Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

 

A parkba is besóhajtott a könnyű, lágy szellő, a fű már javában zöldellt, és táncolt a napsugarakkal reggeltől estig. A fák hűs árnyéktócsákat vetettek az apróköves útra, s a kis madarak ott fürdőztek a boldogságban. Már késő délután volt, a levegő már nem volt olyan forró, s szép lassan leszállt az este.
Endre éppen akkor sétált keresztül a parkon. Barna bőrcipőben sétálgatott, melynek fűzője jobbra-balra integetett minden lépésre. Nadrágja egyszerű fekete szövetből készült… hétköznapi viselet. Inge mélyen nadrágjába volt tűrve, s csak néha fehérlett ki egy-egy pillanatra szarvasbőrfoltos könyökű zakója mögül. Bal kezében könyvet cipelt: Serj Tankian Cool Gardens. Klasszikus.
Haja megközelíthetetlen precizitással, óvatosan, negyvenöt fokos szögben jobbra van fésülve. Arcán nevetséges mosoly és vastag, feketekeretes szemüveg - dísz gyanánt.
Rá nem jellemző lazasággal lóbálta karjait, majd az egyik padhoz odaérve hirtelen lehuppant a lakkozott, vörösre mázolt fára. Ott aztán kinyitotta még a lehelettől is óvott könyvét, és olvasni kezdett. A szeme sebesen járt balról jobbra, ajkai artikulálva képezték le a fejében megjelenő szavakat, illetve a képekből konvertált jeleket… lényegtelen.
Zoltán messziről leste. Egyik fa mögött rejtőzött, markában egy hatalmas kést szorítva. Szemei vérben forogtak, nyála végigömlött borostás arcán. Kirontott a fa mögül és egyenesen Endre felé rohant. Futás közben állatként hörgött és kapkodta a levegőt. Endre lassan hátrafordult, ám nem lepődött meg az őrült fickó láttán. Nyugodtan felkelt, és bevárta Zoltánt.
Pillanatok, centik választották el őket egymástól. A többi arra járó ember döbbenten várta a végkifejletet, messzebb egy sikítás, közelebb egy „jaj ne” hangzott el.
Eközben a világ egy más pontján:
Egy kisfiú futkározott a réten. Sokan jártak ki ilyenkor. Végigszaladt egy sor virágon, és véletlenül egy kislány lábára is rátaposott. Mikor tudatosult benne, mit is tett, visszament bocsánatot kérni.
– Szia! Ne haragudj, csak azt az évelő, fehér, hagymás liliaceaet akartam letaposni! A nevem Pán Péter. Hát a tiéd?
– Liliom.

 

SZERZŐNK

„Ádám Gergő, magyar szakos hallgató vagyok, 20 életévemmel lassan battyogok fel a hegyen, és útközben gyakran leírom gondolataimat, ennek köszönhetően születnek rövid szösszeneteim, amiket, ha csak tehetem, Narin álnéven teszek közzé. Remélem, sikerül majd egyre több embert becsalogatnom a fejemben lévő sokszínű világba. Ezen túl vonzanak a mondanivalóval rendelkező (vagy látszólag rendelkező) magyar és külföldi alternatív muzsikák (Serj Tankian, Kispál és a borz...). Tulajdonképpen elsősorban a zenének és az írásnak élek, de kíváncsiságom nem veszíti szem elől a többi művészeti ágat sem.”