happy_szeged_kiemelt

Szegedi egyetemisták készítették a város boldogságklipjét

Több mint 15 ezren látták a Youtube-on a szegedi happy videót, amit az SZTE Károlyi kollégisták készítettek. Nyolc forgatási nap és 16 óra a vágóasztalnál – ennyi idő alatt készült a szegedi egyetemisták boldogságklipje.

Pharrell Williams bizonyára nem gondolt rá, amikor megírta Happy című, fülbemászó dalát a boldogságról, hogy egész mozgalmat indít el. Budapest után Szegednek is meg van a maga Happy-videója, amit szegedi egyetemi hallgatók készítettek.

 

„A kollégista társam, Papp Zoli látta a budapesti videót, az ő ötlete volt, hogy készítsük el a sajátunkat, a Happy szegedi verzióját” – mondta Jankó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Juhász Gyula Pedagógusképző Kar hallgatója, aki másodéves a televíziós műsorgyártó szakasszisztens szakon. – Mindketten a Károlyi kollégiumban lakunk, először úgy akartuk, hogy a saját szintünknek, az első emeletnek készítjük el a klipet, mert nagyon jó buli. Jöttek a barátaink, aztán ők is hozták a barátaikat, és kinőtte magát a dolog.

A nyolcszáz fős kollégiumban nem volt nehéz szereplőket találni, a barátok hozták magukkal az ismerőseiket. A helyszíneket Jankó Gábor és Papp Zoltán választotta ki, a kisfilmet két hétig forgatták – szerencsére többnyire jó időben. A klipet 16 óra alatt vágták meg.

Koreográfia nem volt, mindenkit arra kértek, úgy táncoljon, mintha a Jate-klubban bulizna.

Jankó Gábor elmondta: meglepte, hogy már több mint 15 ezren látták a szegedi Happy videót a Youtube-on. Örülnek neki, mert saját magukan készítették, és nem hitték, hogy majd ennyire felkapja Szeged a boldogságvideót.

 

SZTEinfo – szöveg: Ny. É.

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Boritokep_41

Kiss Attila az SZTE BTK Angol Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, több szervezet, köztük a Magyar Shakespeare Bizottság és a Magyar Anglisztikai Társaság (HUSSE) elnökségi tagja, utóbbinak egykori megválasztott elnöke, a hazai anglisztika megkerülhetetlen alakja. A grandiózus vállalkozás, a hétkötetes Az angol irodalom története sorozat második kötetének egyik szerkesztője tavaly, kiemelkedő életművének és szakmai sikereinek elismeréseként, Országh László-díjban részesült. Kiss Attila 2023 szeptemberében megvédte Kettős anatómia. Angol reneszánsz tragédiák a kora újkorban és ma című akadémiai doktori értekezését, 2024 áprilisában pedig hivatalosan is az MTA doktora lett.