Kettős diplomát kapnak a francia szakos szegedi egyetemisták

2020. július 13-án együttműködési megállapodást kötött az SZTE BTK Francia Tanszéke és a Limoges-i Egyetem. A szerződésnek köszönhetően a Francia nyelv, irodalom és kultúra MA-képzés hallgatói végzésükkor mindkét egyetem diplomáját megkapják.

 Kettős diploma

A szegedi Bölcsészkar Francia Tanszéke szoros tudományos együttműködést ápol számos francia egyetemmel, köztük a délnyugat-franciaországi Nouvelle Aquitaine régió egyik dinamikusan fejlődő egyetemével, a Limoges-i Egyetemmel. A személyes szakmai kapcsolatok nyomán kialakult tudományos együttműködésnek először a 2017-2018-ban a Francia Tanszék és a limoges-i partner által elnyert, magyar-francia államközi megállapodás alapján működő Balaton-Hubert Curien program, majd 2017-től az SZTE EFOP 343.16 AP3 „Nemzetköziesítés” elnevezésű projektje adott intézményes keretet. A támogatások példaszerű felhasználása és a többéves intenzív előkészítő munka közös eredményeként a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara és a Limoges-i Egyetem eljutott a kettős diploma kiadásáról szóló megállapodás aláírásáig, melyre 2020. július 13-án 11 órakor került sor a BTK Dékáni Hivatalában. A Francia nyelv, irodalom és kultúra elnevezésű, kétéves MA-képzés végén a hallgatók ennek a megállapodásnak köszönhetően a szegedi és a limoges-i egyetem diplomáját is megkapják.

Mind dr. Céline Meslier, a Limoges-i Egyetem rektorhelyettese, mind prof. dr. Gyenge Zoltán, az SZTE BTK dékánja fontos kiindulási pontnak nevezte a most aláírt szerződést, hiszen a jövőben a partnerkapcsolat kereteinek bővítését tervezik.

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Boritokep_41

Kiss Attila az SZTE BTK Angol Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, több szervezet, köztük a Magyar Shakespeare Bizottság és a Magyar Anglisztikai Társaság (HUSSE) elnökségi tagja, utóbbinak egykori megválasztott elnöke, a hazai anglisztika megkerülhetetlen alakja. A grandiózus vállalkozás, a hétkötetes Az angol irodalom története sorozat második kötetének egyik szerkesztője tavaly, kiemelkedő életművének és szakmai sikereinek elismeréseként, Országh László-díjban részesült. Kiss Attila 2023 szeptemberében megvédte Kettős anatómia. Angol reneszánsz tragédiák a kora újkorban és ma című akadémiai doktori értekezését, 2024 áprilisában pedig hivatalosan is az MTA doktora lett.