Szegedi Tudományegyetem | Várakozó álláspont

Archívum

2007

17. szám - 2007. december 10.

Fókusz

Várakozó álláspont

Cikk nyomtatás

Link küldés

Megosztás

Valakitől egyszer azt hallottam, hogy a buszmegállók azért különösen szomorú képződményei a folyton örökmozgó városoknak, mert akármilyen zsúfolt egy utca, az emberek csak állnak, állnak egy helyben, és nagyon elszántan néznek egy irányba. Kevés olyan egyetértő perc van, mint amikor húsz-harminc ember minden külső kényszer nélkül, szinte belső szükségszerűségből szegezi tekintetét arra a bizonytalan pontra, ahol a szűkülő határ a semmibe vész, ahol a perspektíva vonalai a végtelenben találkoznak, és ahonnan semmi, de semmi nem jön, viszont ahonnan valaminek nagyon meg kellene érkeznie.

Így vár a magyar. Fegyelmezett, csendes, és csak akkor nem tud magán uralkodni, ha méla tekintetű törékeny bakfisok ráejtik a lábára a mázsás betonsporttáskát, vagy ha az amúgy szimpatikus tekintetű sátánista gyerek, akinek a piercingje a pupillájába lóg, nem adja át a helyet a csontritkulással küszködő nyugdíjasoknak.

De ne rohanjunk előre, illetve fel a buszra, idejekorán: a minap ugyanis megszokott megállómban várakozva azt vettem észre, hogy az emberek között, köztünk egy szép modern próbababa áll. Nem az a plasztik egész alakos modell, amelynek mesekönyvszínűre festett folt piroslik az orcáján, és műanyagszemekkel néz, sose pislog. Ez a próbababa egy elegáns, fekete anyaggal bevont férfifelsőtest volt: szemérmesen nem volt neki se feje, se lába, de öltönyök bemutatására tökéletesen alkalmas lehetett – kár, hogy most ott állt, csupaszon. Szép fényképet készíthetett volna André Kertész, tucatnyi ember és egy próbababa várja a buszt, mégis alig vették észre. Mintha természetes hozzátartozója lett volna a várakozó idillnek, vagy egy szelíd jóslat: ti is így fagytok majd ide, mint ez a műanyag. Mintha nem lettünk volna különbözők. Aztán mégis: mi legalább fel tudtunk szállni a járműre, ha érkezett, hogy újabb, sokkal embertelenebb harcokat folytassunk az ülőhelyekért.

Turi Tímea