Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

A zene hallgatása, komponálása, illetve előadása közben valamennyien jelentéseket keresünk vagy közlünk – bizonyította Stachó László, aki előadásán egyebek mellett a zenei élményről és annak kialakulásáról beszélt. A zenét nem készen kapjuk, hanem energiát kell ölnünk bele, hogy kinyerhessünk belőle valamit: a zene megértése, megfejtése, illetve értelmezése során keletkezik a zenei élmény. A zenélés, zenehallgatás központi mozzanata az értelemadás: a zene szeretete és élvezete a zene személyes megértésén keresztül történik. Kétféle módon, racionális és érzelmi alapon közelíthetünk az egyes zenékhez, ám a zenepszichológia egyik alapvető tétele az, hogy a két különböző megismerési mód egyszerre működik a zene befogadása során.

 

 

 

A zenében kifejezésen legalább két dolgot érthetünk: megkomponálni és előadni egy darabot. Stachó László előbb az utóbbira tért rá, és bemutatott egy kísérletet, amely során egy előadó először érzelemmentesen, majd őszintén, végül ripacsként játszott el egy Brahms-zongoradarabot. A legtöbb különbséget az időzítéseken érhettük tetten. Az első unalmasnak hatott, a zenész igyekezett a lehető legmechanikusabban játszani – akár egy számítógép. Ez azonban kevés, mert a kotta mindig csal: nem képes pontosan rögzíteni a zenét, mivel szükségszerűen egyszerűsít. A kottaképen számos részletet az előadónak kell megfejtenie. Nincs tökéletes megoldás, csak interpretációk és vélemények. A különböző előadók más és más jelentéseket mutatnak meg interpretációik során ugyanabból a darabból, ezért az előadásban a zenész tudása mellett mindig megmutatkozik a személyisége is. Az őszinte játék a zenész saját megfejtése, amelyet gyorsítások és lassítások alkalmazásával próbál meg közölni velünk. Nehéz nyomon követni, ki miként emel ki egy váratlan fordulatot: ez az előadói nagyság kulcsa. Az előadóművészek ideális esetben azon dolgoznak, minél világosabban tudják felmutatni a zene szerkezetét és az eredeti megoldásokat. Az előadáson meghallgattuk felvételről Mozart Török indulóját Dohnányi Ernő előadásában, amelyen megfigyelhettük, a zongorista miként gyorsít be a sablonos részeknél, és miként lassít az érdekes mozzanatoknál. A kifejező zenei előadás empirikus kutatásával választ kaphatunk arra, hogyan és mennyire segítheti (vagy akadályozhatja) a hallgatót az előadóművész a jelentéskeresés útvesztőjében.

 

KÖVETKEZIK

November 14-én 18 órakor Mágneses folyadékok a jövő orvostudományában címmel Hajdú Angéla doktorandusz hallgató (SZTE TTIK) tart előadást a Mindentudás Egyetemén. Őt Farkas János professor emeritus (BME Szociológia és Kommunikáció Tanszék) követi, aki november 21-én 18 órakor a pörlekedő tudáselméletekről beszél majd a TIK kongresszusi termében.

 

Ezután áttértünk a zeneszerzésre, ami nem más, mint zenei problémák fölvetése, illetve megoldása. Ha túl kevés a zenei probléma egy megkomponált darabban, azt mondják rá, hogy szószátyár, ha viszont sok problémát vet fel, ötletszerűen hat a zene. Nehéz meghúzni a határt komoly- és könnyűzene között. A zenei problémák megoldását előtérbe helyező komolyzenei hagyománnyal szemben a könnyűzenét nem nehéz elmarasztalni, ugyanis egyszerűbb és konzervatívabb a komolyzenénél. A könnyűzene tonális és ritmikai értelemben is körülbelül ott tart, ahol a komolyzenei hagyomány jó két-háromszáz évvel ezelőtt. Stachó László szerint éppen ezért a legnagyobb tévedések egyike modernnek tekinteni a könnyűzenét, miközben a komolyzenét klasszikusnak nevezik, hiszen a könnyűzene sokkal klasszikusabb. A könnyűzene nemcsak azért könynyebb, mert kevesebb zenei problémát vet föl (bár ezek jellege eltér), hanem azért is, mert kevesebb asszociációs lehetőséget nyújt a komolyzenénél.

Stachó László többször is leült a zongora elé, hogy példákkal illusztrálja állításait. Zárásul tanítványai (Schmidtmayer Helga, Gémesi Gabriella Orsolya, Farkas Dóra, Nyári Gábor és Kocsis Dóra) játszottak el egy Mozart-darabot.