Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Az Audioslave harmadik lemeze az, amire mindenki számított: egy hangulatában utánozhatatlan, érett, vegytiszta rockalbum. Az együttest 2001-ben hozta létre az ex-Soundgarden énekes Chris Cornell és az egykori Rage Against the Machine crossover banda ritmusszekciója, Tom Morello gitáros, Tim Commerford basszusgitáros és Brad Wilk dobos. A zenekar azóta történelmet írt, és nemcsak hanghordozóikkal, hanem azzal is, hogy az Audioslave az első amerikai rockbanda, amelyik fellépett Kubában.

Új albumukat, a tavaly megjelent Revelationst az old school hard rock és a zenei újítások egyensúlya jellemzi. Úgy idézi meg a hetvenes-nyolcvanas évek legnagyobb rockpillanatait, hogy egy másodpercig sem érezzük kopottnak, ami jórészt Tom Morello – sajnos egyre visszafogottabb – kísérletező gitárjátékának köszönhető. Persze előfordulhat, hogy valakinek olyan zenekarok ugranak be az albumot hallgatva, mint például a Led Zeppelin (vagy esetleg Jimi Hendrix), de az Audioslave nem ismétli, hanem csak hangulatában hozza vissza (olykor-olykor) e rocklegendákat.
Az albumnak nincsenek gyenge pillanatai, de igazán kiemelkedők sem – ezért is nem dobálózok dalcímekkel. Ez persze közel sem középszert jelent, mindössze annyit, hogy hiába duzzadnak energiától a dalok, egyik sem fogja leszakítani az arcod. Az album rendkívül egységes, az elejétől a végéig nem kapunk mást, csak középtempós hard rockot. A változatosságra azonban nem lehet panasz, minden szám nagyon is karakteres. Ebben jókora szerepe van Chris Cornell énekes hangjának és énektémáinak, nem véletlenül ő adja elő – és félig jegyzi is – az eddigi legtökösebb James Bond-főcímdalt, a You know my name-et.

A Revelations kiforrott alkotás: úgy árad belőle a retróhangulat, hogy közben végig friss és egyedi marad. Ha szereted az igazi rockzenét, kötelező darab.

Audioslave: Revelations – Epic/Interscope Records, Sony/BMG, 2006.