as, po­ros ut­cái fö­lött, és min­den ud­var­ban sző­lő zöl­dell. Lesz-e szin­té­zis?

Le­gyen. Ar­ra gon­dol­tam – nem tu­dom, mit szól hoz­zá az uni­ver­zi­tás –, hogy köz­pon­ti egy­ség­ként lét­re kel­le­ne hoz­nunk a Bo­rá­sza­ti, Bo­rá­sza­ti Vegy­ta­ni, Bor­jo­gi, Borkul­turális és Bor­fo­gyasz­tá­si Tan­szé­ki Cso­por­tot a meg­fe­le­lő in­ter­disz­cip­li­ná­ris mu­ní­ci­ó­val: ku­ta­tó­hel­­lyel, mű­sze­rek­kel, szak­iro­da­lom­mal, habil­itá­ciókkal, dok­to­ri is­ko­lá­val, sző­lő­vel, pin­cé­vel, hor­dó­val, lo­pó­val, po­hár­ral.

A kí­sér­let pró­ba­kö­ve le­gyen e hó­nap vé­gén a SZEBB (Sze­ge­di Egye­tem Bor Bu­li – lásd írá­sun­kat a 9. ol­da­lon), hogy va­la­mit le tud­jak tör­lesz­te­ni az adós­sá­ga­im­ból, és hogy vég­re fér­fi­a­san szem­be­sül­hes­sünk az előt­tünk ál­ló fel­ada­tok­kal.

Sze­rény, szom­jas fa­le­ve­le­ket lá­tok tö­me­gé­vel az EKO Park­ban…
Dlusz­tus Im­re
Bezár