Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

A SZTE-MTA Képességkutató Csoport sokféle kérdést vizsgál: hogyan megy végbe az értelmi fejlődés, hogyan fejlődnek a készségek, képességek óvodás- és iskoláskorban, mik azok a legfontosabb készségek, amelyeknek a fejlesztésével érdemes foglalkozni, milyen tényezők befolyásolják a gyermek fejlődését, milyen a szerepe a családi háttérnek, a hátrányos helyzetnek, mennyire lehet ezekbe a folyamatokba beavatkozni, és mekkorák a különbségek a különböző iskolák, illetve gyerekek között. Ahhoz, hogy az értelmi fejlődés folyamatát meg tudják érteni a kutatók, elsőként a mozgatórugóval kell tisztában lenniük: ez pedig nem más, mint a motiváció.

 

Józsa Krisztián 1973-ban született Kecskeméten. 1991-ben érettségizett a kecskeméti Bolyai János Gimnáziumban. 1996-ban szerzett fizika-matematika szakos tanári diplomát a JATE TTK-n. 2003-ban kapott doktori fokozatot. 1999 és 2001 között az SZTE-MTA Képességkutató Csoportban tudományos segédmunkatárs. 1997 és 1998 között a kecskeméti Bolyai János Gimnáziumban tanított. 2001-től tanársegéd, 2004-től adjunktus, 2007-től pedig docens az SZTE Neveléstudományi Intézetében. 1997-ben Pro Scientia Aranyérmet, 2004-ben Bolyai János kutatási ösztöndíjat, 2008-ban Akadémiai Ifjúsági Díjat kapott.

 

Józsa Krisztián főként ezzel foglalkozik, s ezen is belül az elsajátítási motivációval, ami könyvének is a fő témája. (A kötet egyébként a Tanítás és Tanulás sorozatban jelent meg, a sorozatszerkesztő Csapó Benő.) Az elsajátítási motiváció alapvető, öröklött késztetésünk  arra, hogy jók akarjunk lenni abban, amit csinálunk. „Óriási öröm egy gyermeknek, amikor először leírja a nevét, vagy kiolvassa az első szavakat. Ahhoz, hogy a gyermekek képességeit ügyesen tudjuk fejleszteni, ezt kellene kihasználnunk. Jelenleg viszont az a helyzet az iskolákban, hogy nem szeretnek tanulni a gyermekek. Minél idősebbek, annál kevésbé” – mondja a szerző.

Az életkor előrehaladtával nem csak nálunk csökken a tanulási motiváció: alaptendencia ez, amit számos nemzetközi vizsgálat kimutatott már. A jelenségben valószínűleg a serdülőkor is szerepet játszik, mert ilyenkor a diákok kikerülnek abból a teljesítményorientált fejlődési szakaszból, ami az iskoláskor elejét jellemzi. De emellett – ahogy az oktató rámutat – óriási a szerepe az iskolának és a pedagógusnak is, hiszen nem minden iskolában és nem minden tanulónál figyelhető meg a csökkenés. „Sajnos nem létezik receptes gyűjtemény a motiválásra. Minden gyereknél más mechanizmus működik, változó, hogy kit mivel lehet megragadni. A készségek és képességek fejlesztésére viszonylag könnyű jó módszereket kifejleszteni, de a motiváció ennél sokkal nehezebb kérdés.” Józsa Krisztián úgy gondolja, a kulcs az iskolakezdésben rejlik: a legelső élmények határozzák meg, mit fog később szeretni a gyerek. Problémát jelent azonban, hogy már ebben a fázisban jelentősek a különbségek közöttük. Néhányuknál már az iskolakezdéskor olyan nagy a lemaradás, hogy akármennyire is igyekszik a tanító néni, ezt a hátrányt nem tudja behozni. Ezeknek a – túlnyomórészt hátrányos helyzetű – gyerekeknek a felzárkóztatására irányul az a készségmérő és -fejlesztő rendszer, amelynek a kidolgozásában a fiatal szegedi kutató is részt vesz. A DIFER (Diagnosztikus Fejlődésvizsgáló Rendszer) néven ismert programhoz kapcsolódó kutatások támogatására a Bolyai János kutatási ösztöndíjat is elnyerte.

Józsa Krisztián eredetileg matematika-fizika szakon végzett, és negyedévesként kezdett el neveléstudományi irányú témával foglalkozni. A Kísérleti Fizikai Tanszék oktatójával, Papp Katalinnal arra keresték a választ egy kutatásban, vajon miért van az, hogy a legtöbb diák nem szereti a természettudományos tantárgyakat, különösen a a fizikát és a kémiát. „Arra jutottunk, hogy jelentős előrelépés lenne, ha olyan órákat tartanának az iskolában, ami segítené a gyerekeket a mindennapi világban való jobb eligazodásban – hiszen viszonylag életidegen az, amit a diákok a könyvből megtanulnak.” Ebből a kutatásból nyertes OTDK-dolgozat született, majd a PhD-képzés iránti szándék. „Egyértelmű volt, hogy empirikus jellegű kutatásokat szeretnék végezni ebben a témában, így a Neveléstudományi Tanszékre vezet az út. Bár a döntés nem volt ilyen egyszerű, mert az egyetem alatt végig középiskolai tanárnak készültem. Erős belső késztetést éreztem erre. Ezért nagy dilemmát okozott, amikor Nagy József – ma professor emeritus – meghívott ide a tanszékre, de gondoltam, megpróbálom, és ha viszszakívánkozom a középiskolába, még mindig válthatok. Nem mondom, hogy azóta nem húz oda a szívem, de nagyon szeretem, amit itt csinálok”– mondja a docens, aki végzettsége révén akár a versenyszféra jobban fizető állásaiban is kipróbálhatná magát, ezzel a lehetőséggel mégsem számol. „Voltak csábító ajánlataim, de nem csábultam el egyszer sem. A jelenlegi feladataimban rengeteg örömet és kihívást találok.”