Megtörténni, gondoltam egy rossz
pillanatomban, csak a düh
ismétlődő rohamaiban szabadna;
nekem gond ne legyen a „szánalmas" szó,
mondjam csak, „Istenem, szánj meg engem!
Hadd utálkozzak!" A mocskos ágynemű
gyűrődéseiben egyedül könyökölni,
átkokkal kivárni a televízió
sercegését és köpni az egészre,
aztán elnyomni a csikket a tollpaplanba –
Nem emlékezni arra, volt szív, mi
öntudatra ébresztett, azaz kínzó
állhatatosságra… Kinek hiányzana ez?!
Mindegy. Szállhatna a füst, valami keringő
dallama, az éjszakai kitörésben ---
Solymosi Bálint