DSCN3188_sah

Ismét középiskolásokkal telt meg a BTK


Január 26-án tartotta a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara a második nyílt napját. A végzős középiskolások és szüleik, tanáraik dr. Gécseg Zsuzsanna oktatási dékánhelyettes köszöntője és dr. Kothencz Mihály, a Tanulmányi Osztály vezetőjének részletes felvételi tájékoztatója után interaktív módon, játékosan ismerkedhettek meg a szegedi bölcsészképzés alapszakjaival. De nemcsak magával a képzéssel, hanem a kar oktatói és hallgatói által vezetett épülettúra során magával a térrel is, ahol egyszerre zajlik az egyetemi élet legfontosabb tevékenysége: az oktatás, a kutatás és a vélemények megformálásának, a vitakultúrának az elsajátítása.




A 16 alapszakkal, 28 mesterszakkal, számos osztatlan képzéses tanári szakpárral, valamint 5 doktori iskola 36 képzési programjával rendelkező Bölcsészkar idén a nyílt napján leckekönyvvel fogadta a középiskolásokat, akik az egyetemi tanszékek játékos feladatainak elvégzése után aláírást is kaptak az indexükbe. A különböző szakokkal való megismerkedés után az összegyűjtött aláírásokkal pedig részt vehetettek az egyetemi tombolán, tehát úgy nyertek betekintést a felsőoktatásba, hogy még ajándékokat, könyveket is kaptak.

A Bölcsészkar következő nyílt napja már a mesterszakra való jelentkezésben nyújt majd segítséget a már alapszakos képzésük végén járó egyetemistáknak. Erre február 6-án kerül sor.


Fotó: Nemes Réka

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Boritokep_41

Kiss Attila az SZTE BTK Angol Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, több szervezet, köztük a Magyar Shakespeare Bizottság és a Magyar Anglisztikai Társaság (HUSSE) elnökségi tagja, utóbbinak egykori megválasztott elnöke, a hazai anglisztika megkerülhetetlen alakja. A grandiózus vállalkozás, a hétkötetes Az angol irodalom története sorozat második kötetének egyik szerkesztője tavaly, kiemelkedő életművének és szakmai sikereinek elismeréseként, Országh László-díjban részesült. Kiss Attila 2023 szeptemberében megvédte Kettős anatómia. Angol reneszánsz tragédiák a kora újkorban és ma című akadémiai doktori értekezését, 2024 áprilisában pedig hivatalosan is az MTA doktora lett.