2024. április 19., péntek English version
Archívum  --  2005  --  17. szám - 2005 október 17.  --  Egyetemi élet
GYALOGHIDAT SZORGALMAZNAK AZ EGYETEMEK. A Duna fölött az első gyaloghíd, egyben a főváros tizedik hídja megépítésére hirdetett összefogást négy budapesti egyetem, a Magyar Tudományos Akadémia és a Bay Zoltán Tudomány- és Technikatörténeti Alapítvány. Az oktatási miniszter pozitívan nyilatkozott a kezdeményezésről. Az Összefogás a harmónia hídjáért a tudomány és a kultúra között és az első gyaloghídért a Duna fölött elnevezésű programot az ELTE, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Semmelweis Egyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem hirdette meg az Akadémia és az alapítvány mellett. A két partot, s egyben a tudományt és a kultúrát összekötő gyaloghíd – a Petőfi és a Lágymányosi híd közötti részen – a tervek szerint 2010-re készülhetne el, szélessége mintegy 30 méter, hosszúsága 300 méter lenne.
 
KUTATÓKÖZPONT ÉPÜL A SZIGETKÖZBEN. A tervezett kutatóközpont a Nyugat-Magyarországi Egyetem mosonmagyaróvári Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karának beruházásaként épül fel. A mintegy 180 millió forintos fejlesztés a tájegység ökológiai változását vizsgáló szakemberek munkáját segíti majd. Neményi Miklós dékánhelyettes elmondta, hogy bár hosszú ideje foglalkoznak biológiai kutatásokkal, csak most sikerült forrást szerezni a központ létrehozására. Az új intézményben magas szintű laboratór is helyet kap, de nyaranta otthonául szolgál majd a különféle ismeretterjesztő táboroknak is. A kivitelezési munkák jövő év elején kezdődnek meg a Lajta-parti területen.
 
REKLÁMHETET TARTOTTAK a Corvinus Egyetemen. A reklám gazdaságélénkítő hatásának, szerepének megismertetetése, de elsősorban a magyar reklámkultúráról kialakult negatív kép javítása volt a célja az I. Magyar Reklámhétnek. A rendezvény szervezője, a 30 éve alakult Magyar Reklámszövetség létrejöttekor a reklámkultúra meghonosítását tűzte zászlajára, ma pedig közelebb szeretné hozni a reklámot az emberekhez – fejtette ki megnyitóbeszédében Levendel Ádám, a szövetség elnöke. Az ötnapos rendezvény alatt számos előadás, fórum, vetítés és reklámtörténeti kiállítás mutatta be a közönségnek a reklámszakma tevékenységét, eredményeit és sikereit.
 
A KAPOSVÁRI EGYETEM Állattudományi Karának Takarmányozástani Tanszéke tizenkettedik alkalommal rendezte meg a Nemzetközi Takarmányozási Szimpóziumát október 11-én. A rendezvénysorozaton mindig olyan témát választanak és beszélnek meg, amely mind a gyakorlatban, mind a kutatásban, mind a közigazgatásban dolgozók érdeklődésére számot tart. A konferencia magyar és külföldi résztvevői idén azokat a feladatokat és kihívásokat összegezték, melyek a 21. század takarmányozási szakemberei előtt állnak. Az elhangzott előadások nyomtatott verzióját a Takarmányozástani Tanszék angol nyelvű proceedingben jelenteti meg. A kiadványt nemcsak a konferencia résztvevői, hanem a világ legnagyobb szakegyetemeinek, szaktanszékeinek munkatársai is megkapják.
 
INNOVÁCIÓ ÉS HASZNOSSÁG címmel nemzetközi tudományos konferenciát rendezett a Nyíregyházi Főiskola Műszaki és Mezőgazdasági Főiskolai Kara, illetve a Continent Ph. Kft. Az október 13–15. között megtartott rendezvényen a Visegrádi Négyek országai képviseltették magukat. A konferencia azt célozta, hogy bemutassa a Visegrádi Négyek országaiban és más országokban született kutatási-fejlesztési eredményeket, továbbá elősegítse az egyetemek, főiskolák, kutatóintézetek és a kutatási-fejlesztés eredményeit felhasználók közötti együttműködést.
 
NÉGYNAPOS RENDEZVÉNYSOROZATTAL ÜNNEPELTE fennállásának 150. évfordulóját a Károli Gáspár Református Egyetem. A református egyetem négy karán mintegy négyezer hallgató tanul jelenleg. Az ünnepség részeként Szűcs Ferenc, az intézmény rektora kitüntetéseket adott át egyetemi oktatóknak és diákoknak, a dékánok pedig bemutatták a hittudományi, a tanítóképző, a bölcsészettudományi, illetve az állam- és jogtudományi kart. Október 10-én ünnepi közgyűlés keretében nyolc tiszteletbeli díszdoktort avattak az egyetemen: Jan Peter Balkenende holland kormányfőt, valamint Sir John Templetont, a Templeton-díj alapítóját, Abraham van de Beek holland professzort, Gerd Theissen német professzort, Hinrich Stoevesandt svájci tudományos kutatót, Hafenscher Károly budapesti evangélikus professzort, Juhász Tamás kolozsvári professzort, illetve Kósa László művelődéstörténészt, professzort.
 
ISMÉT ELINDULT A KRF TÉVÉJE. A Károly Róbert Főiskolán az új tanév kezdetével újra elindult a KRF Net-TV, a főiskola önálló internetes televíziós csatornája. Örömhír az internetezőknek, hogy a főiskola honlapján (www.karolyrobert.hu) is hozzáférhetők a műsorok: így a hálózaton is elérhető tévécsatorna joggal vette fel a KRF Net-TV nevet. A főiskola diákklubjában kialakított stúdióban kronologikus sorrendbe is szerkesztik a honlapra szánt anyagokat. Az intézmény ezzel elsősorban a távoktatásos és levelező tagozatos hallgatói felé nyit, akik az internet, illetve a főiskola kulturális és szabadidős programjait dokumentáló televíziósok segítségével betekinthetnek a KRF-en folyó munkába.
 
ÚJ, INTELLIGENSNEK NEVEZHETŐ ANYAGGAL kísérleteznek a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kutatói. Ez az új anyag a remények szerint a jövőben a szennyvíztisztítás során felválthatja a hagyományos eleveniszapos-pelyhet. Az intelligens iszappehely, rövid nevén Iaszón, leginkább a kocsonyához hasonlítható, magas víztartalmú anyag. A kutatók már szabályozni tudják az ülepedési sebességét, azaz a szennyvíztisztítás folyamatát. Az új anyaggal a jövőben az is elérhető, hogy a szennyvíztisztítás során ne kelljen minden egyes technológiai funkciónak külön medencét építeni. A mikroszkopikus méretű pelyheknek, azaz mini reaktoroknak a belsejében tisztul meg a szennyvíz.
Bezár