Ahogy felkértem egy táncra
Az eget s a csillagokat,
Csak keringőztünk hosszasan,
És átmulattunk napokat.
De mikor a fény hatodszor
A horizont alá szállott,
Belenéztem a semmibe,
És egy bukott angyal állt ott…
Fájdalmasan felordított,
Mikor meglátta az eget,
Amin vöröslő köd pihent
Felemésztve a felleget.
Elrejtőztek a csillagok
A dühös villámok elől,
S nem áradt többé aranyfény
Az ég koronája felől…
Kaparászó csonkok sírtak.
Elhalt a csend. Kihunyt a fény.
A gyötrő, hideg semmiben
Lassan megfulladt a remény.
Az ajkak az égre nyíltak,
Aztán végleg becsukódtak.
Nem maradt más emlék hátra,
Csak a gúzsbakötött holtak.