Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

 

Mészáros Rezső akadémikus jelenleg a kibertér társadalomföldrajzának összegzésén dolgozik. Fotó: Segesvári Csaba

– Si­ke­rült meg­lep­ni­ük a kol­lé­gá­i­nak?
– Őszin­tén mon­dom, nem szá­mí­tot­tam ilyen cso­dá­la­tos ün­nep­ség­re és ilyen pom­pás, tar­tal­mas kö­tet­re. Ko­vács Csa­ba és mun­ka­tár­sai pro­fi szer­kesz­tői mun­kát vé­gez­tek; le­het, hogy pá­lyát té­vesz­tet­tek? Még a fi­a­tal­ko­ri ké­zi­lab­dás ver­seny­iga­zol­vá­nyo­mat is elő­ás­ták Ma­kó­ról...

– Saj­nos elég sok ez a 65, ha be­le­gon­dol az em­ber, de ha csak a be­teg­sé­gem óta el­telt időt szá­mo­lom, ak­kor tu­laj­don­kép­pen hat éve szü­let­tem új­ra. Egy ilyen ün­nep­ség ös­­szeg­zés­re ösz­tö­nöz, de per­sze ren­ge­teg terv és el­kép­ze­lés is meg­fo­gal­ma­zó­dik ben­nem: amen­­nyi­ben egész­sé­gem en­ge­di, egy elő­adás­ra és egy cikk­re ké­szü­lök, az OTKA fi­nan­szí­ro­zá­sá­ban pe­dig 2008-ra a kib­ertér tár­sa­da­lom­föld­raj­zát kell ös­­sze­gez­nem könyv for­má­ban. Az­tán te­rü­let­fej­lesz­té­si mes­ter­prog­ra­mot sze­ret­nénk in­dí­ta­ni, ezen dol­go­zunk az új tan­szék­ve­ze­tő­vel, Ko­vács Zol­tán­nal és a tan­szé­ki kol­lé­gák­kal. Pi­cit te­hát meg­pi­hen­tünk a 65-nél, de nincs meg­ál­lás! 

– Mi­u­tán ide­ke­rül­tem a tan­szék­re, Kra­jkó Gyu­la pro­fes­­szor is­mer­te­tett ös­­sze a ne­ves bu­da­pes­ti fa­lu­föld­raj­zos­sal, Enye­di György­­gyel, raj­ta ke­resz­tül ke­rül­tem be­le az 1970-es, 80-as évek­ben a vi­lág él­vo­na­lá­ba tar­to­zó fa­lu­föld­raj­zi ku­ta­tás­ba. A te­le­pü­lés­kö­zi kap­cso­la­tok vi­szony­rend­sze­ré­vel kap­cso­la­tos, a kis­vá­ro­si há­ló­zat ki­ala­ku­lá­sá­nak in­do­kolt­sá­gát fel­tá­ró vizs­gá­la­ta­ink gya­kor­la­ti­lag a mai te­rü­let­fej­lesz­tés, te­rü­le­ti fej­lő­dés elo­sze­lé­nek te­kint­he­tő­ek. Az­tán pár­hu­za­mos sí­ko­kon folyt a mun­ka: 1991-ben dé­kán let­tem, majd 1995-től 2003-ig viseltem a rek­to­ri mél­tó­ságot.

A tan­szék­ve­ze­tői posz­ton hol fel­füg­gesz­tet­tem ma­gam, hol nem – so­se mond­tam ki, de va­la­hol ber­zen­ked­tem az el­len, hogy két ve­ze­tői posz­tot lás­sak el egy­szer­re. Büsz­kén ál­lít­ha­tom vi­szont, hogy még rek­tor­sá­gom ide­jén is meg­tar­tot­tam órá­im hat­van-hat­van­öt szá­za­lé­kát.

Ér­de­kes idő­szak­ban ve­zet­tem az egye­te­met, na­gyon sok min­dent át­él­tünk, de sze­ren­csém­re olyan kol­lé­gák­kal ho­zott ös­­sze a sors, akik se­gí­tet­tek mind­ezt vé­gig­csi­nál­ni, akár a szak­má­ban, akár az egye­tem­ve­ze­tés­ben. Ki­bír­tuk a Bok­ros-cso­ma­got, az el­bo­csá­tá­so­kat, hi­szen az em­be­rek nagy ré­szét vis­­sza­vet­tük, vagy va­la­mi­lyen mó­don to­vább­fog­lal­koz­tat­tuk. Olyan lég­kört tud­tunk te­rem­te­ni, amely­ben na­gyobb fe­szült­sé­gek nél­kül haj­tot­tuk vég­re az in­teg­rá­ci­ót és in­dí­tot­tuk el a a Bo­lo­gna­-fo­lya­mat be­ve­ze­té­sét. Tet­tük ezt úgy, hogy min­dig ott le­beg a magyar fel­ső­ok­ta­tás fe­lett az el­bo­csá­tá­sok ré­me, an­nak el­le­né­re, hogy a ki­vá­ló­an tel­je­sít még a sa­nya­rú kö­rül­mé­nyei és a mes­ter­sé­ge­sen fel­duz­zasz­tott hall­ga­tói lét­szám mel­lett is! 

