Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

 

Az est házigazdájaként Kollár Árpád faggatta Beszédes István szerkesztőt, valamint Danyi Zoltánt, Nagy Abonyi Árpádot, Tolnai Ottót és Verebes Ernőt, a zEtnához kötődő szerzőket. A zEtna 1999-ben még pusztán internetes folyóiratnak indult, majd 2000-től hagyományos, papíralapú könyveknek a kiadásával is foglalkozik. A zEtna – amely elnevezés egyaránt utal Zenta városára és a vulkáni közegre is – így igazi műhely is, amely az Új Symposion után szintén a vajdasági magyar irodalmi kezdeményezések összefogására hivatott. De mitől is olyan sajátos ez a műhely?

 

 

„Általában a kiadókban mindig van egy-egy ajtó, ahova már nem lehet bemenni, de én mindig is vágytam egy olyan kiadóra, ahol van valami intimitás, ahol nincsenek titokzatos, nagy dolgok a háttérben. Ezt látom a zEtna kiadó kis közösségében is” – vallotta az esten Tolnai Ottó, aki az Új Symposion meghatározó költője is volt. „Persze nem ilyen egyszerű a dolog, hiszen itt azért lehet közvetlen ez a kiadó, mert nincs is szerkesztősége, nincs egy szobája. Imaginárius ez a meghittség.”

 

 

És mégis mi lehet az, ami összekötheti az esten is jelenlevő írók-költők munkáit egymással? Kollár Árpád az összekötő közös jellemzőt az írásaikban megjelenő metafizikában látja. „Miféle metafizika ez?” – körkérdése azonban, talán nem meglepő módon, zavarba is hozza a szerzőket.

Abból is jól látni, hogy valódi írók-költők beszélgettek, hogy a különböző kérdésekre adott válaszok nem egyszer metaforákba vagy épp kisebb történetekbe csúsztak. Ha Tolnai Ottó azt állította, a kisvárosokat úgy gyűjti, mintha csak gombostűre tűzné őket, akkor Danyi Zoltán szerint a közös metafizika az a tű lehet, amellyel feltűzetnek ezek a dolgok. Az est legemlékezetesebb története talán mégis az, amikor Tolnai elmeséli, miként látogattak meg egy könyvbemutató előtt egy darálót, és hogy az ott dolgozó darálós nénikben is meg lehet látni ezt a – jobb szó híján – metafizikát.

 

 

A bemutatkozó est második fele a felolvasásoké volt. Verebes Ernő sok kicsi verset hozott; ő zeneszerző is, és állította: zeneszerzés és írás között nincs túl nagy különbség, hiszen ugyanúgy motívumokkal dolgozik az ember – az általa felolvasott apró versek is meggyőzhették erről a hallgatókat. Nagy Abonyi Árpád, akit épp Kosztolányi hatásáról és örökségéről faggattak, szintén egy olyan nosztalgikus hangulatú novellát hozott, ami nagyon szépnek tűnhet, pedig nem is igen történik benne semmi. Tolnai Ottó készülő Zenta-könyvéből olvasott fel alkalmi esszéket és megkapó kisprózákat. Beszédes István versét pedig Danyi Zoltán Reök-palotához igen illő, hiszen abban játszódó írása követte a Szeged kaszinóját megjárt dédapáról: csupa elhallgatás és csupa fecsegés.

Az estet a Zyntharew trió tiszta, dallamos zenéje zárta, amikorra már amúgy is mindenkiben megerősödhetett az érzés: szerencsénk van, hogy a vajdasági irodalom ilyen közel van hozzánk.