2024. március 28., csütörtök English version
Archívum  --  2007  --  17. szám - 2007. december 10.  --  Sport
Játszik és tanul az SZTE-Szedeák
Felemás őszi szezont produkált a nyár óta új edző, Nyilas István irányításával készülő SZTE-Szedeák férfikosárlabda-csapata. A főként a Szegedi Tudományegyetem hallgatóiból álló együttes a másodosztályú bajnokság Keleti csoportjában jelenleg az utolsó előtti helyen áll, a Magyar Kupában viszont bejutott a legjobb 16 közé.
Az új tréner irányításával már a felkészülés időszakában is szép eredményeket ért el az SZTE-Szedeák, a fiúk a lejátszott edzőmeccsek többségét sikerrel vették. Sajnos a munkát több sérülés is hátráltatta, a már korábban kivált Magyar Gergely legkésőbb a bajnokság rájátszásában ismét csatasorba állhat, a Kecskemétről igazolt Tóth Viktor viszont minden valószínűség szerint az egész szezont kihagyni kényszerül. Mindkettejük kiesése nagy érvágást jelentett a csapat számára. Nyilas István szerint ha rájuk is az összes meccsen számíthatott volna az ősszel, akkor az SZTE-Szedeák most a kilencedik helyett a tízcsapatos pontvadászat második helyén állna a Debrecen mögött.
 
Bár a tapasztalat még hiányzik, a csapategység már adott a sikerekhez.
Fotó: Segesvári Csaba
 
A játékosként és edzőként egyaránt népszerű „Nyíl” kiemelte továbbá, hogy az osztályváltással járó új körülményeket, a már említett sérüléseket, valamint a játékosok életkorát figyelembe véve együttesének jelenlegi helyezése nagyjából reális. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy az SZTE-Szedeák őszi meccseinek többségét idegenben játszotta, és többször is csak minimális különbséggel maradt alul. Jövőre az alapszakaszból hátralevő nyolc összecsapásuk közül hatszor hazai környezetben lépnek majd pályára Simándi Árpádék, akiknek idő kellett, hogy megszokják az NB I/B légkörét, játékvezetői felfogását. Emellett a játékosok rutint is kellett hogy szerezzenek a másodosztályban, hiszen Tanács Attilán kívül nincs még egy olyan játékos a keretben, aki tartós NB I-es múlttal büszkélkedhetne.
Nemcsak a felkészülési, hanem az első bajnoki találkozókon is jól ment a szegedi kosaras fiúknak, akiknek edzőjük szerint taktikailag még érniük kell, fizikálisan viszont nincs probléma a csapat háza táján. A már említett rutintalanság mellett a szezon közben egyre sűrűsödő egyetemi elfoglaltságok is közrejátszottak a vereségek bekövetkeztében, hiszen a zárthelyik és vizsgák miatt volt, hogy többen edzéseket kényszerültek kihagyni, ráadásul a tanulmányokkal kapcsolatos problémák a mérkőzések alatt, éles szituációkban is bezavarhattak.
Szerencsére a klub elnöksége türelmes, és az első, úgynevezett tanulóévre a biztos bentmaradást tűzte ki célul. A fejlődés egyik zálogát Nyilas edző abban látja, hogy fiai az egész meccsen végig, és ne csak 10-15 percig tudjanak koncentrálni, hiszen így, amint több esetben is előfordult, az ellenfél a mérkőzés végjátékára akkora előnyt szerez, amelyet még nagy erőfeszítések árán sem képesek ledolgozni a szegediek. A koncentráció javítása mellett a csapat, amely az ünnepek idejére sem áll le az edzésekkel, csak csökkent a foglalkozások számán, igyekszik egy olyan játékstílust elsajátítani, amelyben stabil védekezésre építve gyorsan tud támadást vezetni, hiszen az általuk diktált tempót a legtöbb ellenfél valószínűleg nem lesz majd képes tartani.
Ami pedig a Magyar Kupa küzdelmeit illeti, a szegedi kosarasok már első NB I/B-s évük során megteremtették annak esélyét, hogy egy igazi nagycsapat, mint a Paks, az Albacomp vagy éppen a Szolnok látogasson Szegedre. Az ellenfél kilétére december 11-én (kedden) dél körül derül majd fény. Amennyiben Fortuna hazánk egyik topcsapatát rendelné az SZTE-Szedeák mellé a nyolcaddöntőben, Nyilas István mindössze annyit fog kérni kosárlabdázóitól, hogy játszanak felszabadultan, és tanuljanak nagyobb tudású ellenfelüktől.
Dobos Tamás
Bezár