Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

A pince teljes padozatának feltárásához körülbelül egy hónapra van szükségük a régészeknek, ezután az udvaron folytatják a munkát, mivel a torony egy része oda is átnyúlik. A maradványokon a feltárás végén C14-es kormeghatározó vizsgálatot végeznek. Jelenleg úgy gondolják a szakértők, hogy a Hunyadiak korában épülhetett a vár ezen része. Az ásatást Fogas Ottó régész vezeti.

 

 

 

 

Szegeden egy szabálytalan, négyszög alapú, négy saroktornyú téglavár állt, amely az 1200-as évek végén kezdett kiépülni, és fokozatosan nyerte el azt az alakját, amelyet az 1686-os, török alóli felszabadulás után készített látképeken és hadmérnöki felméréseken láthatunk: egy négy saroktornyos vár, a tornyokat összekötő falszakaszok közepén egy-egy kaputoronnyal a négy égtáj minden irányában. Ebből a szerkezetből az következik, hogy valószínűleg a Hunyadiak korára alakult ki az a gótikus, némileg kissé reneszánsz külsejű vár, amely ezeken az ábrázolásokon megjelenik.

„Ezt követően a 18-19. században, egészen a vár lebontásáig nagyon sok mérnöki felvétel és látkép készült a várról, tehát gyakorlatilag tudjuk, hogyan nézett ki. A helyzet különlegessége azonban, hogy nincs két egyforma váralaprajz, ami a korabeli eszközök pontatlanságának tulajdonítható, illetve az akkori mérnöki felkészültség hiányosságaiból is fakadhat” – magyarázta Horváth Ferenc, a Móra Ferenc Múzeum megbízott igazgatója.

A régészeket mindig is az érdekelte, hogy a mai utcahálózathoz képest hol voltak a várnak a védművei, falai és belső épületei. Még a harmincas években a múzeum egyik akkori régésze, Cs. Sebestyén Károly hosszú ideig foglalkozott ezzel a kérdéssel. Ő is kidolgozott egy változatot az erődítmény elhelyezkedésére vonatkozólag. Ma már számítógépes program segíti a helymeghatározást, ennek segítségével készítettek egy tervezetet, amely egészen közel áll Cs. Sebestyén Károly elképzeléséhez.

 

 

A rekonstrukcióhoz az egyik támpontot a Vízitorony adta, amely a vár délkeleti saroktornya volt. Ezt a tornyot is lebontották, és úgy került elő, hogy noha a Tisza partromboló munkája révén a partvonal mindig nyugatabbra került, és ennek következtében a Vízitorony megmaradt alapja is vízben állt; alacsony vízálláskor mindig előbukkant. A hetvenes évek végén a vízügyi hatóság megjelölte és felhúzatta ezeket az alapokat. Ez tehát azonosítási pontul szolgál, noha a torony széles alapja kínálta több lehetőség miatt egy-két méteres tévedést ez a támpont is rejthet magában.

A másik orientáló pont az úgynevezett Mária Terézia-kapu, a vár ma is látható maradványa a Móra-parkban. Az 1760-as években épült meg a várfalak mentén a kazamatasor – a Tisza felőli vonalának közepén helyezkedett el ez a kapu, amely érdekes módon soha nem töltötte be funkcióját, hiszen a vízre nézett. A várnak ezt a részét hagyták meg mementóul az 1881-es bontás alkalmával. Nyilvánvalóan nem állt tudatos előkészítés e döntés hátterében, hiszen ez volt az erődítmény legfiatalabb pontja. „Ha tudatosan meg akartak volna valamit őrizni a várból, akkor az Árpád-kori palotát kellett volna választani, amely a mai Vár utca és Deák Ferenc utca sarkán állt. Ez a palota ugyanis római kori alapokra épült – még a padozatát is megtalálták –, és román kori faragványok díszítették” – mondta Horváth Ferenc.

Harmadik támpontként a középkori gótikus vártemplom egyik előkerült fala szolgált. Az épület a várudvar közepén állt, és Dugonics András 1794. évi leírása szerint Szent Erzsébet temploma volt. Ennek feltárása már évek óta folyik, és most már kirajzolódott az épület alaprajza.

 

 

Az említett támpontok hátránya, hogy egymáshoz közel fekszenek, így még mindig adódtak problémák a vár alapjának kiszerkesztésében.

Azt tudták, hogy az északnyugati saroktoronynak valahol a Vörösmarty és a Deák Ferenc utca sarka környékén kell lennie. Egy hatvanas évekbeli építkezés során elő is került itt a vár fala, amelyet azonban levéstek, anélkül, hogy szóltak volna a múzeumnak. Most az említett helyen álló épületet (mely korábban a Juhász Gyula Művelődési Háznak adott otthont) a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség kapja meg, és egy irodaházat alakítanak itt ki, a pincében pedig iratraktárat rendeznek be. Miután az egész belváros régészetileg védett terület, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal kötelező, megelőző feltárást ír elő. Az ásatás megindulását követően rögtön a második napon került elő a vastag, széles, középkori technikával megépített várfal, s rábukkantak az abból kiágazó, félkör alakú, mintegy 13 méter átmérőjű északnyugati saroktorony alapjaira is.
„Mindenféleképpen kompromisszumot kell kötnünk, amelyre mutatkozik is hajlandóság a főügyészség részéről. Keressük tehát azt a megoldást, hogy hogyan lehet a feltárt részeket megőrizni, és esetleg a későbbiek során – részben – az udvarra kinyúló toronyrészletet a közönség számára is bemutathatóvá tenni. Nem követhetjük el még egyszer ugyanazt a hibát, mint 1881-ben – legalább az előkerülő maradványokat meg kell menteni” – hangsúlyozta az igazgató.

A feltárt saroktoronnyal Szeged városa, amely egyébként nem bővelkedik a középkori emlékekben, visszakaphatja elvesztett várának egy újabb mementóját.