Az Egyetemi Táncklub majdhogynem önszerveződő módon alakult: Lázár György együttes-vezető már hosszú évek óta tanít táncot az egyetemen, és egy idő után észrevette, hogy egy „kemény mag” a kötelező testnevelő kurzusokon felül is még visszajár táncolni. Ekkor fogalmazódott meg benne az ötlet, hogy létre kellene hozni az Egyetemi Táncklubot. Ez 2008 szeptemberében meg is történt.
„Az SZTE Sportközponttal közösen jutottunk arra a megállapításra, hogy szükség van egy ilyen jellegű szervezetre” – mesél Lázár György a kezdetekről. „Egyrészt az egyetemi rendezvényekről hiányzott egy tánccsoport, amely produkciójával színesebbé teszi az eseményeket, másrészt arra jöttünk rá, hogy az így verbuválódott társaság a szintén általam vezetett Pavane történelmi táncegyüttes utánpótláscsoportja is lehetne.”
Valóban, hol is lehetne alkalmasabb, lelkesebb alanyokat találni arra, hogy régi korok táncait tanulják meg és adják elő, mint az egyetemen? Hiszen itt a hallgatók már rendelkeznek egyfajta háttértudással, amely nélkül nem lehet hitelesen előadni sem a reneszánsz táncokat, sem a 19. századi báltermieket. „Magam is igyekszem ezt tudatosítani a fiatalokban” – árulja el Lázár György. „Sőt, nemcsak velük, hanem a nézőközönséggel is, hiszen a fellépések alkalmával mindig kihasználom a lehetőséget, hogy pár mondatban felvázoljam az adott kort és kultúrát, ahonnan a tánc származik.”
A paletta pedig igen széles: barokk, kuruc és reneszánsz táncok épp úgy szerepelnek az együttes repertoárján, mint a francia négyes vagy a bécsi keringő. Ilyen szempontból az Egyetemi Táncklub egyedülálló az országban, hiszen más csoportok főként egy-egy korra „specializálódtak”, míg a szegediek igyekeznek a lehető legváltozatosabb kínálatot nyújtani. Többek között ezért is nagy a sikerük a külföldi fesztiválokon éppúgy, mint a hazai várjátékokon vagy más eseményeken: „Tudják rólunk, hogy minden évben képesek vagyunk valami újdonságot csempészni a műsorunkba” – meséli nem kis büszkeséggel az együttes vezetője.
Ami az ő táncos múltját illeti, nem vezetett egyenes út idáig: versenytáncosként ismerkedett meg a történelmi társastánccal, noha a reneszánsz zenével már gyermekkora óta foglalkozott. Úgy érezte, pótolnia kell azt a hiányt, amely Magyarországon az elmúlt ötven-hatvan évben mindenképpen, de tulajdonképpen már előtte is jelen volt: a régebbi korok táncai lassan feledésbe merülnek, és ha nem kezd valaki időben „mentőmunkálatokba”, akkor igen gazdag kulturális kincset veszíthetünk el. Persze így, hogy a történelmi társastáncokhoz nem lehet oktatóanyagokat találni az interneten, és az ezzel foglalkozó tanulmányok száma is viszonylag csekély, nem könnyű fejlődni, és tanítani a fiatalokat sem, de szerencsére sem Lázár Györgyből, sem a hallgatókból nem hiányzik a lelkesedés. Még vizsgaidőszakban sem állnak le, és ha teljes a létszám, akár tizennyolc pár is szokott lenni a próbákon, amelyeket a Kőrösy József-szakközépiskolában tartanak.
A tagság persze nem zárt körű: kezdő és haladó csoportja is van az Egyetemi Táncklubnak, és a létszám egyre gyarapszik. Azok a fiatalok, akik egy-két próbát megnéznek, gyakran csatlakoznak az együtteshez, hiszen Lázár György és persze a táncosok is minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Tóth Ilona
Kultúra ,