– Nem volt ez ör­dön­gös­ség, egy­sze­rű­en ki kel­lett szá­mí­ta­ni a de­mog­rá­fi­ai mu­ta­tó­kat, a csök­ke­nő szü­le­té­se­ket, s le­von­ni en­nek kon­zek­ven­ci­á­it. Rá­adá­sul a tan­díj be­ve­ze­té­se most még to­vább ron­tot­ta a hely­ze­tet. A fo­ko­za­to­san csök­ke­nő me­rí­té­si bá­zis mel­lett ki­szá­mít­ha­tat­lan, hogy egyes sza­kok­ra hány hall­ga­tó jut, ami azért ve­szé­lyes, mert a hall­ga­tó­ala­pú fi­nan­szí­ro­zás mi­att van egy olyan al­só lét­szám­ha­tár, ami ha nem töl­tő­dik fel, az bi­zo­nyos szak­mák lé­tét is fe­nye­get­he­ti.

És itt jön be a kép­be, hogy mit tu­dunk a szak­mán kí­vül fel­kí­nál­ni a hall­ga­tók­nak! Ezért tar­tom kü­lö­nö­sen nagy­sze­rű­nek, hogy fel­épült az új könyv­tár és ta­nul­má­nyi in­for­má­ci­ós köz­pont, mert más egye­te­mek­nek is elég nagy az egyéb kí­ná­la­ta.

Mé­szá­ros Re­zső (1942) 1965-ben szer­zett föld­rajz-bi­o­ló­gia sza­kos kö­zép­is­ko­lai ta­ná­ri ok­le­ve­let a JATE-n. 1974-től a JATE (ma Sze­ge­di Tu­do­mány­egye­tem) Gaz­da­ság- és Tár­sa­da­lom­föld­rajz Tan­szék mun­ka­tár­sa, 1991 óta egye­te­mi ta­nár­ként; 1995 és 2006 kö­zött meg­sza­kí­tá­sok­kal a tan­szék vezető­je. 1980-ban véd­te meg kan­di­dá­tu­si dis­­szer­tá­ci­ó­ját, 1989-ben aka­dé­mi­ai dok­to­ri ér­te­ke­zé­sét; 2001-ben az MTA le­ve­le­ző tag­já­vá vá­lasz­tot­ták. 1995-1999 kö­zött a JATE, 2000-től 2003-ig az SZTE rek­to­ra, 1999-2001 kö­zött a Ma­gyar Rek­to­ri Kon­fe­ren­cia el­nö­ke. 2002-ben Sze­ged dísz­pol­gá­rá­vá vá­lasz­tot­ták, 2003-ban a Ma­gyar Köz­tár­sa­sá­gi Ér­dem­rend kö­zép­ke­reszt­jé­vel tün­tet­ték ki. Ku­ta­tá­si te­rü­le­te: re­gi­o­ná­lis föld­rajz, te­le­pü­lés­föld­rajz, tér­be­li kap­cso­la­tok, a kib­ertér vizs­gá­la­ta, a te­le­pü­lé­sek tér­be­li struk­tú­rá­ja.

 

– Is! Dön­tő fon­tos­sá­gú lesz a bá­zis­is­ko­lai me­ne­dzse­lés: ki­me­gyünk, elő­adá­so­kat tar­tunk; meg­mu­tat­juk, mit tu­dunk. A ko­ráb­ban ná­lunk vég­zet­te­ken ke­resz­tül is csá­bí­ta­ni kell ide a di­á­ko­kat, ami erős alum­n­i­moz­gal­mat elő­fel­té­te­lez. A nyílt na­po­kon pe­dig test­kö­zel­ből győ­ződ­het­nek meg ró­la a szü­lők és fi­a­ta­lok, hogy mi­lyen jók a kö­rül­mé­nyek, s mi­lyen nagy­sze­rű tu­dó­sok dol­goz­nak az egye­tem fa­lai kö­zött. A ki­vá­ló ku­ta­tók és ok­ta­tók meg­lé­te ga­ran­cia, mert a mai vi­lág­ban egy­re in­kább a sze­mé­lyi­sé­gek ke­rül­nek elő­tér­be. Mond­tuk né­há­nyan ko­ráb­ban is, hogy erő­söd­ni fog a ver­seny, so­kan két­ked­ve fo­gad­ták sza­va­in­kat, de most már lát­szik: a túl­kí­ná­lat­nak vé­ge, a di­á­kok meg­vá­lo­gat­ják, ho­vá men­nek.

– Igen, ré­gen nem volt en­­nyi nagy­sze­rű di­ák­kö­rö­sünk és dí­ja­zot­tunk az or­szá­go­son, mint most. Kü­lön öröm­mel tölt el, hogy Nagy Ilo­na sze­mé­lyé­ben ne­kem is akadt el­ső he­lyet nyert di­á­kom. A te­het­sé­ges, ér­dek­lő­dő di­ák­kö­rö­sök sze­re­pe több szem­pont­ból is fon­tos: egy­részt kö­ve­ten­dő pél­dát mu­tat­nak az al­só­éve­sek szá­má­ra, más­részt nö­ve­lik a le­en­dő PhD-s me­rí­té­si bá­zi­sun­kat is.

