az asztalon egy zacskó bolyhos klasszika:
pécsi barnadohány enged aszaltszilva-forma illatot,
míg lassan a hajnal satnya papírba csomagolja be,
s szikrát kattint a végire.
a füstnek egy csésze síktalan sötétség ereszt párát
elegyül,
szaga így egy nemzedék nappala és éjjele.
a korom frissruhánkra nehezülve kísér végtelen,
ismétlődő tévúton.