2024. április 19., péntek English version
Archívum  --  2007  --  7. szám - 2007. március 26.  --  Sport
Nem tudom, a Szeviép-Szeged női kosárlabdacsapatának játékosai közül hányan olvassák a Szegedi Egyetemet, így nem állíthatom, azon húzták fel magukat, hogy múltkor azt írtam: messze állunk még attól, hogy pécsi mintára „Peresztegi Nagy-egyetemként” tartsa őket számon a szakma – mindenesetre alapos leckét adtak március idusának előestéjén a Rátgéber-féle „universitasnak”. Mindezt ráadásul három nap múlva azzal spékelték meg, hogy ugyanolyan méretű zakót szabtak a mindig nagy riválisnak számító Diósgyőrre is.
Bár elhárításunk komoly veszélyt szimatolt a baranyaiak látogatásakor, hiszen a Szeviép korábban még megszorítani sem tudta a Pécset, Mészárosék már a derbi elején nyilvánvalóvá tették: (sport)történelmi tettre készülnek. Az eddigi szegedi remeklés ide vagy oda, nem számíthatott ekkora ellenállásra, s így el is bizonytalanodott az egyébként sajnos – de persze nem váratlanul – a hazaiakénál jóval zajosabb szurkolótábor által biztatott Vasút. Még a fő „Molotov-koktél-gyáros” Iványi sem találta a receptet, tőle tán soha nem látott méretű homályokat kerekített a langyos szegedi estébe, de a többi pécsi íjász sem bírt a masszív szegedi kordonnal. Előny itt, jól csúszott a büfés pizza a szünetben.
A harmadik negyedben aztán Johnson a támadójáték reformjával igyekezett kormányozni a vendégek hajóját, ám miután Bérest a negyedik hibája miatt a padra ültette Rátgéber mester (itt kell megjegyezni: Peresztegi Nagy Ákos tanárian menedzselte Fürész korai faultgondjait!), lányaink a palánk alatti területet saját birtokába vevő Kajdacsi, a remekül fazonírozó Vrancseva(képünkön Béres mellett tör kosárra) és a triplakirálynő Russai vezényletével előbb utolérték, majd szabályosan elgázolták a tízszeres bajnokot. Korán kiabálta a MiZo-mag, hogy „Tíz, tíz, tíz”. A vége ugyanis tizenkettő – de nem tucatsiker. Ahogy ezzel a csatával a lábakban a Diósgyőr hódoltatása sem az!
Több titka van annak, hogy a Szeviép idén bejelentkezett egy bajnoki éremért, s a magyar kupában is pezsgőfürdővé alakítaná a húsvéti locsolkodást, de az egyik biztosan az, hogy az igazolásai – bármilyen sportág bármelyik élcsapatától szokatlanul! – száz százalékban tökéletesre sikeredtek. Fürész, Tomova és Vrancseva is egy pillanat alatt meghatározó tagjaivá váltak az együttesnek, Peresztegi Nagy Ákosban pedig egy talán kevésbé látványosan, de annál hatékonyabban meccselő trénert ismertünk meg.
Egyre nagyobb élmény Szegeden is női kosárra járni, kár, hogy még mindig kevesen gondolják így...
Szeviép-Szeged–MiZo-PVSK 86–74. NB I/A, 22. forduló, 1.200 néző.
Szeviép-Szeged–DKSK-Miskolc 78–66. NB I/A, 23. forduló, 600 néző.
Pintér M. Lajos

DSC_13641_230x154.png

Címkék

Hírek, aktualitások *

Rendezvénynaptár *

  • Szorgalmi időszak 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Education period 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak a 2023-2024/2. félévben
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.
  • 2023/2024-II. félév Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.

Gyorslinkek

Bezár