2024. április 20., szombat English version
Archívum  --  2007  --  13. szám - 2007. október 8.  --  Fókusz
Cölöpök a folyóban
Ez a nap más, mint a többi: ezt mindannyian tudjuk a születésnapokról, akik Halász Judit-kazetták dalain nőttünk fel. Sokáig ennek megfelelően is éltünk: a születésnap nem csupán egy pirossal vastagon bekeretezett dátum a naptárban, de nem is csak egy pár percig tartó ünnepi hangulat. A születésnap ugyanis, ha egész napos móka, kacagás és dínomdánom nem is lehet, de mindenféleképpen kiváló alkalmat szolgáltat arra, hogy huszonnégy órán át úrrá legyen rajtunk az érzékeny ellágyulás és az önmagunk iránt érzett empátia. Egy gyereknek a szülinap még egész napos gondolati elfoglaltság, figyelem, amikor még a vajas-mézes kenyér is másképp csillog az uzsonnaszünetben.
Idővel azonban minden megváltozik (hiszen ez a változás természete): a születésnap egyre kevesebb helyet foglal el a napból, először csak egy délutánnyira, később már csak pár órányira zsugorodik össze, addig-addig, míg nem marad belőle semmi más, mint egy elfelejtett emlékeztető a hűtőszekrényen. Hiszen ahogy egyre többet él az ember, úgy egyre jelentéktelenebbek lesznek az idő mesterséges mérföldkövei: ha az idő folyó, ne oszd fel birtokokra. A felelősségteljessé vagy a felnőtté válás ugyanis egyet jelent azzal a kényszerű változással is, hogy ami valaha fontos volt, most semmi lesz, és amiről nem is tudtál régen, az fog számítani.
Ezért is volt furcsa, hogy a szegedi bölcsészkaron idén egy ünnepség alkalmával adták át a köztársasági ösztöndíjakat és az aranydiplomákat. A még mindig tanulók és az ötven éve végzettek közös köszöntése főleg a fiatalok számára jelenthetett sokat, számolgatva, velük mi lehet majd ötven év múlva. És addig? Biztonságosan kiszámítható események sora vagy meglepő fordulatok? Akárhogy is, a díszdiplomások közül sokakat az unokák is elkísérték, mint egy fordított iskolai ünnepélyre, ahol a nagyszülőt ünnepeljük. S jólesően megállapíthattuk, hogy az idő múlásával az évfordulók nem tűnnek el: csak sokkal többet kell rájuk várni.
 
Turi Tímea

P1250119_230x154.png

Címkék

Hírek, aktualitások *

Rendezvénynaptár *

  • Szorgalmi időszak 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Education period 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak a 2023-2024/2. félévben
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.
  • 2023/2024-II. félév Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.

Gyorslinkek

Bezár