nyn1

Idén is nőtt az SZTE BTK-ra jelentkezők száma

Immár harmadik éve emelkedik a szegedi bölcsészkarra első helyen jelentkezők száma – különösen figyelmet érdemel ez most, hiszen idén soha nem látott zuhanás következett be a felsőoktatási ntézményekbe jelentkezők számában.

 

Megjelentek a felvi.hu-n a felsőoktatásba jelentkezők létszámadatai. Bár idén húszezerrel kevesebb középiskolás szeretne továbbtanulni, mint tavaly – a Szegedi Tudományegyetemre jelentkezők száma a tavalyi 8213-mal szemben 6861-re csökkent –, az SZTE BTK-n mégis növekedés mutatható ki. 2019-ben 1209 középiskolás, 2020-ban 1300 jelölte meg első helyen az SZTE BTK-t: ebből 912 alapszakos, 388 mesterszakos jelentkezés, s hozzájuk jön még mintegy 130 diák, ők osztatlan tanárképzésben választottak bölcsész szakokat. Az SZTE karai közül a bölcsészkar az egyedüli, ahol létszámnövekedés figyelhető meg.

 

Az előző évhez képest idén a következő bölcsészkari alapszakokra jelentkeztek többen: a nappali képzésben pedagógiára, kommunikáció és médiatudományra, franciára, olaszra, pszichológiára, néprajzra, klasszika-filológiára, informatikus könyvtárosra, oroszra, a levelező képzésben pedig néprajzra, németre és pszichológiára. A mesterszakok közül a nappali képzésben történelemtanár és állampolgári ismeretek tanára képzésre, orosz nyelv és irodalomra, szlavisztikára, történelemre, néprajzra, magyar nyelv és irodalomra, illetve filmtudományra, míg levelező képzésben filozófiára, könyvtártudományra, néprajzra, vallástudományra, neveléstudományra, pszichológiára, valamint spanyol nyelv és kultúra tanára képzésre adták be többen idén a felvételi kérelmüket.

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Boritokep_41

Kiss Attila az SZTE BTK Angol Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, több szervezet, köztük a Magyar Shakespeare Bizottság és a Magyar Anglisztikai Társaság (HUSSE) elnökségi tagja, utóbbinak egykori megválasztott elnöke, a hazai anglisztika megkerülhetetlen alakja. A grandiózus vállalkozás, a hétkötetes Az angol irodalom története sorozat második kötetének egyik szerkesztője tavaly, kiemelkedő életművének és szakmai sikereinek elismeréseként, Országh László-díjban részesült. Kiss Attila 2023 szeptemberében megvédte Kettős anatómia. Angol reneszánsz tragédiák a kora újkorban és ma című akadémiai doktori értekezését, 2024 áprilisában pedig hivatalosan is az MTA doktora lett.