2022. június 26., vasárnap English version
Archívum  --  2007  --  16. szám - 2007. november 26.  --  Fókusz
Három ápoló üldögélt a pszichiátriai osztály folyosóján. Csendes, fárasztó éjszaka volt. Mindenki megtette a magáét, mindegyiküknek jólesett kicsit elnyújtózni, lejjebb csúszni a műanyag széken, megtámaszkodni a medencecsonton, és kicsit belehunyorogni a visszafogott fényekbe.
Később, amikor felidézték ezt az éjszakát, csak egyikük ágált a főorvos furcsa döntése ellen, a másik kettő viszont mélyen hallgatott, és csak a cigarettájuk parazsát nézte, mintha.
Hajnal kettőkor mentővel hozták be az embert, aki felgyújtotta a kutyáját. Mindhárman rendben tették a dolgukat, bekísérték a beteget és a mentőorvost az ügyeletre, átvették a ruhákat, mert a páciens szakadt pizsamában jött, előkészítették a szokásos iratokat, beszéltek néhány szót a mentőautó sofőrével – ment minden a maga útján. És visszaültek a helyükre, megtámasztották a lapockát a műanyag szék hátlapjával, bámulták a bogarakat a hunyorgó lámpák sovány fényívében.
Az ügyeletesnek aznap semmi sem esett jól. Maga kérte ezt a hétvégi napot, hogy az éjszakába kanyarodva végre a hónapok óta készülő előadása anyagán dolgozhasson. Bekészítette a cigarettát, a dolgozat befejezettnek vélt oldalait, a jegyzetapparátust és az undorító kólát is, hogy ébren maradjon. Az osztályon csend honolt, minden nyugtató elérte a hatását, kinyitotta a laptopot, és ekkor hozták be az embert, aki felgyújtotta a saját kutyáját.
Tudta, hogy mit tett? Igen. Megmondaná, hogy mit tett? Igen. Akkor erre kérném! Felgyújtottam a kutyámat. Miért tette? Mert nem ment arrébb!
A főorvos mindenre és mindennek az ellenkezőjére fel volt már készülve. Jó, mondta magában, és visszahajtotta a laptopot zárt állásba – jöjjön, aminek jönnie kell. A negyvenes, borostás, egyenes tekintetű férfin nem látszott sem agresszió, sem félelem. Az egyetlen zavaró elem, így hajnal kettőkor, a mellmagasságban megtépett pizsama volt. Mi történt? Akik behoztak, megtépték a pizsamámat. Nem úgy értem: mi történt a kutyával? Nem ment arrébb! Ezért gyújtotta fel? Igen.
A főorvos a cigarettához nyúlt. Kér? A tűz miatt kérdezi? Nem, csak a cigaretta miatt. Köszönöm, leszoktam. Szóval, kérdezte már rágyújtva a főorvos, mit követett el az a kutya? Mondom, doktor úr, nem ment arrébb. És miért kellett volna arrébb mennie? Mert azt mondtam neki. Mondta? Jó, nem mondtam: sugalltam.
A pizsamás ezután elmondta, hogy sugallatra bármilyen tárgyat arrébb tud rakni. És az bosszantotta föl, hogy a kutya ezen az éjszakán nem ment arrébb. A pizsamás fölajánlotta, hogy néhány centivel arrébb tolja az asztalon lévő kólás poharat, ha a főorvos úr úgy gondolja. És arrébb is tolta – sugallatra. A főorvos ekkor ébredt fel. Meg tudná ismételni? Hogyne.
És visszatolta egy arasznyival a majdnem teli poharat. A főorvos a félig háttal ülő asszisztensnőhöz fordult. Látta, hogy ő is látta. Felállt, körbesétálta az asztalt, elment a pizsamás ember háta mögött, és széttárta a karját. Az üveget is arrébb rakom, mondta ekkor a beteg. És az üveg ballagott az asztalon néhány centit, majd megállt a laptop mellett, fegyelmezetten.
A főorvos visszaült a helyére, ránézett az asszisztensnőre, majd a pizsamás emberre. Mondja, azt a vödröt is megmozdítaná – mutatott a gyógyszeresszekrény előtt felejtett tárgyra. Hát persze. És elküldte a sarokba.
Állj, kiáltott ekkor önmaga számára is meglepő módon a főorvos. Ha vizet is öntünk bele? Tessék, válaszolta rezignáltan a beteg.
Mondja, hány kiló volt a kutyája? Tizenöt. Akkor ez így lehet vagy tíz. Igen.
A főorvos kiment a folyosóra, három betegápolót látott a félálom peremén. Kettőt behívott közülük. Egyiket megkérte, hogy töltse tele vízzel a vödröt. A másiknak azt mondta, nézze meg, lát-e valahol zsinórt, madzagot, bármiféle összeköttetést az orvosi szoba tárgyai és a beteg között. A két ápoló nem értett semmit, az asszisztensnő pedig csak nézett, kinyitott tenyerekkel és felhúzott szemöldökkel mutatta, hogy ez van. A vödörbe vizet öntött a csapból az egyik ápoló. Csend lett, iszonyú nagy csend. A főorvos elmondta, hogy mi történt. A kutyával, a kólás üveggel, a vödörrel, velük. A pizsamás erre fölemelte a mutatóujját, és gyors egymás utánban arrébb tolt mindent, ami az asztalon volt: hamutartót, üveget, poharat, irattartót, laptopot.
Jó, akkor nézzük a vödröt. Nehéz lesz, mondta a pizsamás. Tessék, ez majdnem akkora, mint a kutyája. Nem, főorvos úr, ez épp kisebb, mint egy kutya. Jó, itt vagyunk négyen, hajnal fél három van, ha arrébb tolja ezt a tíz kilót, ígérem, hazaengedem.
A hanyag pizsamás most először előredőlt a széken, bemérte a vízzel teli vödröt, ami néhány másodperc múlva elindult, és megtett legalább félméternyi távolságot az ügyeletes helyiség linóleumán.
Menjen!
A harmadik ápoló nem értette, miért hívják vissza a mentőt.
Ami pedig a sztrájkot illeti, bizonyos emberek úgy vélik, azt a politika gerjesztette. Mások szerint belső logikája volt.
Dlusztus Imre
Bezár