2024. április 19., péntek English version
Archívum  --  2010  --  11. szám - 2010. november 2.  --  Kultúra
Faludy-dí­jat ka­pott a mo­zi­gép­ész
Pukán­szky Bé­la ok­ta­tá­si rek­torhe­lyettes Len­gyel Zol­tánt, az SZTE BTK Ös­­sze­ha­son­lí­tó Iro­da­lom­tu­do­má­nyi Tan­szék poszt­gra­du­á­lis hall­ga­tó­ját, egy­ben óra­adó ta­ná­rát Faludy-díj­jal tün­tet­te ki ok­tó­ber 12-én.
Címkék: Kultúra

Az el­is­me­rés át­adá­sát meg­elő­ző­en Fried Ist­ván pro­fes­sor emer­i­tus me­leg sza­vak­kal mél­tat­ta Len­gyel Zol­tán ed­di­gi mun­kás­sá­gát és a Könyv­hét­re meg­je­lent kö­te­tét, a Csil­lag­bör­tönt.
A Faludy-dí­jat ma­ga az író­fe­je­de­lem ala­pí­tot­ta a ki­lenc­ve­nes évek ele­jén olyan, a sze­ge­di egye­te­men ta­nu­ló fi­a­tal írók szá­má­ra, akik iro­dal­mi mun­kás­sá­guk foly­tán mél­tó­ak az el­is­me­rés­re. A há­rom­fős ku­ra­tó­ri­u­mot Fried Ist­ván ve­ze­ti, és min­den év­ben át­te­kin­tik az egye­tem­mel jog­vi­szony­ban ál­lók szép­iro­dal­mi mű­ve­it. Az Ös­­sze­ha­son­lí­tó Iro­da­lom­tu­do­má­nyi Tan­szék­nek több dí­ja­sa is van, Ke­le­men Zol­tán (1993), Orc­sik Ro­land (2004), Kol­lár Ár­pád (2006), Lanczkor Gá­bor (2008). Len­gyel Zol­tán nem­csak óra­adó az egye­te­men, ha­nem a Metanoia Artopé­dia szín­há­zi tár­su­lat szí­né­sze és dra­ma­turg­ja, for­dí­tó­ként te­vé­keny­ke­dik, va­la­mint a Grand Café mo­zi­gép­észe.

