Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Talán alig akad valaki, akit ne érdekelne a film valamilyen formája. Legyen az romantikus vígjáték, komoly dráma, dokumentumfilm hétköznapi emberekről vagy animációs film elképzelt világokról – mind megtalálja a maga közönségét. És ha már megnéztük, ki ne szeretne beszélni róla? Megvitatni, felmagasztalni vagy lehúzni, ajánlani vagy elrettenteni tőle: hiszen szeretünk véleményt formálni valamiről, amivel találkozunk. De vajon hogy hat ránk más szubjektív véleménye? És vajon megoldható feladat-e sokak számára is átélhető és befogadható véleményt írni egy filmről? Nos, a Filmvilág folyóiratnak, úgy tűnik, sikerül ez: a lap ugyanis megtalálja a középutat; a nagyképűsködő, „túlságosan” hozzáértő kritika és a népszerűségvadász ömlengés között bravúrosan egyensúlyozva hozza írásait – méghozzá olyanokat, amelyek mindeközben kielégíthetik az érdeklődő hétköznapi néző és a részletekre, apróságokra kíváncsi filmrajongó igényeit egyaránt.

Úgy tűnik, a Filmvilág alkotói ezt a kötéltáncot célozták meg 2008 februári számukban is: jórészt a 39. Magyar Filmszemle tematikáját körüljárva véleményformáló cikkeket tesznek az olvasó elé, amelyek azonban messze elkerülik a személyeskedést és a művészetkritikára sokszor jellemző sznob írásmódot. Legyen szó akár interjúról (izgalmas és mozgalmas Muhi Klára beszélgetése Mundruczó Kornéllal, a fődíjas Delta rendezőjével), színészportréról (Zsótér Sándort Horeczky Krisztina mutatja be) vagy egy Tim Burton életművét tárgyaló nagyszabású összeállításról, a szövegek olvastatják magukat. Egyszer csak azon kapja magát az ember a számot lapozgatva, hogy már a harmadik-negyedik cikknél tart, pedig azok talán még a folyóirat-olvasáshoz szokott szemnek is „hosszúak” – hiszen ki olvas manapság két oldalnál hosszabb cikkeket?

Ami viszont első kézbevételre szemet szúr, az a magazinokra, folyóiratokra oly jellemző szerkesztői beköszöntő hiánya – itt nincs kedves olvasó, ajánljuk magunkat: mintha a lap munkatársai úgy gondolnák, ha érdekel, elolvasod, ha nem, nem. Mintha feleslegesnek tartanának bármi pózt vagy mázat. Ez a jó értelemben vett lecsupaszítottság jellemzi magukat az írásokat és az illusztrációkat is. Képekből éppen elég van ahhoz, hogy megtámogassák és „színesítsék” a szöveget (idézőjelben, hiszen a lap fekete-fehér), és nem túl sok ahhoz, hogy széttördeljék azt. A Filmvilág képei szerves részét alkotják a szövegnek – és nem utolsósorban szórakoztatók, élvezetesek, akárcsak az írások java.

És talán éppen ez az, amiért hamar az olvasó szívéhez nő az újság: nem tesz úgy, mintha nem akarna szórakoztatni – ám nem éri be anynyival, hogy sokadrangú témákkal vagy gyenge írásokkal tömje be az éhes közönség száját. A tömegfilmtől a művészfilmig, a magyar filmtől a hollywoodiig, a tévéműsortól a DVD-kínálatig bemutat, elemez, ajánl. És így el is éri azt a célt, amit Schubert Gusztáv, a lap főszerkesztő-helyettese megfogalmaz egy cikkben: „A kultúra mindannyiunk tetteiből, mondataiból, gesztusaiból áll össze: olyan kultúránk lesz, amit összerakunk.”

Nos, a Filmvilág hozzáteszi a maga részét ehhez a kultúrához.

 

Filmvilág – filmművészeti folyóirat, LI. évfolyam, 2. szám, 2008. február.