Elnyújtózó női test az alkony párkányfényében;
salétromos fal és penész zöld függöny, artéria
vad lüktetése, fogadkozni kell, feledhetetlen!
Ám oda a pillanat, már nem lehet választani,
esetleg találomra, volna vérszegény ég ajándéka
épp' őt nézni s figyelni, ilyen a nőt meztelennek látni;
egy szál kívülállóként, hímdühvel és gyanakvóan –, hogy
miként is egyensúlyozhat e keskeny, vetetlen álom?!
Az egyik keze kendőt tart, másik várakozóan
s dögunalommal az ablakszárny magasába lendül.
Élveteg tény s az elmének tükre közt ő az arány
maga, akarattalan, menthetetlen (aztán kimenekül).
Miért menekül ez ULTRA és ecetszagú térből?
Hiszen pillantásának nincs kényszerítő körülmény.
(A saját hangja zárja ki e kínból, e hűségből.)
Solymosi Bálint