Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

– Először is az, hogy a kutatást és az oktatást sohasem csak a munkámnak, hanem mindig is a szenvedélyemnek tekintettem. A kettő dinamikus, termékeny kölcsönhatására épül az egyetemi oktató munkája. Legtöbb intézeti kollégámhoz hasonlóan magam is vallom: az igazán színvonalas oktatás csak minőségi kutatómunkára épülhet. Az oktatás rendkívüli szépsége ugyanakkor abban rejlik, hogy az ember sokkal gyorsabban kap visszajelzést eredményeiről, mint a kutatás terén. Ha sikeres a tanítvány, már nem volt hiábavaló a munka. A szakmai közéleti szerepléseket is örömmel vállaltam persze, de elsősorban azokat, melyek révén közvetlen kapcsolatban maradhattam a diákokkal. Ilyen volt például az Eötvös-kollégium igazgatása: az 1980 és 1990 közötti felejthetetlen években – nem kis harcok árán – sikerült fenntartanom, továbbfejlesztenem az elődeim által megteremtett nagyszerű szellemi műhelyt.

 

 

 

– Hogy érzi, mennyire lehet Szegeden jövője a kiválósági kollégiumi rendszernek, mely hazánkban elsősorban a fővárosban rendelkezik komoly hagyományokkal?
– Éppen a megnövelt hallgatói létszám miatt van és lesz is rá különösen nagy szükség. Manapság rengeteg fiatal jár az egyetemekre, akik kevésbé tehetségesek, ám jó szakember válhat belőlük, s mellettük ott ülnek a padokban azok is, akik akár nemzetközi hírű tudósok is lehetnek.
Az egyetemi oktatók felelőssége nyilvánvaló, hiszen döntő fontosságú, hogy a tehetséges ifjak milyen közegben töltik el életük öt legaktívabb évét. Különösen igaz ez a matematikára, mely tulajdonképpen a fiatalok játéka, művészete. Az Eötvöshöz hasonló kollégiumokban pedig minden kar és terület legkiválóbbjai laknak együtt, ami rendkívül inspiráló légkört, pezsgő tudományos és kulturális életet szül. Emellett mindenkivel egyénileg is tudunk foglalkozni, ami segíti a tehetségek kibontakoztatását.
– Ki volt az, aki annak idején az ön tehetségét felkarolta, gondozta?
– Pintér Lajos tanár úr – aki nyugdíjasként, címzetes egyetemi tanárként még ma is aktív – emelt ki és látott el tanácsokkal, ő javasolta, hogy a kötelezőn túl is érdemes lenne matematikával foglalkoznom. Könyveket, cikkeket adott, konzultált velem. A személyes kapcsolat egyébként a legfontosabb elem, mert mára már akkora anyag gyűlt össze a tudományban, hogy irányítás nélkül könnyű elveszni az ismeretek, a problémák tengerében. Olyan tanácsadót kell tehát találni, aki a kis, megmászható csúcsokat is meg tudja mutatni a pálya elején, hogy aztán az igazi magaslatok felé lehessen törni.
– Számon tartja, ki az, akiket ön indított el a kisebb csúcsok felé vezető úton?
– Amit mestereimtől kaptam, azt vissza is kell adnom, ezt tartottam mindig is a fő szabálynak, s ez volt a másik motivációs tényező, mely a tehetséggondozás felé fordított. Rengeteg kiváló tanítvány, doktorandusz útját egyengethettem, amire nagyon büszke vagyok. Egy részük külföldön helyezkedett el, többjük – mint Makay Géza, az Analízis Tanszék vagy Karsai János, az Orvosi Informatika Intézet egyetemi docense – helyben maradt.
– Milyen eszközökkel lehet kiválasztani a legkiválóbbakat a megtöbbszöröződött hallgatói létszám mellett?
– Rengeteg fejtörést okozott nekünk az utóbbi időben az a pedagógiai kihívás, miként lehetne elérni, hogy a saját maga számára megfelelő szintű képzést kapja meg az, aki OKTV-n elért helyezése alapján került be matematika szakra, illetve az a társa is, aki hármas-négyes volt ebből a tárgyból a középiskolában. Arra jutottunk, hogy előzetes kvízek, felmérések alapján emelt szintű gyakorlatokat kell meghirdetnünk a gyorsabban haladóknak. A rendszer azonban átjárható marad az egyetemen mutatott teljesítmény alapján, másrészt az emelt szint sem mentesíti a jobbakat a kötelező rutin elsajátításának követelménye alól. 
A magyar oktatási rendszernek egyébként feltétlenül megőrzendő értéke, hogy a középiskolai tanulmányi versenyeken keresztül már korán megmutatkoznak a kivételes adottságok. A tehetséggondozásunk fontos eszközeit jelentik a Bolyai Intézet által szervezett matematikaversenyek és a több évtizede – az utóbbi évekig szintén Pintér Lajos, ma már Kosztolányi József docens vezetésével – működő központi szakkör. Ezek mellett részt veszünk a Kutató Diákok Mozgalmában is.

