2020. augusztus 5., szerda English version
Archívum  --  2007  --  2. szám - 2007. február 12.  --  Sport
Verba Lászlóra emlékezve
Első alkalommal rendezték meg a Verba László Nemzetközi Ülőröplabda-tornát január 27-én az SZTE Topolya sori sportcsarnokában a közelmúltban elhunyt kitűnő röplabdás emlékére. Az ülőröplabda sportágat közvetve a második világháború keltette életre, jelenlegi szabályrendszerében 1956 óta játsszák. 1980-tól felkerült a paralimpiák műsorára is. Hazánk az elsők között csatlakozott a sportmozgalomhoz, s azóta több kiemelkedő eredmény is született: olimpiai 3. és 4. hely, BEK-győzelmek. Az ülőröplabda elsősorban mozgássérültek, illetve fogyatékosok sportja, de mára a szabályok rugalmassága miatt együtt játszhat sérült és egészséges – áthidalva a társadalmi korlátokat. Magyarországon jelenleg kilenc élvonalbeli csapat vesz részt a bajnoki, valamint a kupaküzdelmekben, köztük a 2004 szeptemberében alapított szegedi csapat, a Csakazért SE Ülő Bikák.
A Csakazért Sportegyesület jelenleg a magyar bajnokság középmezőnyébe tartozik, két játékost ad a nemzeti csapatnak: Péterfy Tibort a felnőtt, Veleg Krisztiánt az ifjúsági válogatottnak. Tevékenységük elsősorban a szabadidő hasznos eltöltése, a mozgásszervi és keringési betegségek megelőzése köré csoportosul. A klub fontos célkitűzése a 2007-es évben a Szegedi Tudományegyetemmel való együttműködés, mivel az iskolában nyolcvannál is több sérült fiatal végzi tanulmányait. A hagyományteremtő céllal létrejött tornán hat csapat vett részt, köztük két igazi nagyágyú: a magyar nemzeti csapat és az Euroliga-második Banja Luka. A helyosztók eredményei, keresztjáték: Eszék-Sprint SC 2-0 (27, 18), Banja Luka-Magyarország 1-2 (13, -21, -10), az ötödik helyért: Csakazért SE-Mozdulj SE 0-3 (-9, -8, -9), a harmadik helyért: Sprint SC-Banja Luka 0-3 (-16, -17, -16), a döntőben: Magyarország-Eszék 3-1 (-16, -24, 25, -25). Az emléktorna végeredménye:1. Magyarország, 2. Eszék, 3. Banja Luka, 4. Sprint SC, 5. Mozdulj SE, 6. Csakazért SE. A színvonalas rendezvény elérte célját; nagyban segítette a válogatott felkészülését, valamint méltó módon emlékezett meg Verba Lászlóról.
D. T. I.
Bezár