Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Épp egy évtizede történt, hogy a szegedi borfesztivál zsűrijében ülve kissé megbotránkoztattam az asztaltársaságomat. Történt, hogy a vörösboros grémiumban kóstolván nekünk jutott a rozék minősítésének feladata, és én a sorban elsőként kihozott rozéra azt mondtam: ez bizony nagyaranyérmes. A borász közösség minimum neveletlennek, de legalább is képzetlennek ítélt, de udvariasan nem kommentálták a dolgot. A minősítés végén kértem, hogy kóstoljuk vissza az elsőt, sőt adjuk át a fehérboros és a desszertboros zsűrinek is a tételt. Pontoztak. Így lett akkor a borfesztivál legmagasabb pontszámmal értékelt bora a Frittmannék rozéja.

Azóta minden évben nyertek valamit, de nemcsak itt, hanem az országos borversenyeken is, legyen az gyűjteményes vagy fajtaverseny, netán épp a gulyásfélékhez legjobban illő borok megmérettetése. Frittmannék egyik kiemelkedő eredménye, hogy Móron, az ezerjó hazájában kétszer is a legmagasabb pontszámot érték el a száraz kategóriában. De ezeknél a trófeáknál és plecsniknél sokkal fontosabb, hogy akik megismerték őket és a boraikat, vagy a boraik révén megismerték a családot, azok egytől egyig elkötelezett hívei lettek az alföldi, azon belül a kunsági, még beljebb: a Frittmann-féle boroknak.

Ami engem illet, évente mintegy kétszáz palack Frittmannt bontok meg. És ezt teszem egy évtizede konok kitartással – egyetlen korty csalódás nélkül, legyen az kadarka, siller, kövidinka, merlot vagy cabernet sauvignon.

Többször jártam végig az ország legnevesebb bortermelőit Szepsytől Thummeren, Kamocsayn, Figulán, a Geréken és a Günzereken át Sümegiig, az óramutató járásával ellentétesen, de megegyezően, össze-vissza és keresztül-kasul is. Gyakran vittem magammal Somodi-féle és Frittmann-féle bort ajándékba, és ha úgy éreztem, meg is kértem a házigazdát: kóstoljuk meg együtt. Somodi Sándor a Pannon Bormíves Céh, a szűk elit első alföldi tagja, Frittmann János pedig péntek óta a 2007-es esztendő Év bortermelője.

Engedelmet kérek az olvasótól, hogy ezt a Szegedi Egyetem, az abból kisarjadó Frittmann Baráti Kör Egyesület és szerény személyem sikerének is tekintsem.

Tavalyelőtt Bobvos Pál tanár úr kérésére a mezőgazdasági jogon belül borjogot is oktattunk. Az egyik tananyag Frittmann János volt, aki a rá jellemző udvariassággal, eleganciával, pontossággal és szakmai szigorral lényegült át tanulmányi kötelezettséggé – a jelen lévő számos hallgató legnagyobb örömére.

Tavaly norvég borkereskedők kerestek meg azzal, hogy már sokadik alkalommal kóstolnak Egerben és Villányban, de nem találják az északi ízléshez közel álló gyümölcsös, friss, jó ivású borokat. Azt mondtam: Frittmann. A kereskedőkkel a ferihegyi repülőtéren találkoztam, ott adtam át néhány mintát. Három hét múlva hívtak, épp zuhogó esőben álltam egy műfüves focipálya szélén, hogy újra Pesten járnak, rendeltek egy taxit, de hol is van Soltvadkerten a Frittmannék borászata. A lényeg a lényeg: tizenkétezer palack rozét és ezerjót vettek meg, s idén már kétszázezerre akarták emelni a megrendelést. Némi túlzással a norvég elit egy része (képviselők és újságírók) azóta Frittmannt iszik, hiszen az oslói parlament büféjében és a sajtóklubban is ezt kapni.

A Frittmann család nyolc emberöltőn át őrködött a kunsági szőlők fölött, s milyen jó lehet most nekik, hogy karácsonykor három generáció köszöntheti egymást e nagy siker és az együvé tartozás okán. István és János, a két testvér, a feleségek, a borásznak tanuló gyerekek és a nehéz időket a szakszövetkezetben átvészelő nagymama, valamint a dizájnfelelős sógornő – mindegyikük kiérdemelte az év borásza díjat.

Nem szeretnék messzemenő következtetéseket levonni a közelmúlt küzdelmeinek eredményeiből, de szeretném felhívni a figyelmet néhány összefüggésre. Szerkesztőségünk következetesen kiállt az egyetemtörténet kérdéseinek tisztázása mellett, s immár az SZTE a címerében, az ominózus évszámmal is vállalja az erdélyi gyökereket. Szerkesztőségünk makacsul és olykor személyes áldozatvállalással is sokat tett a Frittmann-kultúra ápolásáért, többek között a Kert nevű kocsmában általunk kihelyezett réztábla és nemzeti zászló alatt, s immár Frittmann János az Év bortermelője. Szerkesztőségünk egyetértett abban, hogy a szívünkhöz legközelebb álló két gárda az SZTE-Szedeák kosárlabda- és a Tisza Volán-Szeviép labdarúgócsapata, és az idén mindketten megnyerték a bajnokságukat.

Mi kellő szerénységgel most a Szent-Györgyi név mint városi brand építéséért és kiterjesztéséért szeretnénk valamit tenni, hogy jövő ilyenkor is Frittmann-borral köszönthessük egymást – a jól elvégzett munkánkért.

S hogy még komolyabbat is kívánjunk magunknak: egyszerre lenne borászat- és sporttörténeti esemény, ha tavasszal Frittmann-mezben játszhatnának a mi aranylábú, NB III-as fiaink.