2020. augusztus 5., szerda English version
Archívum  --  2007  --  4. szám - 2007. február 26.  --  Fókusz
Alázatos könyörgés
Tisztelt Illetékes Uram/Asszonyom!
E tárca alulírott szerzője (továbbiakban Alulírott) a következő problémában szeretne segítséget kérni. Alulírott élete huszonkét évének csapdájában egyszer és mindenkorra, de feltehetően nem utoljára, megelégelte a kérvényeket, sőt, ha őszinte akar lenni – és miért ne akarna – mindenféle hivatalos papírt, mely ünnep- és hétköznapjainak önfeledt örömében akadályozná. Miért is? – kérdezhetnék Önök, akik olyan otthonosan mozognak az adminisztráció iratszagú dzsungelében. Miért is, mikor évtizedek, de évszázadok múltán is nélkülözhetetlen nyomai lesznek e dokumentumok a régi korok, azaz a mi jelenünk megismerése szempontjából, tehát minden kérésünk hivatalos iratba foglalása remény e kívánságok az öröklét számára való megőrzésének? Miért, mikor a kézzelfogható és hálózatos beadványok semmi másra nem hivatottak, mint hogy nemcsak a maguk munkáját ott fent, de a mi kicsi életünket is itt lent nem csupán elviselhető módon, de kiérdemelt részletek jutalmával élhessük?
Félreértés ne essék: Alulírottnak nem azzal van baja, hogy a mindenkori szociális helyzete és/vagy ilyen olyan képességei-képtelenségei miatt kapható vagy esetleg adható juttatások felé vezető úton mindig az értelmetlenség és a hiábavalóság keserűségei kerülnek útjába. De, tisztelt Illetékes, Alulírott mégsem tudja elhallgatni, hogy a változások ezen ijesztő tendenciája a sötét jövőbe vezet, hol már csak nem is kesereghetünk afelett, hogy kartotékadatok lettünk. Hogy papírra vezetik születésünk, halálunk és az egyéb közbeeső apróságokat, talán még nem is zavarja túlságosan az Alulírottat, aki maga is a betűk barátjának tekinti magát – még ha e barátság nem is tartozik mindig a legkiegyensúlyozottabb vagy viszonzott kapcsolatok közé –, mégis némi viszolygó távolságtartással figyeli, hogy egyre több dolgot immár nem csupán a megtörténés után jegyezhet le kényére-kedvére, de egy csomó mindent már az áldott megvalósulás előtt külön kell kérvényeznie, más illetékesek által meghatározott szabályok alapján.
Alulírottban néha az a gyanú is felmerül, hogy ha az e világra való, minden nehézsége ellenére alapjában mégiscsak örömteli, de legalább érdekes részletekkel kecsegtető születését is kérvényeznie kellett volna, vajon lett volna-e kedve megszületni egyáltalán.
Annak ellenére, hogy magam sem sejtem, milyen megoldást tartok elfogadhatónak, a kedvező elbírálás reményében maradok:
Turi Tímea
Bezár