Ha hagytad, hogy kimondjam a töredező fájdalmat,
Hogy felemésszen a poharakon csendes ujjlenyomat,
Vedd fel az inged, takarodj az ágyból.
Minden emléket, pillanatot felejts el!
Tűnj az éjben, az esőáztatottban..
Keresd meg a saját fonalad, vedd fel,
ismerkedj meg velem végre, akkor.
Zuhanni fogsz az Föld felé ha most itt elindulsz,
Zuhanni és nevetni fogod a háztetők felett a homályos álmokat.
Hiányozni fogok tudom, de menj mert magammal
ránthatlak.
Átesünk mindenen, tudod?
Ismerem a szikláról aláhulló depresszió kavicsait.
Menekülj el, vétked már keserű rohadást idéz,
És én félek az íztől, menj...
Itt most egyedül kellett döntenem.
Itéletet hozok, megteszem amit várnak.
Nem találsz meg újra, nézd: Vége.
Egyszerű a szó, üt a lány szava, lénye, hangulata.
Várj.. egy pillanat még.. Egy szó..
Táncolj értem is az esőben,
Amikor már elázott vérben az ingem ujja..
Szemétre való.. illetlen végszó.