Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

(nulladik típusú nap)

 

A Nagy Szeparátor elővette notebookját, és még egyszer végigfuttatta a programot. Amit látott, végtelen elégedettséggel töltötte el. Operációs rendszere a Szeparációs Szorongás. Külön a Linux, és külön a Microsoft. Külön a Lélek, és külön a Test. Külön a Gond, és külön az Öröm. És ekkor az Ügy minden komolysága ellenére halvány mosoly futott végig a Nagy Szeparátor vonásain, de rögtön le is söpörte, tudván, hogy most semmiképp sem szabad mértéktelennek lennie. Mindennek megvan a maga ideje.

 

(első nap)

 

Akkor aztán a Nagy Szeparátor lejött a hegyről, és aprólékos munkával vallásként hintette el a Szeparációs Szorongás magvát az emberek lelkében. És az emberek elkezdtek szorongani attól, hogy már nem sokáig lesz velük, vagyis akkor nem lesz többé, miért szoronganiuk. Mert immár semmi nem volt fontosabb számukra a szorongásnál.
Gyorsan tanultak, csak a folytonos kérdezésről nem tudtak leszokni. A folytonos kérdezés pedig, tudta jól a Nagy Szeparátor, könnyen megbonthatja a szorongás törvényét, és teret nyithat a parttalan emberi butaságnak. Mondd, mester, ugye, velünk maradsz, kérdezték, ha a Nagy Szeparátor épp köreikben tartózkodott. De ő csak fölényesen mosolygott, és még egy kis türelmet kért híveitől. Azok nem értették, mire gondol, de feltétlen bizalmat szavaztak neki, mert beszédeiből megtanulták, hogy kicserepesedett lelkükre minden szava gyógyírként hat. Nagyon jó szövegszerkesztője volt a Nagy Szeparátornak, és a betűtípust is mindig szerencsésen választotta meg. Általában Pharmacon 12-sel írta törvényeit az emberek szívébe, és sorkizártra húzta, hogy ne férkőzhessék be a kísértés vírusa.
És mi mást is láthatott volna, látta a Nagy Szeparátor, hogy jó az, amit csinál, hát, ripsz-ropsz megírt egy türelem-kezelő szoftvert. És az emberek előfizettek az Időre, és felhasználói jogot kaptak hozzá. A Nagy Szeparátor mindenkinek külön borítékolta a kódját, majd elégedetten nézett szét. Este lett, és újból reggel.

 

(második nap)

 

És mivel nomen est omen, a Nagy Szeparátor prímán le tudott lépni. A második nap reggelén tehát lelépett. Már rögtön ezen a reggelen úgy ment el, mintha örök időkre. A sarokról még visszaintett, hogy majd jelentkezik. Bár mozdulata azóta is háborúságot kelt az emberek nemzetségei között. Van, aki nem ismeri el az intés tényét. Mások szerint csak szórakozottan megtörölte orrát. Az egyik eretnek feltételezés szerint mozdulata olyan könnyedségről vallott, mintha neki korlátlan felhasználói joga volna az Idő nevű szoftverhez. Azok, akik így gondolkodtak, nem tudták elgondolni, hova mehet, hiszen számukra csak a Nagy Szeparátor környezete adódott aktuális élettérként. Nem volt számukra virtuális világ, csak a valóság létezett, benne a Nagy Szeparátor és a Szeparációs Szorongás törvénye. Na, meg az Időhöz kapott titkos kódjuk, ami reményeik szerint talán mégis magyarázatot ad, és irányt szab életüknek és türelmüknek.
Mindenki izgatottan kezdte tehát tépegetni lezárt borítékját. Volt, aki fogával szaggatta, de esetükben a Nagy Szeparátor végtelen bölcsességében feltéphetetlenné tette a papírt, hogy híve erősödjék a szorongásban. A frász verte ki a szerencsétlent, hogy akkor most már ő sose fog hozzáférni felhasználói kódjához. Volt, aki mohóságában rögtön a másikét szerette volna meglesni, hogy majd az övével lépjen be, és jó darabig sztokkolja még a sajátját. Aztán volt olyan is, akinek kódja csupán a sorozat első tagja volt, és nem tudhatta, mennyit kell a beírás során próbálkoznia ahhoz, hogy eljusson a helyes variánsig. Akadt, aki türelmetlen kapkodásában kamrafibrillációban elhunyt.
Mindenképp elvoltak egy darabig. Közben eltelt pár évezred, de ezt nem mindenki érzékelte, csak azok, akiknek sikerült feltépniük a borítékot, és megszerezték a kódot. A próféták azonban hiába mondták el tapasztalataikat, saját kód híján a többiek érthetetlennek tartották beszédüket, és őrültnek nevezték őket. És este lett, majd újra reggel.