– Mit je­lent szá­mod­ra a ki­tün­te­tés?
– Nagy meg­tisz­tel­te­tés, hogy a köl­tő szü­le­té­sé­nek szá­za­dik év­for­du­ló­ján én ve­het­tem át ezt a dí­jat, örü­lök ne­ki és kö­szö­nöm!
– Ez volt az el­ső el­is­me­ré­sed?
– Igen, de még nem is le­he­tett vol­na na­gyon mi­re dí­jat ad­ni. Ki­csi va­gyok még...
– A Faludy-dí­jat a Csil­lag­bör­tön­re kap­tad vagy ed­di­gi mun­kás­sá­god el­is­me­ré­sé­ül?
– Fried ta­nár úr el­mond­ta, hogy szép­iro­dal­mi mun­kás­sá­go­mért, az­az a kö­te­tért; az úgy­ne­ve­zett tu­do­má­nyos te­vé­keny­sé­ge­mért, az­az az es­­szé­sze­rű pub­li­ká­ci­ó­kért és a tan­szé­ki ki­ad­vány­ok (Szö­ve­gek kö­zött) szer­kesz­té­sé­ért, va­la­mint óra­adói mun­ká­mért.
– Ho­gyan kezd­tél iro­da­lom­mal fog­lal­koz­ni?
– So­kat ol­vas­tam. Ami­kor a gim­ná­zi­um­ban dön­tést kel­lett hoz­ni, hogy mi­lyen irány­ba moz­dul­jak to­vább, az an­gol sza­kot vá­lasz­tot­tam. Ki­csit sod­ró­dós dön­tés volt, mert jól tud­tam an­go­lul, és ez volt a leg­egy­sze­rűbb, az an­gol­szász iro­da­lom an­­nyi­ra nem is fog­lal­koz­ta­tott, in­kább oro­szo­kat ol­vas­tam és sok né­met anya­nyel­vű szer­zőt. Az oszt­rák ha­gyo­mány elég fon­tos volt szá­mom­ra, Kaf­ka, Her­mann Broch, Thomas Bern­hard. Ami az an­gol­szász ha­gyo­mány­ból fon­tos és a kö­te­ten is lát­szó­dik, Samuel Beck­et­t, de ezen­kí­vül nem fog­lal­koz­tam ez­zel so­kat fa­na­ti­kus szin­ten.
– Mi­ó­ta je­len­nek meg írá­sa­id?
– Nem iga­zán pub­li­kál­tam fo­lyó­irat­ok­ban, nem va­gyok hí­ve an­nak, hogy itt-ott szét­szór­jak ap­ró mor­zsá­kat. Ép­pen ezért is mon­tázs­sze­rű szer­kesz­té­si elv jel­lem­zi a Csil­lag­bör­tönt, de elég or­ga­ni­ku­san kap­cso­lód­nak egy­más­ba a szö­ve­gek; na­gyobb egy­sé­gek van­nak ben­ne, mint ame­lyek fo­lyó­irat­ok­ban meg­je­len­het­tek vol­na.
– Dol­go­zol-e az újabb kö­te­ten?
– Igen, de ar­ról nem be­szé­lek, még na­gyon kez­de­ti fá­zis­ban van, elég őrült könyv­nek ter­ve­zem, en­nél sok­kal őrül­tebb­nek.
– A Metanoiá­val foly­ta­tott mun­kád ered­mé­nye­képp el­kép­zel­he­tő-e, hogy a ké­sőb­bi­ek­ben a szín­ház fe­lé for­dulsz?
– Vé­gül is már meg­tör­tént, a Kalligram kö­zöl­te egy írá­so­mat Je­les And­rás Ne­ve­tő em­be­ré­ről. Nem va­gyok szín­ház­kri­ti­kus, de ta­lán ott már meg­je­lent az a ta­pasz­ta­lat, amit be­lül­ről is meg­él­tem egy pro­duk­ció lét­re­ho­zá­sa köz­ben. Hi­va­tás­sze­rű­en azon­ban nem sze­ret­nék ez­zel fog­lal­koz­ni. A Csil­lag­bör­tön­ben is meg­je­lent egy szín­pa­di já­ték, amely­ben – ha össze­ha­son­lít­juk a kor­társ drá­mák­kal – na­gyon ap­ró­lé­ko­sak az inst­ruk­ci­ók. A gya­kor­lat­ban is tu­dom, hogy tech­ni­ka­i­lag mit hogy le­het meg­ol­da­ni. Egy ren­de­ző­nek az je­lent­het prob­lé­mát a da­ra­bom­ban – de nem is sze­ret­ném, hogy bár­ki meg­ren­dez­ze raj­tam kí­vül –, hogy nincs meg a sza­bad­sá­ga, úgy gon­dol­hat­ja, hogy nem le­het ve­le va­ri­ál­ni.
– Ez azt je­len­ti, hogy van­nak ren­de­zői am­bí­ci­ó­id?
– Nem am­bí­ció, ha va­la­ki ezt lét­re tud­ja hoz­ni, az én va­gyok. Más nem is fog­ja meg­csi­nál­ni. Er­re pénzt kel­le­ne sze­rez­ni, rá­adá­sul egy szín­há­zi pro­duk­ció lét­re­ho­zá­sa egész em­bert kí­vá­nó fel­adat, er­re most nincs ka­pa­ci­tá­som, de re­mé­lem, né­hány éven be­lül lesz.

Sze­ke­res Ni­ko­let­ta

Bezár