Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

A húsvétot Velencében töltöttem, pinot griggio illatozott poharamban, s hiába tűnt néha már elfogadhatatlanul nagynak a tömeg, mindenhonnan áradt az élet szeretete, egészen közel volt a feltámadás. Isten jó, ezért ugyane napokban élvezhettem a Frittmann testvérek vendégszeretetét is az ezerjótól a nagy vörös hordómintákig, hogy átélhessem: Venezia és Soltvadkert tulajdonképpen szomszédok, mi több, testvérvárosok.

Az ember fia így igyekszik fölkészülni a közelgő borfesztiválra, ízeket, zamatokat, illatokat gyűjtöget, hozzáolvas és hozzábeszélget, tudományos magaslesekre lép föl, és még tudományosabb pincemélyeket jár be. Szeretettel emel le egy palackot, s átéli, hogyan árad vissza a szeretet a nyitott tenyéren, az alkar erein és a bortól szép izmokon keresztül az agyig és a szívig...

És akkor hazaér, bekapcsolja a számítógépet, elolvassa a leveleit. Kiderül, a boron kívül, sajnos, van itt más is.

Néhány hete megjelent az Index portálján egy vitát kavaró cikk a magyarországi elitről. A szerző véleménye az volt, hogy a hazai döntéshozó értelmiség megrekedt a nyolcvanas évek szintjén: nagyjaink félműveltek, korszerűtlenek, és morális tartásuk is megkérdőjelezhető. Az őszinte és kemény szöveg kivívta sokak tetszését, sőt körlevelek születtek a dolgozat kapcsán, ami azért is meglepő, mert ilyen jellegű olvasókörök utoljára a nyolcvanas években jöttek létre. Azóta oly mértékben devalválódott a közírásban és a politikai tartalmú közbeszédben megjelenő szó, hogy a nyelvünket nagy biztonsággal csupán a mindennapos életműködés levezénylésére használjuk.

Szedjél még, délután visszanézek, hol a távkapcsoló, ilyesmik.

Ez a rövid dolgozat viszont állásfoglalásra késztette az új olvasóköri mozgalom érintettjeit. Ezen intézmény falain belül is számos kritikus hozzászólás fogalmazódott meg, amiből az derült ki számomra, hogy a társadalom jelenlegi állapota politikusabbá és közéletibbé tette a politikát és a közéletet többnyire fanyalogva méregető egyetemi embereket.

Szegeden például az a sajátos helyzet állt elő, hogy a rendszerváltáskor felálló önkormányzati testület javarészt a megelőző rendszerváltó korszak szellemi elitjének harmadik-negyedik vonalából szerveződött, s ez a kindulási pont sajnos a későbbi választásokra is meghatározta a színvonalat. A város tudományos és művészeti elitje távol tartotta magát a közélettől, s ha egy-egy egyetemi, magasabban kvalifikált ember megpróbálkozott is a közéleti szerepvállalással, akkor őt kivételnek, az idők szavát megérteni képtelen bús képű lovagnak tekintette a környezete.

A közéleti feladatvállalásra hajlandó egyetemi emberek megelégedtek a tanszéki, kari és egyéb pozíciók ellátásával, s ha maradt még ambíciójuk, azt nemzetközi társaságokban vagy országos szakpolitikai ügyek vitelében élték ki. Az SZTE joggal lehet büszke arra, hogy a mindenkori kormányoknak magas rangú köztisztviselőket adott, de el is tűnődhet azon, hogy a helyi közéletben vajon miért olyan visszafogott a jelenléte.

A jelenség olvasható úgy is, hogy ha egy egyetemi potentát rászánja magát a közéleti szerepre, akkor inkább előbb, mint utóbb valamilyen kormányzati vagy más országos szintű feladat közelében találja magát. Ez jelzi ugyan a Szegedi Tudományegyetem magas presztízsét, de kifejezi azt is, hogy a helyi önigazgatásban nem nagyon talál egymásra a város és annak egyeteme.

Szegeden 1998-ban a berendezkedő többség négy alpolgármesteri helyet rögzített az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatában. Hármat be is töltöttek, a negyedikre, az univerzitás alpolgármesteri posztra nem tudtak vagy nem akartak találni megfelelő embert. Az akkori rektor és a polgármester véletlenül lakószomszédok voltak, tehát nem okozhatta sem az ismertség, sem a gyakori találkozások hiánya a kapcsolatok felvételének elmaradását. Másról lehetett szó: talán az egyetem nem mindig jókor hangoztatott autonómiájáról vagy a hivatalos város nehézkességéről.

Amióta a tanácstörvény helyett az önkormányzati törvény betűje szerint zajlanak a dolgok, a helyi politikusok mindig az apparátus merevségére hivatkoznak, ha nem jól megy az ügymenet. Valahol ez is az elit válsága, hiszen mégiscsak a választott képviselőkből szerveződő többség akaratának kellene érvényesülnie, ehelyett minden ciklusban a kezdeti nagy nekibuzdulások után a hivatal maga alá gyűrte a képviselőtestületet.

Szeged másik gondja, hogy lévén nagyváros, túl közel van a nagypolitikához. Mind a kormányok, mind a nagyobb pártok egyszer majd kérnek valamit, mint a Tanúban, s tudjuk, hogy ez nem vicc. Így a város vezetésének is meg van kötve némely dolgokban a keze. Innen aztán már csak az a kérdés, hogy ki köti meg (esetleg oldja föl) a csomót: a távlatosan gondolkodó vagy a félművelt elit.

A választ tudjuk.