Ál­ta­lá­ban is ér­zé­ke­lem, hogy a föld­rajzos szak­ma nép­sze­rű­sé­ge most pi­cit fel­emel­ke­dő ten­den­ci­át mu­tat. A tár­sa­da­lom­föld­rajz irán­ti ér­dek­lő­dés a te­rü­let­fej­lesz­tés fe­lé meg­nyil­vá­nu­ló fi­gye­lem­ből ered­het, ab­ból, hogy van­nak nem­ze­ti fej­lesz­té­si prog­ra­mok, s az or­szág sor­sa – bár­mi­lyen szí­nű – min­den­kit ér­de­kel. Ki­áb­rán­dí­tó vi­szont, hogy túl­sá­go­san át­po­li­ti­zált a te­rü­let­fej­lesz­tés: több év­ti­ze­de tart már a hu­za­vo­na a kör­ze­tek, ré­gi­ók ki­ala­kí­tá­sa kö­rül, s a po­li­ti­ka to­vább­ra sem kí­ván­ja fel­ad­ni a me­gyé­ket an­nak el­le­né­re, hogy az EU-ban min­de­nütt ré­gi­ók van­nak.

– A William Gib­son ál­tal kibertérnek ne­ve­zett vir­tu­á­lis, a há­ló­zat­ba ös­­sze­kap­csolt szá­mí­tó­gé­pek mö­göt­ti tér vi­szony­lag új, vizs­gá­lan­dó te­rü­let a tár­sa­da­lom­föld­rajz szá­má­ra. Eb­ben a tér­ben ta­lál­ko­zunk az in­for­má­ci­ó­val, ke­res­ke­dünk ve­le, meg­je­le­nik a szá­mí­tó­gé­pen, fel­küld­jük, le­ves­­szük, hat ránk.

– Igen, a hoz­zá­ju­tás – mely nagy rész­ben az anya­gi­ak függ­vé­nye – a vi­lá­got te­kint­ve, or­szá­gok szint­jén, de még vá­ro­si mé­re­tek­ben (így pél­dá­ul Sze­ge­den) is re­gi­o­ná­li­san ér­tel­mez­he­to. Szo­ciál­geográ­fi­ai vizs­gá­lat­tal ki­mu­tat­ha­tó, hogy az egyén kép­zett­sé­gé­nek meg­fe­le­lő a kib­ertér­ben lé­te­ző tu­dás be­fo­ga­dó­ké­pes­sé­ge. Az al­kal­ma­zá­sát érin­tő kü­lönb­sé­gek pe­dig ki­hat­nak a gaz­da­sá­gi tel­je­sí­tő­ké­pes­ség­re is. Még a brüs­­sze­li pá­lyá­za­tok ki­töl­té­se is kib­ertér­füg­gő, hi­szen ott je­len­nek meg. De ren­ge­teg az el­lent­mon­dás is: a 80 éves né­ni a szaty­mazi ta­nyán pél­dá­ul fel tud­ja hív­ni Ame­ri­ká­ban élő uno­ká­ját mo­bil­te­le­fo­non, a kib­ertéren ke­resz­tül, de fia nem tud­ja ki­töl­te­ni a brüsz­­sze­li pá­lyá­za­tot, mert azt is a kib­ertéren át éri el.

Ilyen és eh­hez ha­son­ló pél­dá­kat sze­ret­nék majd ele­mez­ni tár­sa­da­lom-föld­raj­zi szem­pont­ból, fi­gye­lem­fel­hí­vó cél­zat­tal. Is­mer­nünk kell a kib­ert­eret, mert eb­ben élünk, fel­hasz­nál­juk és vis­­sza­hat ránk. Amen­­nyi elő­nye, an­­nyi hát­rá­nya is le­het. Se­gít el­tün­tet­ni a sze­mé­lyi­sé­get, az éntuda­tot; úgy be­szél­get­he­tünk va­la­ki­vel, hogy nem lát­juk az ar­cát, ne­mét, sze­mé­lyi­sé­gét, akár­mit mond­hat ma­gá­ról. Más­részt im­már ná­lunk is meg­je­lent a kib­ertér­füg­gőség ve­szé­lye, az ilyen be­te­ge­ket Ame­ri­ká­ban már kü­lön kli­ni­kák ke­ze­lik. Kü­lö­nö­sen ve­szé­lyez­te­tett cso­por­tot ké­pez­nek a gyer­me­kek, hi­szen táv­la­ti­lag óri­á­si ká­ro­kat okoz­hat, ha az ol­va­sás he­lyett ál­lan­dó­an szá­mí­tó­gé­pez­nek és mobiloz­nak. Ezek­ről a kér­dé­sek­rol szól majd a kö­tet. A slussz­po­ént vi­szont nem lö­vöm le...