Szegedi Tudományegyetem | Öreg arcú gyerekek

Archívum

2008

5. szám - 2008. március 17.

Fókusz

Öreg arcú gyerekek

Cikk nyomtatás

Link küldés

Megosztás

Csöppet sem szeretném azt a benyomást kelteni, hogy minden valamirevaló dolog a közlekedéssel lenne kapcsolatos – de mégis. Az emberrel leginkább akkor jön szembe valami, ha ő is kimegy az utcára, vagy utazik pár megállót. Ez a kijelentés csak első látásra tűnik banálisnak, ma, amikor négy fal között, egy tévékészülék, sőt, egy számítógép segítségével beköthetjük magunkat a világba, amikor barátaink gyerekének születését MSN-en izgulhatjuk végig, vagy amikor félismerőseink csecsemőjéről készült képeket csodálhatunk az Iwiwen őszintén: „milyen ééédesen ronda”. Az igazi tapasztalat azonban nem mindig az, ami a képernyőn történik, sokkal inkább az az öröm, az a megilletődöttség, ami a gép előtt ülőben történik. Az ember figyeli ezeket a képeket, és elraktározza magában. Egyesek szerint ez tapasztalat, mások szerint csak emlék.

Mindezt csak azért mondom most, mert nem tudom, más hogy van vele, de én egyre több öreg arcú gyereket látok. Épphogy kibújnak a tojáshéjból, épphogy először rápillantanak erre az irdatlan fényességre, és már tudnak valamit; pedig még évtizedeknek kéne eltelnie, hogy rájöjjenek, milyen csupa árnyék is a világ: árnyékvilágosság. Pár éve, ha rámosolyogtam egy karon ülő félalvó csecsemőre, az érdeklődve nézett vissza, az ismerkedés minden tapasztalatlan örömével, mosolyával. Most meg mi történik? Utazunk a buszon (hol máshol?), velem szemben kényelmes babakocsijában egy kétévforma kissrác, és, mint egy akadémiai székfoglaló beszédet, ismerteti a világ állapotát: „kiszállás, beszállás, kiszállás, beszállás”. Nincs az a professzor, aki fogást találhatna ezen az okfejtésen. Én meg rámosolyognék, hogy eszemazúzáját, de ő nem mosolyog vissza, csak gyanúsan méreget: mit vigyorog ez a hülye idegen. Igen, úgy néz vissza, mintha egy teljes értékű, ismeretlen felnőttre mosolyognék. És igaza van, tiszteletben tarthatnám a korát és a bölcsességét.

Aztán persze majd ez is elmúlik: felnő valóban ő is.

Turi Tímea