2024. december 14., szombat English version
Archívum  --  2005  --  4. szám - 2005 március 7.  --  Hangsúly
Balog József, a Maszk Egyesület vezetője elmondta lapunknak, hogyan látja az egyetemi színpadok eltűnéseinek és visszatéréseinek okait:
„Volt nyolc-tíz év a kilencvenes években, amikor a mi korosztályunk már kiöregedett az egyetemi vagy főiskolai színjátszásból, így mi már nem játszottunk ott, és valamiért a fiatalok nem ezt az önkifejezési formát választották. Szerintem azért nem, mert nagyon sokfelé tágult ki a világ, és a saját maga épülésére-szépülésére mindenki maga válogathatott a szórakozási, világ-megtapasztalási formák közül, és a fiatalok nem úgy néztek erre a kollektív művészi formára, mint szükségesre. Ez valószínűleg azért lehetett így, mert maguk a színházak sem tudtak reagálni arra, ami a kilencvenes években történt. Most kétféle tendenciát látok: egyrészt újra előkerülnek - mintha valamiféle ciklikusság jelentkezne tizenöt-húsz évente a színjátszás ezen területén – az olyan figurák, akiket a hatvanas-hetvenes években játszottak, vagy azok, akik az előbb említett időkhöz szóltak hozzá, csináltak azokhoz drámákat. A fiatal társulatok újként veszik elő ezeket a darabokat, mintha valami hasonló életérzés vagy problémahalmaz lenne, mint ami a hatvanas-hetvenes években volt. Ez azt jelentheti, hogy egy nem szabad, monolitikus vagy antidemokratikus politikai rendszer kitermelte az íróiból és a színészeiből azt a metaforikus jelbeszédet, amiben valahogy mégiscsak át lehetett szólni a cenzúra feje fölött, és ez adott nekik és a közönségnek valamiféle borzongató izgalmat, néha intellektuális örömöt, néha pedig valódi bátorságot, így igazi előadások és pillanatok születhettek. Most meg az történik, hogy a szabadság, amiben élünk, a parlamentális demokrácia vagy a többpártrendszer mégsem tud választ adni az ember azon kérdéseire, amivel a saját egzisztenciája és személyisége kapcsán találkozik. Túl sok a válasz egyszerre, vagy túl sok a lehetőség. Ha találkozunk ezekkel a döntési helyzetekkel, kiderül, hogy ezek inkább belül, az emberben dőlnek el, és ehhez valószínűleg a színház tudja a legtöbb segítséget adni a jelenvalóra képes reagálásánál fogva – egyszerűen „életessége” miatt.”
Bezár