Elfogult vagyok a medvékkel, elfogult vagyok a költőkkel. Miért ne lettem volna elfogult a könyvvel, aminek címe: Egy medvekutató feljegyzései, és egy hallgatásba feledkezett korábban költőként alkotó szerző műve? Micsoda csábító szóösszetétel: medvekutató. A férfitestben bujkáló rövidnadrágos fiúgyermek fantáziáját hogyne érintené meg? Még az ajánlás („kollégáimnak”) sem ébresztett bennem gyanakvást, jegyzetfüzet és toll a kézbe, olvasólámpa, olvasószemüveg.
Medvekutatás. És úgy is lett. A könyv első hatoda tényleg olyan, mintha létezne egy tevékenység, mely minden emberben ott szunnyad, és egyszer majd felszínre is tör, kinek előbb, kinek utóbb, és ez volna a medvekutatás. Bőszen jegyzeteltem, medveeredet-mondákra akadtam, osztályoztam a környezetemet medvékre, bennszülöttekre és hatóságra. Jegyzeteimet szépen elneveztem: Galaxis-útikalauz medvekutatóknak. Teljességgel elhittem, hogy mindezzel tele lehet írni egy könyvet.
Pedig a fikció csak most következett igazán. Mert a medvekutató szerelmes lett, a szerelem párkapcsolattal jár, a párkapcsolatok kötelezettségekkel. Meg kell felelni. A medvekutató a Hivatal része lett, a környezet osztályozása megváltozott: ügyfeles, állampolgár, bevivőember, megmondóember. Akármennyire hihetetlen, ez a világ az ismerősebb, minden ridegsége ellenére. A medvekutatóból szép lassan csak egy csavar lett, a Hivatal gépezetének jól olajozott, de legkevésbé sem nélkülözhetetlen darabja. Ám a megfigyelés hideg pontossága maradt és a költőien szép mondatok. „Néha úgy álmodok a mindenrögzítökről, mintha egy gyönyörű faj hímjei és nőtényei lennénk, egy félig gépből, félig húsból álló faj gyönyörű példányai.” Ahogyan minden tiltakozásom ellenére mégis magával ragad e másik világ, ahogyan olvasom tovább, és ahogyan szaporodnak bejegyzéseim a jegyzetfüzetben, úgy lesz egyre világosabb a kérdés: létezett-e valójában a medvekutatás? Vagy az egész csupán arra szolgált, hogy a medvekutató kialakítsa végtelenül precíz megfigyelési rendszerét? E megfigyelési rendszer biztosítja számára mindazt a tapasztalatot, mellyel talpon maradhat a Hivatal rendszerében, sőt: egyre feljebb jut? És itt fogott meg a könyv igazán. Hogy tovább olvastam a bennem rejlő idegenkedés ellenére, tovább jegyzeteltem, sőt jegyzeteimet talán át is neveztem: Galaxis-útikalauz hivatalnokoknak. Világunk és e fiktív világ hasonlóságát nem elemezném, ki-ki, mint olvasó válassza le a saját valóságrétegét magának.
A könyv vége nyitva hagyja a befejezést, csak remélhetem, hogy az történik, amit én képzeltem el. És mire idáig eljutok gondolataimmal, fáradt könyvem hálásan tűri, hogy letegyem a többi könyv közé pihenni. De már másnap arra a pillanatra vár, mikor veszem újra a kezembe. Szegény ekkora úgy néz ki, mint aki végleg kiszolgálta idejét egy falusi közkönyvtárban. De hát ez a sorsuk a könyveknek egy medvekutató otthonában.
András László: Egy medvekutató feljegyzései – Nyitott Könyvműhely, 2010.
Petró János
Kultúra ,