 

Hatvani László 1943-ban született Csongrádon. 1966-ban a JATE-n matematikusként diplomázott, 1969-ben szerzett egyetemi doktori címet, 1975-ben a Moszkvai Állami Egyetemen kandidált. 1988-ban lett a matematikai tudományok doktora. 1998-ban az MTA levelező, 2004-ben rendes tagjává választották. 1966, diplomája megszerzésének éve óta a szegedi Bolyai Intézet Analízis Tanszékén dolgozik, 1989 óta egyetemi tanárként. Fő kutatási területe: differenciálegyenletek. 1990-1992 között a TTK dékánja, 1996-1999 között a Matematikai Tanszékcsoport, 1998-tól 2006-ig az Analízis Tanszék, 2000-től a Matematika- és Számítástudományok Doktori Iskola vezetője. 2002 óta a Szegedi Akadémiai Bizottság alelnöke. 2001-ben Széchenyi-díjjal, 2004-ben Klebelsberg Kunó-díjjal, 2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki. Fotó: Segesvári Csaba

 

– Ez azt jelenti, hogy a mai versenyhelyzetben már a középiskolákban kell kezdődnie az egyetemi tehetséggondozásnak?
– Így van, éppen ezért arra is törekednünk kell, hogy a nálunk végzetteken keresztül, akik kiváló középiskolai tanárok lesznek, folyamatosan szemmel tartsuk a tehetségeket. A nevelés legfontosabb eszköze a példa, s egy egészséges fejlődésű fiatalembernek a szülei és a család után a tanár jelenti a legfontosabb követendő példát. Ezért sem mindegy, milyen tanárokat bocsátunk ki a közoktatásba, milyen útravalóval látjuk el őket, s mennyire szorosan tartjuk velük a későbbiekben a kapcsolatot.
– Oktatói hitvallását már érintettük, tudományos eredményeinek sikerét pedig közel száz publikáció és több mint négyszázötven hivatkozás jelzi. Hogyan talált rá szűkebb szakterületére, a differenciálegyenletekre?
– Ez az egyik olyan területe a matematikának, ahol a leginkább tetten érhetők a valósághoz való kapcsolódási pontok. A differenciálegyenletek ugyanis olyan modellek, melyek a valóságos időben zajló folyamokat képezik le. Newton először a mozgás, a bolygómozgás leírására alkotta meg, alkalmazta őket. Ilyetén módon a gyakorlati hasznuk az utca embere számára is nyilvánvaló, hiszen ma már pontosan előrejelezhetők a nap- és holdfogyatkozások, s eljutottunk a Holdra is. A fizika után a biológiára és a kémiára is kiterjedt a differenciálegyenletek alkalmazása, az utóbbi időben pedig a társadalomtudományban, a közgazdaságtanban is egyre inkább utat törnek maguknak. Nem véletlen, hogy a közgazdasági Nobel-díjasok több mint fele matematikus, az elmúlt évek egyik legfontosabb eredménye pedig a tőzsdei folyamatok modellezése, megjóslása olyan eszközökkel, melyek a statisztikus fizikában alakultak ki.
– A saját eredményei közül mit emel ki a legszívesebben?
– Nehéz felelni erre a kérdésre, hiszen a matematikai kutatások leírásához saját nyelv, külön fogalomrendszer szükséges. Talán a legújabbat említeném, hiszen az utóbbi néhány esztendőben nagy kedvvel végeztem azokat a vizsgálatokat, melyek az ingamozgáshoz kapcsolódtak. Egy amerikai matematikus számítógépes tapasztalat alapján fedezte fel és írta le a kényszererő hatása alatt mozgó fékezett inga kaotikus, megjósolhatatlan viselkedését, különleges mozgásait. Mi egy budapesti és két szegedi kollégámmal közösen egzakt, matematikai módszerekkel igazoltuk a megjósolhatatlan mozgások létét. 
– Kicsit elkanyarodva a tudománytól, milyen testi-lelki felkészülés szükséges ahhoz, hogy még ma is fiatalosan űzze a fiatalok játékát?
– Szerencsés ember vagyok, mert kiegyensúlyozott, boldog családban élek, ahol mindig felfrissülök. A legkedvesebb időtöltésem a két csodálatos leányunokámmal való foglalkozás. Ami a test karbantartását illeti, csongrádi gyerekként fiatal koromtól kezdve a természet közelében élek – korábban sokat kajakoztunk a családdal a Maroson és a Tiszán, s nagy túrákat tettünk –,  igyekszem  sokat mozogni, szeretem a sportot. Régebben az intézetek közötti futballbajnokságban játszottam, ma már inkább a pingpongnak és a tenisznek hódolok. Egyre több labdát nem érek el a teniszpályán, de még mindig nagyon élvezem a játékot, s azt hiszem, ez a legfontosabb!