 

(harmadik nap)

 

Lassan 11-re járt az idő, mikor frissen borotválkozva beállított a Nagy Szeparátor. Ráadásul a hülye is látta rajta, hogy nőnél volt. De csak az emberek egy egészen kis csoportjában ütötte fel a fejét a gyanú, hogy a Nagy Szeparátor talán titokban ápdétol. Meg a szaga. Fáradtságos munkával előkeresett és vizsgált tekercsek sokasága foglalkozik a kérdéssel, hogy a harmadik nap reggelén nőszaga lett volna a Nagy Szeparátornak. Egyes szabadabb szellemű apokrifek nem átallják azt sugallni, hogy a Nagy Szeparátornak vitathatatlanul punci-szaga volt a harmadik nap reggelén.
És mivel erőst huncfut kedvében volt, a Nagy Szeparátor megismertette ezen emberek kis csoportjával a szerelmet. Aztán egész álló nap csak lógatta a hócipőjét, és nézte a látóhatáron kibontakozó Egyetemes Nemi Üzekedést, majd estére ügyes kis csokrot kötött a szorongás rózsáiból. Már amennyiben szanaszét hevertek a mezőn a szerelem frusztrált bajnokai. A Szeparációs Szorongás felkent papjai és papnői, akiknek szívében ott illatoztak a szorongás rózsái. Látványukra a Nagy Szeparátor lelkét újból elégedettség töltötte el, és úgy döntött, hogy a naplementét Händel Messiásával ünnepli, és finom S/M lovagi szerelemmel fűszerezi. Majd, természetesen, a rendkívül intenzíven átélt szorongástól fékevesztett ápdétolásba kezdett, és részeg örömben gajdolt szarvasüszőkről, gazellákról, meg hogy róóó-óóka van a kertben.

 

(negyedik nap)

 

És újból reggel. A tegnap esti ápdétolás után a Nagy Szeparátor rendszere újraindítást kért, és a böngészője olyan diszfunkciót jelzett, amit rögtön el is nevezett Másnaposságnak. És mivel nem volt jó semmire, egész álló nap neveket adott. Ült a tök árnyat adó levelei alatt, és szórta a neveket maga körül. Péternek nevezte a kősziklákat, holott azok leginkább silány, ám látszatra olyan fineszes homokkőből voltak, de kicsire nem adunk, lösz az még..., legyintett a Névadó nagyvonalúan. Az emberek viszont megint csak félreértették, és erre az ígéretre építettek homok- és légvárakat, amiket aztán hirtelen jött haragjában vízözönnel, könnyel, fogcsikorgatással, exodusszal, tízcsapással, biofegyverrel és Ezékiel prófétával pusztíttatott halomra, még akkor is, ha gyakran súlyos képzavarba került. Ezen a napon a Nagy Szeparátor rengeteg baromságot csinált. Összevissza beszélt, fosta a szót, és végzetes hanyagságában megalapozta a beszédaktus-elméletet.

 

(ötödik nap)

 

Az péntek. És mint ilyen, már majdnem, de még nem igazán. Viszont egyre nemsokára. Különben persze, alig. Hiszen nemrég még éppen hogy. De azért illetve. Sőt, nemcsak, hogy illetve, hanem végül is. Amennyiben azonban, úgy mindazonáltal. Egyébként szintúgy. Mert ha, akkor alighanem. Vagy éppenséggel ellenben. Méghozzá csaknem végtére.
Mindezzel csak annyit akarok mondani, hogy innentől kezdve mindenki így beszélt. A Nagy Szeparátor ugyanis fű alatt szerződést kötött a SynTaxisTek Computer Inc. multinacionális számítástechnikai céggel, és felinstallálta a Kauzalitás-szoftvert. Megosztotta a merevlemezt, majd külön választotta az Okot és az Okozatot. És mivelhogy este lett, újra reggel is lett.

 

(hatodik nap)

 

A hatodik napon megadatott az embereknek a Rammstein. És a South Park.

 

(hetedik nap)

 

Amikor megvirradt, a Nagy Szeparátor úgy érezte, elkapott valami vacak grippét. Nyűgös, törődött arccal újra felnyitotta notebook-ját, és minden további nélkül egyszerűen formattálta a merevlemezt. Nem vacakolt hosszan. Slussz-pász, és gáttá.
Volt, aki látta, miként bök az enterre. Ezekből lettek az Enteroidák, a kapu-, védőrács- és zárkészítők, akik rögtön levédették maguknak a Mennyország Kapuját.
Mások azt terjesztik, a nagy Szeparátor két kiló nyers hal és három üveg vodka társaságában csónakba ült, és elhajózott Karjalára. Ők a Hithű Mitománok, akik azóta is szorongva lesik, mikor tűnik fel az ég alján az Aurora Borealis.
Végül pedig vannak, akik nem láttak semmit. Mert nem voltak elég távol. Na, ők a balfácánok. Róluk jobb, ha nem mondok semmit----

 

(a többi fennmaradó nap)

 

A többi fennmaradó napon elszaporodtak a Crackerek. A Történetírók. És a Rossz Érzések.