Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Ere­de­ti nép­ze­né­vel és nép­tánc­cal a hat­va­nas évek­ben már szin­te nem is le­he­tett ta­lál­koz­ni az or­szág­ban. Ek­ko­ri­ban azon­ban több te­rü­let­ről is meg­in­dult az élő né­pi kul­tú­ra utá­ni ku­ta­tás. Az ad­di­gi tánc­együt­te­sek a ko­re­og­ra­fált, ver­se­nyen ala­pu­ló pro­duk­ci­ók­ra épít­kez­tek, az „élő” tánc­kul­tú­rák meg­is­me­ré­se és tér­nye­ré­se a szé­ki tán­cok­kal in­dult. Több ne­ves tán­cos és ze­nész ke­res­te fel Szé­ket, ahol le­nyű­göz­te őket az ott az utol­sók közt még vi­rág­zó né­pi kul­tú­ra.

Az el­ső tánc­ház gon­do­la­ta a Bi­har tánc­együt­tes­ben me­rült fel, akik épp szé­ki él­mé­nye­i­ket akar­ták meg­osz­ta­ni itt­ho­ni tán­cos ba­rá­ta­ik­kal. Egy zárt­kö­rű ren­dez­vé­nyen, a bu­da­pes­ti Liszt Fe­renc té­ri köny­ves­bolt­ban áll­tak ne­ki a kö­tet­len tánc­ta­ní­tás­nak 1972. má­jus 6-án. Ám már az el­ső al­kal­mak­kor is több kí­ván­csis­ko­dó akart be­jön­ni az ut­cá­ról, és részt ven­ni a ta­ní­tás­ban. Az ele­in­te csak a szűk szak­má­nak szer­ve­ző­dő klub har­ma­dik ös­­sze­jö­ve­te­lé­nél már an­­nyi volt a kül­sős ér­dek­lő­dő, hogy fel­me­rült, a ren­dez­vény­nek nyit­nia kell a tö­me­gek fe­lé. Fel­is­mer­ve a le­he­tő­sé­get, a szer­ve­zők, az ak­kor ál­ta­lá­nos gyü­le­ke­zé­si ti­la­lom el­le­né­re, ki­har­col­ták, hogy a Fő­vá­ro­si Mű­ve­lő­dé­si Ház kör­ter­me ad­jon rend­sze­re­sen ott­hont a tánc­há­zak­nak. Itt már a Bar­tók együt­tes tán­co­sa­i­nak köz­re­mű­kö­dé­sé­vel in­dult út­já­ra a so­ro­zat, csak­is ere­de­ti nép­ze­né­vel, ta­ní­tás­sal egy­be­köt­ve. A meg­ha­tá­ro­zó szer­ve­zők-al­ko­tók kö­zött – több más mel­lett – Se­bő Fe­renc, Novák Fe­renc, Hal­mos Bé­la, Mar­tin Györ­gy és Tí­már Sán­dor ne­ve­it ta­lál­juk.

A spon­tán lét­re­jött tánc­há­zak el­ter­je­dé­sé­vel együtt meg­in­dult a moz­gás a nép­dal- és tánc­kin­cse­ket rej­tő vi­dé­kek­re is. Ez az alul­ról jö­vo kez­de­mé­nye­zés óri­á­si len­dü­le­tet is adot­t: hogy kü­lön­bö­ző nép­raj­zi te­rü­le­tek tán­ca­it (akár fal­vak­ra, sőt, egy-­e­gy tán­cos­ra le­szű­kít­ve is) si­ke­rült ös­­sze­gyűj­te­ni, rend­sze­rez­ni és to­vább­ad­ni, ezt is a táncház­moz­ga­lom­nak kö­szön­het­jük.

'89-től az­tán az in­téz­mé­nye­sü­lés kö­vet­ke­zett: alap-, kö­zép- és má­ra már fel­ső­fo­kú nép­ze­ne­is­ko­lák ala­kul­tak, több ál­ta­lá­nos is­ko­la, óvo­da óra­rend­jé­be be­ke­rült a nép­tánc, la­pok in­dul­tak, nép­ze­nei fel­dol­go­zá­sok je­len­tek meg a ma­gyar pop­ze­né­ben is.

A moz­ga­lom, mond­hat­ni, a he­lyé­re ke­rült: ál­lan­dó éves ün­ne­pe az Or­szá­gos Táncház­találkozó és Ki­ra­ko­dó­vá­sár, ös­­sze­fo­gó ál­la­mi in­téz­mé­nye és ku­ta­tó­bá­zi­sa a Ha­gyo­má­nyok Há­za. Má­ra több mint száz ze­ne­kar szó­ra­koz­tat­ja a fi­a­ta­lok tí­zez­re­it, a fesz­ti­vá­lok, szak­mai és ra­jon­gói fó­ru­mok pe­dig a moz­ga­lom sok­szí­nű­sé­gé­rol és üd­vöz­len­dő de­cent­ra­li­zá­lás­ról ta­nús­kod­nak. Spe­ci­a­li­zá­lód­tak is a tánc­há­zak, az együt­te­sek: töb­bek kö­zött csán­gó, dél­szláv, zsi­dó es­tek­kel is ta­lál­koz­hat a nagy­ér­de­mű.

A táncház­moz­ga­lom má­ra már glo­bá­li­san hó­dít és pél­da­ként szol­gál a vi­lág folk­lo­ris­tái szám­ra. Ki­fe­je­ző, hogy a tánc­ház szót an­gol szö­ve­gek­ben for­dí­tás nél­kül, ere­de­ti írás­mód­dal ta­lál­juk meg: Tan­c­haz.