Szegedi Tudományegyetem | A többiek elgondolkodhatnak

Archívum

2008

6. szám - 2008. április 7.

Fókusz

A többiek elgondolkodhatnak

Cikk nyomtatás

Link küldés

Megosztás

„Caldwell megfordult, s amint megfordult, bokájába nyíl fúródott. Az osztályban kitört a röhögés.” John Updike A kentaur című regényének első mondatai még megütközést kelthettek a hatvanas években, Európában biztosan, de talán még a regény szülőhazájában, Amerikában is. Azóta még a legsötétebb képzeletet is többször elborzasztotta a valóság, de már hazánkban is inkább sültrealista leírásnak, semmint groteszk fantazmagóriának tűnhet egy effajta jelenet.

Tanárok elleni atrocitásoktól hangos a sajtó, és miközben az elemző értelmiségiek zavart pislogással ülik körbe a kerekasztalokat, ha képletesen is, de röhög az osztály. Ha van még értelme bármi képletességről beszélni: napjainkból ugyanis kifogy minden többértelműség, árnyalat – a mélység szót már csak pironkodva merném leírni. A felelősöket keresve persze mi is elmondhatnánk, hogy felelősek maguk a diákok, felelősek a szülők (véleményem szerint elsősorban mégiscsak ők), no meg valamilyen szinten felelős lehet maga az iskola mint társadalmi intézmény is, ha idáig fajulnak a dolgok, és sokáig söpörjük a problémákat az elfojtás szőnyege alá. A felelősség keresése és egyúttal áthárítása amúgy is kezd az egyik legjellemzőbb nemzeti karaktervonásunkká válni.

„We are the kids of the future”, „We are the children of the revolution” – énekelhetjük bátran a slágereket, „Ezek a mai fiatalok!” – csóválhatjuk szomorúan a fejünket. De nem kell ahhoz sem politikai elemzőnek, sem a társadalom kutatójának, de még csak egy kicsi világot látott öregnek sem lenni ahhoz, hogy tudjuk, krízisben élünk. És még Hermész Triszmegisztosznak sem kell lennünk ahhoz, hogy tudjuk, minden mindennel összefügg: aki a ma kérdéseire keresi a választ, az nem foglalkozhat pusztán egy jelenséggel. Ha egy tanárt megvernek, ha egy oktatót leköpnek, azt kezelhetjük extrém esetként vagy kortünetként, és beszélhetünk nagy és érthetetlen szavakat a levegőbe, ahogy talán én is tettem az előző sorokban. Vagy tekinthetjük kortünetként, és megkereshetjük a saját felelősségünket. Ahogy az óvónénik, eddigi életem legbrutálisabb elfojtó intézményének őrei mondták, miközben valakit megbüntettek: a többiek elgondolkodhatnak.

Turi Tímea