2024. március 29., péntek English version
Archívum  --  2007  --  10. szám - 2007. május 7.  --  Egyetemi élet
„Vidék – Tudomány – Üzlet”
A termelők és vállalkozók kutatási központokkal való tényleges, gyakorlati kapcsolatát segítheti elő az a konferencia, melyet az SZTE MGK Takács Ferenc Képzőközpontjában tartottak a múlt héten.
Vállalkozók, szolgáltatók, minisztériumok képviselői vettek részt a rendezvényen, valamint oktatási intézményekből is érkeztek szakemberek a partnertalálkozóra, melynek egyik célja az volt, hogy ösztönözze a közös projekteket indítását a különböző piaci szereplők és az oktatási intézmények között. Bodnár Károly, az SZTE MGK megbízott dékánja sikeresnek értékelte a konferenciát, mivel valódi eszmecsere alakult ki a szekcióüléseken. A meghívott résztvevők amellett, hogy bemutatkoztak, szabadon elmondhatták, milyen területen vannak problémáik, amihez egy kutatóintézettől várhatnak például segítséget.
Szekeres Zsolt rektori megbízott is azt hangsúlyozta, hogy meg kell találni a képzőközpontok és az üzlet közti kapcsolatot. A most szerveződő regionális szaktanácsadási központok országszerte az egyetemekhez kötődnek, így az SZTE-nek is fontos szerepe lesz e téren. Szerinte a hét regionális központnak nem külön-külön kellene dolgoznia, hanem együtt gondolkodva kellene bizonyos kérdésekben állást foglalnia, hogy országos szinten is érvényesíteni tudják érdekeiket. Ezeknek a központoknak a rektori megbízott szerint az üzlet lehet a valódi motorja, mely kihajthatja az egyetemből, illetve a gazdasági életből a fejlődést és együttműködést.
Varga Anna
Bezár