2024. április 20., szombat English version
Archívum  --  2007  --  16. szám - 2007. november 26.  --  Sport
Fallabda már kurzusként is
A szegedi Squash Club Szabadidőközpont 1993-ban három fallabdapályával nyitott meg, mára több mint másfél ezer négyzetméteren hat pálya és egy minden igényt kielégítő szabadidőközpont működik a Kenyérgyári úton. A központ a magyar fallabdaélet fellegvárává vált: évről évre nemzetközi versenyeket rendez, az itt működő Tisza SE utánpótlás- és felnőttjátékosai pedig a legszűkebb magyar élvonalba tartoznak.
A klub egyre szorosabb együttműködést alakít ki a Szegedi Tudományegyetemmel, illetve az egyetemi sportközponttal. A kapcsolat hat évvel ezelőtt kezdődött, s mint azt Pápai Miklós klubtulajdonos lapunknak elmondta, a két fél megelégedésére lépésről lépésre továbbfejlődik.
Az egyetemi hallgatók immár kurzusként is felvehetik a squasht, és az egyetem keretein belül tanulhatják meg annak alapjait. Az egyesületbe belépő diákok rendszeres sportolását pedig a sportközpont elfogadja, és igazoltnak tekinti.
 
 
Molnár Krisztina (fehérben) és a cseh Lenka Vlkova küzdelme az idei Hungarian Junior Openen.
 
Az egyetem és a klub emlékezetes egyetemi-főiskolai fallabda-világbajnokságnak adott otthont 2006-ban. A közös szervezés sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az SZTE elnyerte a 2010-es egyetemi-főiskolai evezős-vb rendezési jogát, míg a Squash Club Szabadidőközpont teljesítményét újabb rangos versenyekkel honorálta az európai szakszövetség. A 2006-os világbajnokságon – melynek lebonyolítását rengeteg egyetemista segítette önkéntesként, akik máig visszajáró közreműködői a központ állandó versenyeinek, a nyári Hungarian Masters Opennek és a téli Hungarian Junior Opennek – a magyar válogatott tagjai között szerepelt Kecse-Nagy Helga és Kerényi Ádám is. A magyar fallabdasport két tehetséges versenyzője – Helga harmadik, Ádám tizenkilencedik a legfrissebb honi ranglistán – nemcsak a Tisza SE színeiben arat szép sikereket az itthoni versenyeken, hanem a Szegedi Tudományegyetem hallgatóiként is nagyszerű eredményeket értek el az elmúlt évek egyetemi-főiskolai országos bajnokságain. A klub és az egyetem egyébként 2005 óta közösen rendezi a fallabda sportág Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokságát, az idei versenyen Helga – az SZTE harmadéves közgazdászhallgatója – arany-, Ádám – tavaly végzett ugyanezen a szakon – pedig ezüstérmes lett, s mindketten tagjai voltak az SZTE bajnoki címet szerző csapatának.
Pápai Miklóstól azt is megtudtuk, hogy az egyetemi sportközponttal közösen bonyolítják le a személyiedző-képzést is, a szakmai gyakorlati oktatást a klub munkatársai végzik. „Mivel minél inkább szeretnénk kedvezni a hallgatóknak, terveink szerint hamarosan bevezetjük az egyetemisták éjszakája rendezvényt, amely jó lehetőséget adna a sportolni és ismerkedni vágyó fiataloknak” – árulta el a klubtulajdonos. A program lényege az lenne, hogy az adott csütörtökön vagy pénteken este 10 órától csak egyetemisták léphetnek be a klubba, ahol annak összes lehetőségét használhatják (úgy mint éjszakai szaunázás forralt borral, squashbajnokság, foci, tollas stb.), és mindezt a diákok pénztárcájához igazított áron.
Az egyetem hallgatói számára a központ összes szolgáltatása egyébként is kedvezményes áron – külön diákbérletekkel – vehető igénybe. Mindenki kedvére válogathat a fitneszterem, az uszoda, a szauna, a tollaslabda, a minifoci, az aerobik, a hypoxitréning, a személyi edzés, az egyéni és csoportos foglalkozások között. És aki csak fallabdázni szeretne, megteheti a klimatizált pályákon.
De mi a squash legnagyobb előnye a többi sportághoz viszonyítva? „A fallabda napjaink egyik legdinamikusabban fejlődő sportja. Igazi fizikai teljesítmény áll mögötte, és bátran kijelenthetem, hogy mára a kapcsolatépítés egyik fontos színterévé vált. Semmilyen külső körülmény nem befolyásolja a játékot. Gyors, kitartásra nevel, és bizton állíthatjuk: a legnagyobb élvezet, amit az ember felöltözve szerezhet!” – mondja Pápai Miklós. Hozzáteszi:  legfőbb céljuk, hogy ezt a sportot és a Squash Club Szabadidőközpont más szolgáltatásait minden diák számára elérhetővé tegyék, és ezáltal minél többen sportoljanak, mert hisznek benne: ép testben ép lélek!
Pintér M. Lajos
Bezár