Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Tegnap a közszolgálati rádió is foglalkozott a francia lakosságot megosztó problémával, az EU-alkotmány megszavazásával kapcsolatban kifejlődött vitákkal és parajelenségekkel. Ilyen különösség például az, hogy az EU alkotmánya immár bestseller lett: a nem túl cselekményes szöveg és a hozzáfűzött kommentár vezeti a könyveladási listákat. Nos, aki ismeri a francia könyvesboltok belső tereit, vagy csak például tisztában van azzal, hogy a felnőtt lakosság háromnegyede rendszeres napilap-olvasó (szemben az olaszok tíz százalékával), akkor jól a helyére tudja tenni ezt az alkotmányos mizériát.
Mert mizéria van. Csütörtök este maga Chirac elnök úr szerepelt a televízióban, hogy komoly érveket sorakoztasson föl az Európai Unió léte mellett. A köztársaság első embere több ismert médiaszereplő váltott moderátori segítsége mellett száznál több fiatal polgártársával beszélgetett élő adásban, hosszú órákon keresztül. A nagy energiák mozgósítását komoly válsághelyzet indokolja, hiszen, ha a jelenlegi, nemmel szavazó többség marad a véleménye mellett a népszavazáson is, annak beláthatatlan következményei lehetnek a francia belpolitikára és az EU jövőjére nézve.
Chirac a nemzet közös politikai akaratát kifejező polgár (citoyen) felől igyekezett ránézni a kérdésre. Majdnem minden válaszában arra utalt, hogy a köztársaság eszményét közösen alakították ki, együttes erővel hozták létre a nagy, erős, dinamikus és versenyképes Uniót, így annak megőrzése is közös felelősség.
Minálunk nem csupán a polgár kifejezéssel, hanem magával a köztársasági eszménnyel is komoly gondok vannak. A polgár az egyik zugban szitokszó, a másikban embléma, de valódi tartalom nincs mögötte, mert egymásnak ellentmondó értelmezésekre ad lehetőséget. A mindenkori francia elnök bármikor alkalmazhatja a citoyen kifejezést, mert az közös értékrendet és normát jelent, sőt, ha a köztársaságról beszél, akkor azon mindenki jóval többet ért, mint az országhatárok között működő képviseleti demokráciát. Mert az történelmet, nemzettudatot, szolidaritást és türelmet is jelent.
Magyarország elnökválasztásra készül. Mert hogy kell egy elnök a köztársaság számára.
Erről nekem az jut eszembe, hogy nincs köztársasági eszményképünk, nincs alkalmazható fogalomkörünk és nincs normarendszerünk sem. Ezért hangozhatnak el olyan megközelítések a leendő elnökkel kapcsolatban, amelyeket csakis magyar politikusok fogalmazhatnak meg. Ezek a mondatok önzőek és hiányzik belőlük a kollektív eszmény.
Csütörtök este az unalmas meccs helyett Chiracot élveztem. És meg nem mondom, miért, de az jutott eszembe, hogy itt van például az ügynökügy, ami valóban elterelő hadművelet lehetett, mert már alig beszél róla valaki. Pedig ha rendesen végigjárnánk visszafelé az utat, s nevén neveznénk mindenkit, akivel ezen az eddig tiltott ösvényen találkoznánk, talán a köztársaságról vallott nézeteink is erősebbé és egységesebbé válnának.
Franciaországban az ötödik köztársaság a kollaboráns idők végére tett véglegesen pontot. Nálunk, ahogy Fábry Sándor humorista mondta igen találóan és komolyan, csupán módszerváltás volt az a bizonyos rendszerváltás. A francia a rendszerváltást mint új kifejezést 1990-ben „a politikai szisztéma váltásaként” fordította le, ami már önmagában pontosabb kifejezés, mint a miénk.
A Magyar Narancsban, üzenem az ügynökügy még egyetemista kutatóinak, nemrég Hack Péter mondott sok okosságot a témáról. Köztük azt is, hogy az utódok tudatos hazugsága az, hogy az iratmegsemmisítések miatt már nem lehet rekonstruálni az egykori szereplőket és folyamatokat. Pedig lehet. Saját számításaim szerint (és ezt Bencze György szakértő is megerősítette), az alanyról írt jelentés és az összegzés, valamint az intézkedés minimum 16-17 féle változatban és helyen őrződhetett meg, tehát ma is minden mozaik egymáshoz illeszthető.
És ha ezeket a mozaikokat összeilleszthetnénk, talán arra is fény derülne, hogy milyen volt annak a rendszernek az igazi arca, amivel szemben végre egy másikat kellene megrajzolni.