2026. február 8., vasárnap English version
Archívum  --  2007  --  8. szám - 2007. április 16.  --  Egyetemi élet
Bölcsészlány lett „Az Egyetem Arca”
A zentai Butora Sára (képünkön), az SZTE BTK IV. éves szerb-pedagógia és II. éves Európa-tanulmányok szakos hallgatója nyerte az idei „Legyél te az egyetem arca!” vetélkedőt, melynek gáláját március 27-én rendezték a SZOTE Klubban.
A huszonhárom résztvevő – több mint kétszer annyian indultak, mint tavaly – közül Sárán kívül további hat lányt díjaztak. A szépségverseny 2. helyezettje Farkas Kitti (BTK I. szociológia), a 3. pedig Matyasovszki Krisztina (JGYPK I. tanító) lett. Különdíjat Császár Adrienn (JGYPK I. andragógia), Szikszai Adél Ágnes (I. éves orvostanhallgató), Darmos Ivett (JGYPK II. egészségtan-gyógypedagógia) és Szirovicza Petra (III. éves jogászhallgató) kapott.
Sára – akit bár ismerősei kedvesnek és fotogénnek tartanak, mégis egy hétig kellett kapacitálniuk, hogy megmérettesse magát – tulajdonképpen születésnapi ajándékba kapta a koronát, hiszen egy nappal a verseny előtt töltötte be a huszonhármat. Az SZTE új arca, aki a szabadidejét  legszívesebben Márai műveinek olvasásával tölti, diplomatának, esetleg szerb-magyar tolmácsnak készül, egyelore viszont még egy darabig tanulmányait végzi, illetve a következő esztendőben képviseli az egyetemet különféle rendezvényeken, például a gólyatáborban, továbbá ő lesz a Hökkentő című hallgatói lap következő címlaplánya. Sára ezenkívül ingyen autóvezetői tanfolyamot kapott egy autósiskolától, július végén pedig egyhetes modelltábor vár rá Balatonalmádiban.

P1250119_230x172.png

Címkék

Hírek, aktualitások *

Rendezvénynaptár *

  • Részletes táblázatos nézet
    augusztus 25. - július 12.
  • Januári záróvizsga időszak - Vízumköteles külföldi hallgatók esetében
    január 12. - február 12.
  • Reklamációs időszak (kurzusteljesítések, érdemjegyek)
    február 02. - február 19.
  • Szakdolgozat és diplomamunka téma és konzulens választás
    február 02. - február 22.
  • Versenyalapú (normál) kurzusfelvétel
    február 02. - február 22.

Gyorslinkek

Bezár