– Tizenkét éven keresztül volt az Állami Számvevőszék elnöke, meglehetősen sokat szerepelt a médiában, de azt nem lehetett tudni, hogy szereti a futballt. Honnan a kapcsolat?
– Egy meghatározó futballal kapcsolatos élményem 1996-ra datálódik. Ekkor Németországban jártam, egy szénsegélyről szóló kölcsön elszámolást kellett bemutatnom a bonni parlamentben. A bizottsági meghallgatás és az ebéd közötti holtidőben elvittek engem és a magyar delegáció többi tagját a Modern Németország Múzeumba. A tárlat egy hatalmas fotóval nyit, a futballista Rahn látható rajta, amint az 1954-es berni vb-döntőn belövi a harmadik, mindent eldöntő gólt. Ezt a pillanatot tekintik a modern Németország megszületésének, és ez egy fantasztikus, mély benyomás volt számomra, annak ellenére, hogy nekünk lőtte. Természetesen korábbról is van kapcsolódás: ugyan gyermekkoromban nem volt olyan jellegű elkötelezettségem, hogy én futballista leszek, sőt sosem voltam nagy futballbolond, de egész egyszerűen szerettem, szeretem a játékot. Egyetemista éveim alatt – s azt követően is egy darabig –, masszív Fradi-szurkolóként lelkes meccsre járó ember voltam. Egyébként aktívan és versenyszerűen vitorlázom, focizni vállalati bulimeccseken szoktam, kapusként vagy balbekk szerepkörben.

|
Kovács Árpád: a szórakoztató, trükkös magyar foci eltűnt a grundokkal együtt. Fotó: Segesvári Csaba
|
– Életkorából adódóan nyilván vannak személyes élményei az 50-es, 60-as évek világverő magyar csapatairól. Kiket említene meg?
– Hosszasan sorolhatnám a neveket, mert annyi jó futballista volt akkoriban, de Albert Flóriánt, az egyetlen magyar aranylabdást nevesíteném és emelném ki. Budán lakott, nem oly messze tőlünk, viszonylag gyakran találkoztam vele, elérhető és közvetlen volt, a játéka pedig kifinomult, zseniális és élményszerű egyben. Később, a nyolcvanas évekből, a szintén Ferencvárosban futballozó Nyíl, azaz Nyilasi Tibor játéka ragadott teljesen magával. Akkor aligha gondoltam, hogy ma az MLSZ-ben együtt dolgozhatok vele.
– Alighanem abban egyetértünk, hogy a mai magyar labdarúgást teljes körű válság jellemzi: a játékosok és a nézők számát, a stadionok és az edzőpályák állapotát, az edzői kar szakmai hozzáértését, az utánpótlás egészét tekintve, valamint a média hozzáállását is. Hogy lehet itt rendet rakni?
– Nézze, nem olyan nagy a rendetlenség, mint amennyire azt sokan gondolják. Az tény, hogy az a játék teljesen átalakult, amihez én szocializálva voltam a hatvanas években, s talán még a hetvenes évek elején. A szórakoztató, trükkös magyar foci eltűnt a grundokkal és körülbelül ezer futballpályával együtt. Az új kormány és az új MLSZ elkötelezett a magyar futball felemelése iránt. A futballunkban meg kell találnunk régi önmagunkat, azt a jellegzetességet, ami csak minket jellemzett és nem lekopírozni más és más nyugat-európai megoldásokat. Az MLSZ biztos lábakon áll, van 174 ezer igazolt játékosunk, a különböző osztályú bajnokságok jól szervezettek és az edzőképzési rendszerünk komoly, Európában használható diplomát ad, valamint gombamód szaporodnak a labdarúgó-akadémiáink. Ezek szilárd alapul szolgálhatnak a jövőre nézve, de a siker nem egyik napról a másikra jön, ezt el kell fogadnunk. Meglátásom szerint tíz év múlva lesznek kézzel fogható eredmények.
– Nagy erők jelentek meg most a magyar futballban, elegendő Csányi Sándorra, Vizi E. Szilveszterre és önre utalni. Kiknek hisznek a jelenlegi magyar labdarúgás szereplői közül?
