2024. március 29., péntek English version
Archívum  --  2007  --  9. szám - 2007. április 23.  --  Hangsúly
„A moz­ga­lom prob­lé­má­ja je­len­leg egy or­szá­gos gond­ban gyö­ke­re­zik: a tánc­há­zak­nak he­lyet biz­to­sí­tó mű­ve­lő­dé­si há­zak, klu­bok mű­köd­te­té­sé­vel van baj. Ren­ge­teg he­lyen mű­kö­dik tánc­ház az or­szág­ban, de eh­hez min­dig egy lel­kes em­ber vagy tár­sa­ság szük­sé­ges. Ha a meg­fe­le­lő he­lyet nem kap­ják meg, ak­kor el­hal­nak a jó kez­de­mé­nye­zés­nek is, és a la­kos­ság sem ta­lál­ko­zik ez­zel a kul­tú­rá­val. Ugyan­ak­kor a ma­gyar folk­lór­nak be­le kell épül­nie a ha­zai mű­ve­lo­dés rend­sze­ré­be, akár ré­gen a nyelv­mű­ve­lés­nek. Ma egy má­sik ve­szél­­lyel is szem­ben ál­lunk. Nap­ja­ink­ban a fi­a­tal­sá­got úgy ál­ta­lá­no­san meg kel­le­ne ta­ní­ta­ni tán­col­ni, éne­kel­ni, ez ál­tal ön­ma­gát ki­fe­jez­ni. Nem kel­le­ne meg­szün­tet­ni pél­dá­ul a ré­gi is­ko­lák­ban a ha­gyo­má­nyos tánc­is­ko­lá­kat, amik nem né­pi tánc­ról szól­nak, ha­nem akár ker­ingőről. 800 év szó­ra­koz­ta­tó tán­ca­i­ról, ze­né­i­ről van szó, ami­nek a mai, mond­juk szü­le­ink tán­cai csak a foly­ta­tá­sai. Az élő tánc­kul­tú­ra, az tűn­het el tel­je­sen, és az sok­kal na­gyobb prob­lé­ma a né­pi­ség­nél” – Se­bő Fe­renc, a moz­ga­lom ala­pí­tó­ja, a Ha­gyo­má­nyok Há­za szak­mai igaz­ga­tó­ja, ze­nész.
„Az, öre­gem, hogy a ma­gyar tán­cot oda­te­szed, és lá­tod az ar­cát an­nak az em­ber­nek, ahogy fel­épí­ti a tán­cát, hát az meg­vall­ja, még azt is, hogy mi­lyen a vér­cuk­ra, hogy ár­va gye­rek-e vagy pá­tyol­gat­ták, hogy hány sze­re­tő­je van, hogy evet­t-e. Hi­he­tet­len, hogy mi­lyen mély­sé­gig fel tud­ja ön­ma­gát mu­tat­ni. Va­la­ki éve­ket tölt el egy tánc­nak az elem­zé­sé­vel, ös­­sze­zár­ja ve­le ma­gát, és va­la­me­lyik jó tán­cos­nak a fi­gu­rá­it egé­szen ma­gá­é­vá te­szi, de an­­nyi­ra, hogy már nem an­nak a tán­ca je­le­nik meg ben­ne, ha­nem ő sa­ját ma­ga. Jó rá­gon­dol­ni, hogy a ma­gyar­sá­gunk, mi­köz­ben ál­lan­dó­an ki van té­ve an­nak, hogy be­ol­vad­jon, meg­szűn­jön, ilyen cso­dák­ra ké­pes, hogy a fő­vá­ro­si fi­a­tal­ja­ink pa­lóc tánc­tól el­kezd­ve so­mo­gyit, csí­ki és mold­vai tán­co­kat tán­col­nak. Nem min­den nép csi­nál ilyet” – Berecz And­rás nép­dal­éne­kes-me­se­mon­dó („A meg­őr­zés utá­ni vágy”; Sze­ge­di Egye­tem, 2003. szep­tem­ber).
„Én is a táncház­moz­gal­mon ne­ve­lőd­tem, me­lyet Sze­ged­re Nagy Al­bert ho­zott be. A szín­pa­di tán­co­sok moz­gás­anya­gá­ban egy­re erő­seb­bek let­tek az improviza­tív ele­mek. Ad­dig ez nem volt jel­lem­ző, ha­bár a ma­gyar nép­tánc­ban je­len­tős hang­súlyt kap a rög­tön­zés. Mi­kor ki­ke­rül­tem Hol­lan­di­á­ba, én is a tánc­ház ha­gyo­má­nyán meg­szer­zett moz­gás­kul­tú­rám­ból él­tem. A 70-es éve­ket meg­elő­ző­en, a táncház­moz­ga­lom előtt nem na­gyon vol­tak improviza­tív ele­mek a ko­re­og­rá­fi­ák­ban, pél­dá­ul a Du­na mű­vész­együt­tes, Bu­da­pest tánc­együt­tes mun­ká­i­ban sem. Fő­leg az er­dé­lyi tánc­há­zak­ban azon­ban – mint pél­dá­ul a me­ző­sé­gi tán­cok­ban ez igen jel­lem­ző – nem kö­tött a ko­re­og­rá­fia, mert ma­ga a lé­pés­anyag olyan gaz­dag, hogy vé­tek len­ne meg­vál­toz­tat­ni. És ez ké­sőbb meg­ha­tá­roz­ta a ma­gyar­or­szá­gi és a ha­tá­ron tú­li nép­tánc­moz­ga­lom irá­nyát is a nép­ze­nét ked­ve­lő fi­a­ta­lok­nak kö­ré­ben” – Ta­nács Ist­ván ko­re­og­rá­fus.
Bezár