Szegedi Tudományegyetem | Egy szelet sport szelet

Archívum

2005

8. szám - 2005 április 18.

Fókusz

Egy szelet sport szelet

Cikk nyomtatás

Link küldés

Megosztás

Ó, nem.
A cím ne tévesszen meg senkit, nincs édességosztás. És még nem is arról a szegedi hírlapíró által bizton terjesztett, ám vitatható állításról lesz szó, hogy a fent nevezett rumos-kakaós szelet a Jóisten kedvenc csokoládéja volna. És vallomás sem következik, melyben a jegyzetíró a testmozgáshoz fűződő bensőséges, ám ellentmondásos viszonyát elemezné itt város-ország füle hallatára.
Így nem lesz szó arról, jegyzetíró milyen idegenül szemlélte már óvodáskorában is a babzsákot, a komoly tornaszerek ezen korai és infantilis inkarnációját. Nem lesz szó arról sem, hogy az amerikai kertvárosban játszódó filmek gyermekábrázolásait meghazudtoló, ugyanakkor hitelesítő módon miként állt remegő és bizonytalan térdekkel a kelet-közép-európai kisiskola magányszürke betonján, egyedül, amikor már mindenkit kiválasztottak a labdajáték csapataiba, csak bizonyos már előre kiismert képességek miatt őt speciel nem. Arról sem beszélünk, miképpen küszködött kibuggyanó könnyeivel a sorversenyek alatt, a sánta kutya nevű bonyolult mozgáskombinációval történő haladás elsajátításával. Az uszodai küzdelmeket pedig mindenki elgondolhatja magában, a tempózás közben érezhető lassú, de biztos süllyedést, a tompa fulladást megakadályozó kétségbeesett kalimpálást. Ó, nem. Arról, hogy a jegyzetíró effektíve béna, már csak a pozitív gondolkodás miatt sem ejtünk szót.
Múlt szerdán hallgatói sportnapot rendezett az egyetem, jegyzetíró erről bizonyos szempontból lemaradt, s így a mozgás megint csak a hiányon keresztül vált megtapasztalhatóvá. Nem vitatjuk el, hogy mozogni jó, sőt, egészen bizonyosak vagyunk abban, hogy a spontán testmozgástól az intézményesített sportolásig terjedő skálán elhelyezkedő cselekvési formák az embert egészségesebbé, s így a világot jobbá teszik. A sportnak, tudjuk, van metafizikája, ahogy mindennek van, ami test, és ahogy minden elvont dologról is csak a föld sarában lehet beszélni. Szóval egyszerűbben szólva, a sport metafizikája a következő: rossznak kell lenni, hogy jó legyen. Izzadni, prüszkölni, sajogni, fájni, és utána minden rendben, és izomzatunk olyan teherbíró, hogy előbb-utóbb a busz szalad miutánunk, és nem mi a busz után.
Na jó, ez túlzás.
Van abban valami megnyugtató, ahogy az egyetem gondoskodik hallgatói egészségéről, és valami szép abban, hogy a hallgatók ezt milyen készséges hálával fogadják – ha nem így lenne, talán az etr-nyitás másnapján is lenne több szabad hely a csoportokban. Szóval mozogni jó. Azért jó, mert nem az, és mégis. Ezt jegyzetíró kollégiumi szobatársa is tudja, aki az intézményesített esti mozgásokról a szobába fáradtan beszabadulva mosolyog, és jegyzetíró is tudja, akinek, nem tudni, jóságtól vagy gonoszságtól vezérelve, de ilyenkor mindig muszáj megkínálnia őt valami csokoládéval.
Nem feltétlenül Sport szelettel.

Turi Tímea