borito

Ismét nyílt nap az SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán – 2023. január 28.

A szegedi bölcsészkar 2023 januárjában ismét nyílt napot tart a felvételi előtt állóknak. Január 28-án, szombaton, a kar Egyetem utcai főépületében számos olyan programon vehetnek majd részt az érdeklődők, amelyek segítséget jelenthetnek abban, hogy a február 15-i határidő előtt a lehető legjobb döntést hozhassák meg arra vonatkozóan, hogy szeptembertől hol folytassák majd felsőfokú tanulmányaikat.

A decemberi nagy sikerű rendezvény után januárban, mintegy utolsó segítségként a felvételizőknek, ismét színes programmal készül az SZTE BTK kari nyílt napján. A program 11 órakor kezdődik majd, helyszíne pedig a kar főépülete lesz (Szeged, Egyetem utca 2.).


Ugyanezen a napon rendezi meg az SZTE is a nagy egyetemi nyílt napját, amely a BTK szomszédságában, az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban lesz. Aki tehát ellátogat az egyikre, könnyen átmehet a másik nyílt napra is – így az SZTE teljes kínálatát és az egyetem legjobb karaként szereplő BTK* széles oktatási palettáját is megismerheti.


Sőt! A januári nyílt napon a decemberihez képest más témák és programok is terítékre kerülnek majd, tehát azok is biztosan találkozhatnak újdonságokkal, akik a tavalyi után úgy döntenek, ismét ellátogatnak a karra!


A BTK nyílt napjának részletes programja már elérhető a rendezvény Facebook-eseményében!


Az alábbiakban pedig megtekinthető a decemberi nyílt napról készült riport, amely az SZTE BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék SzemeSZTEr című magazinműsorában jelent meg:





*Forrás: HVG Diploma 2023

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Boritokep_41

Kiss Attila az SZTE BTK Angol Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, több szervezet, köztük a Magyar Shakespeare Bizottság és a Magyar Anglisztikai Társaság (HUSSE) elnökségi tagja, utóbbinak egykori megválasztott elnöke, a hazai anglisztika megkerülhetetlen alakja. A grandiózus vállalkozás, a hétkötetes Az angol irodalom története sorozat második kötetének egyik szerkesztője tavaly, kiemelkedő életművének és szakmai sikereinek elismeréseként, Országh László-díjban részesült. Kiss Attila 2023 szeptemberében megvédte Kettős anatómia. Angol reneszánsz tragédiák a kora újkorban és ma című akadémiai doktori értekezését, 2024 áprilisában pedig hivatalosan is az MTA doktora lett.