2024. április 19., péntek English version
Archívum  --  2005  --  17. szám - 2005 október 17.  --  Egyetemi élet
Épül a biológusok új otthona
Október első hetében elkezdődtek a földmunkák az egyetem biológiai épületének szomszédságában. Másfél év alatt tíz biológia tanszéknek otthont adó, közel négy és fél ezer négyzetméteres komplexum épül itt a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program támogatásával.
 
A munka a régi alapok kiszedésével kezdődött. Fotó: Segesvári Csaba
 
Az egyetem biológiai tanszékeinek elhelyezése több mint három évtizede rendezetlen. Egyes tanszékeknek fizikailag sincs helye és a város különböző területein, különböző intézményekhez társulva működnek.
– A biológusképzés harmincöt éve a Tisza két oldalán folyik, pontosan ugyanabban az infrastruktúrában oktatunk ma 250-300 fős évfolyamokat, amelyben húsz-harminc éve 18-20 fős évfolyamokat tanítottunk – mondta el lapunknak Kovács Kornél, az SZTE Biológus Tanszékcsoportjának vezetője. Négy tanszék Újszegeden van, öt az Ady téren, egy pedig – éppen a professzor vezette Biotechnológiai – hontalan. Az utóbbi az MTA Szegedi Biológiai Központjától béreli azokat a helyiségeket, ahol működik. Az elmúlt évtizedekben az élettudományok rengeteget fejlődtek, elsősorban a molekuláris biológia forradalmi térhódításával. A hallgatói létszám, valamint a biotechnológiai és bio-informatikai profilú alkalmazott kutatások erőteljes növekedése elégedhetetlenné tette a tanszékek elhelyezésének megoldását, s egy új épület létrehozását. A most induló beruházást a Természettudományi Kar takarékossága mellett a HEFOP támogatása teszi lehetővé. Az SZTE az európai uniós pályázaton 754 millió forint támogatást nyert a közgazdasági kar Kálvária sugárúti épületének felújítására, az egyetemi hálózati infrastruktúra technológiai színvonalának javítására, valamint a biológiai épület bővítésére. A munkaterületet október 3-án vette át a kivitelező Baucont Rt., amely várhatóan 2007 februárjára végez az 1,28 milliárd forintos összköltségű beruházással.
A biológushallgatók összlétszáma közel ezer fő, az oktatók pedig 53-an vannak. A most induló fejlesztéssel 4450 négyzetméteren olyan tanszékek, számszerűen tíz, elhelyezése oldódik meg, amelyek munkájukhoz hasonló berendezéseket és metodikát használnak. A ma öt tanszéket befogadó biológiai épület komplex bővítése magában foglalja további 38 oktatási helyiség kialakítását, ezzel egy, a funkcióját és építészeti kialakítását tekintve is nemzetközileg versenyképes oktató-kutató együttessé teszi.
– Az új komplexum egyaránt szolgálja az oktatás és kutatás érdekeit – közölte Kovács Kornél. A hallgatók képzését természetes módon, hisz ez az egyetem alapfunkciója, azonban a kutatás nélkül sem megélni, sem pedig színvonalasan oktatni nem tudnánk – mondta a professzor.
Az épület fenntartásának költségeit nem tudjuk előteremteni csak kiterjedt alkalmazott kutatással és bérmunkával. A pillanatnyi állás szerint ezt a terhet az SZTE a biológus tanszékekre kívánja hárítani, ez egyelőre erőnket meghaladó anyagi követelményt jelent. Abban bízunk, hogy a 2007-ben kezdődő Nemzeti Fejlesztési Tervben kiemelt prioritásként szereplő biotechnológiai ipar fejlesztése kapcsán tudunk annyi bevételt generálni, hogy abból meg tudunk élni – hangsúlyozta a tanszékcsoport-vezető.
F. J.
Bezár