– Az egyes részfeladatok és a szakmai kérdések különböző szakbizottságoknak vannak kiadva, teljesen szervezett módon, heti rendszerességgel, folyamatos információtöltéssel, tehát nem fülbesúgásos alapon. Nagyon sokan szeretnének segíteni, rég nem látott összefogás és egység állt az új vezetés mögé. Az elnökség nem csak üzletemberekből és szűken vett szakmabeliekből áll, hanem sikeres, nagy szervezeteket irányító, kellő vezetői és szervezői rutinnal rendelkező emberekből. Ilyen Csányi Sándor, Vizi E. Szilveszter és – megkockáztatom – én is, de a többi elnökségi tagot is említhetném. A mi feladatunk a feltételrendszer és a keretek magas szintű biztosítása.
– Hogy került a szövetséghez? Mi a feladata?
– Csányi Sándorhoz több mint húszéves szakmai és személyes kapcsolat fűz, ő invitált meg az elnökségbe. Nyilván nem a focitudásom miatt kértek fel, így futballszakmai kérdésekben természetesen nem alkotok majd véleményt, de ha valamibe belefog a szövetség, megkérdezem, honnan lesz rá pénz, s próbálok értékeket képviselni. Egyébként is szinte minden a pénz körül forog, szóval tudok segíteni. Azonban nagyon hamar megtanultam, hogy a labdarúgó-szövetség nem a válogatottról, nem az utánpótlás-válogatottakról és nem is klubcsapatokról szól, hanem arról, hogy hogyan lehet több tízezer kisgyerekkel megszerettetni a sportágat. Felépíteni azt a bázist, amiből majd kiválasztódik az a játékos tömeg, amiből itthon értéket termelő módon játszó futballisták jönnek ki, és azok, akik az ország élvonalát, válogatottját és csúcs klubcsapatait adják.
– A magyar labdarúgás paradoxona, hogy a sportágnak alacsony a társadalmi presztízse, ugyanakkor a Sport Tv-ben sokkal többen nézik az NB 1-et, mint a nagy bajnokságok mérkőzéseit. Ezzel együtt a televíziós jogdíjak még mindig nem nyújtanak elegendő bevételt a kluboknak. Kívánnak-e ezen változtatni?
– Miért kapnának a klubok több pénzt? A tévés és a reklámjogoknak megfelelő szabályok szerint tisztességesen szét van osztva a bevétel a profi osztályban szereplő csapatok és a szövetség között. A pénzügyi háttér rendeződését és megerősödését a sportnak az adózási rendszerbe integrálása és elismertetése fogja megoldani, valamint az adókedvezmény biztosítása a társasági adóból, mely előnyöket a látvány-csapatsportok élvezhetnek, így a futball is.
– Hogyan értékeli az eddig lejátszott két Európa-bajnoki selejtezőmeccsünket?
– Megtiszteltek azzal, hogy meginvitáltak Stockholmba, de éppen a Szegedi Tudományegyetem évnyitóján volt jelenésem. A televízióban természetesen megnéztem a meccset, és a csapatot elkísérő vezetőkkel is beszélgettem. Az első félidőben teljesen szervezetten játszott a válogatott, normális mederben ment a játék, a bekapott gól azonban mindent megváltoztatott, szabályszerűen összecsuklott a csapat. A jövőben ezen kellene változtatni, a tartásunkat nem veheti el egy gól. Az itthoni, moldávok elleni meccsen nagyon hajtottak a fiúk, néha szépen és szellemesen futballoztak, láthatóan bizonyítani akartak a szépszámú, jó hangulatot teremtő közönségnek. A vendégek kulturált futballal rukkoltak elő, sőt több helyzetük is volt, mint nekünk, de a kapott gólunkat elkerülhetőnek tartom. Reális eredmények születtek.
– Végezetül: mi kell ahhoz, hogy a szegediek is végre már NB I-es meccsekre járhassanak?
– Elsősorban elszánás, összefogás és egy biztos pénzügyi háttérrel rendelkező cég vagy csoport. Azon túl vagyunk már, hogy presztízsszempontok alapján legyen egy nagyvárosnak futballcsapata.
Dlusztus T. Imre