kiemelt_eramus

Megjelentek az Erasmus+ mobilitási pályázatok

A Szegedi Tudományegyetem sikerrel pályázott az Erasmus+ programban való részvételre, így jogosultságot szerzett arra, hogy 2014-től 2020-ig a teljes programszakaszban részt vegyen. Az SZTE Nemzetközi Mobilitási Iroda honlapján már elérhetőek a 2014/2015-ös tanévre szóló pályázatok.

Az Európai Unió új oktatási, képzési, ifjúsági és sportprogramja az Erasmus+. A program magába olvasztja az összes jelenlegi uniós oktatás-, szakképzés- és ifjúságtámogatási rendszert, köztük az egész életen át tartó tanulás programját (Erasmus, Leonardo da Vinci, Comenius, Grundtvig), a „Fiatalok lendületben” programot, valamint öt nemzetközi együttműködési programot (Erasmus Mundus, Tempus, Alfa, Edulink és az iparosodott országokkal folytatott együttműködési program).
A program újítása, hogy nemcsak a hallgatóknak, hanem az oktatóknak és adminisztratív munkatársaknak is most kell benyújtaniuk pályázataikat a következő tanévre, melyeket a tanszéki/kari koordinátorok által megadott határidőig a tanszékekre, kari koordináció esetében az adott fakultás kari koordinátorához kell benyújtani. Az elbírált, támogatásra javasolt pályázatokat a tanszéki/kari koordinátoroknak kell a Nemzetközi Mobilitási Irodába beküldeniük legkésőbb 2014. március 21-e déli 12 óráig. A koordinátori jelölésekben nem szereplő, egyénileg beküldött pályázatokat a Nemzetközi Mobilitási Iroda elutasítja.

A részletes kiírások elérhetők:

Felsőoktatási hallgatók tanulmányi célú mobilitására (részképzés): itt.
Felsőoktatási hallgatók szakmai gyakorlati mobilitására: itt.
Felsőoktatási intézmények oktatóinak oktatási célú mobilitására: itt.
Felsőoktatási munkatársak képzési célú mobilitására: itt.
További információ és a pályázati űrlapok a Nemzetközi Mobilitási Iroda honlapján érhetők el.


Korábban írtuk:

Ösztöndíjas börze az SZTE-n: fókuszban az Erasmus+
Ösztöndíjas börzét rendeznek az SZTE központi épületében
Zöld út az Erasmus+ programnak
Erasmus sajtóközlemény


SZTEinfo

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Boritokep_41

Kiss Attila az SZTE BTK Angol Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, több szervezet, köztük a Magyar Shakespeare Bizottság és a Magyar Anglisztikai Társaság (HUSSE) elnökségi tagja, utóbbinak egykori megválasztott elnöke, a hazai anglisztika megkerülhetetlen alakja. A grandiózus vállalkozás, a hétkötetes Az angol irodalom története sorozat második kötetének egyik szerkesztője tavaly, kiemelkedő életművének és szakmai sikereinek elismeréseként, Országh László-díjban részesült. Kiss Attila 2023 szeptemberében megvédte Kettős anatómia. Angol reneszánsz tragédiák a kora újkorban és ma című akadémiai doktori értekezését, 2024 áprilisában pedig hivatalosan is az MTA doktora lett.