Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Európában a pártérdekek néha akadályai a józan, megalapozott döntéshozatalnak. Fotó: Tóth Péter Zoltán

 

 

– Hogyan kötött ki Szegeden?
– A feleségem olasz, Amszterdamban találkoztunk. 2002-ben költöztem Olaszországba, utána a feleségem az SZTE-n kapott oktatói állást, így 2003-ben Szegedre költöztünk. A regényemet is itt fejeztem be.
– Hogyan tetszik a város?
– Egy sokkal kisebb olasz kisvárosból érkeztem, Szeged így azonnal megtetszett, már csak mérete miatt is. Rettentően tetszik, hogy bárhova eljuthatok gyalog vagy biciklivel, sokkal barátibb a város, mint a vég nélkül terjeszkedő amerikai metropoliszok. Elhatároztam, hogy megpróbálok újságíróként elhelyezkedni. Szerencsére a magyarok, legalábbis azok, akikkel én találkoztam, nagyon nyitottak, kedvesek az idegenek felé, így 2004-ben már a Budapest Sun hasábjain jelentek meg írásaim. Az első cikkemet a szegedi Pulitzer kiállításról írtam, melyet Csillag András tanár úr javasolt nekem, akinél egyébként hallgató is voltam. Innentől kezdve „Szegedi képeslapok” címmel indult egy sorozatom, melyben Szegeden élő külföldiként osztom meg a tapasztaltaimat az olvasókkal. Közben tovább ismerkedtem a várossal, a lakóival, különös tekintettel a politikára. Nagyon érdekel a önkormányzati politika működése, amivel korábban öt évig foglalkoztam is, amikor a texasi Austinban voltam újságíró. Itt persze ez sokkal nehezebb a nyelv miatt, de sikerült bejutnom néhány városházi ülésre és a polgármestert is meginterjúvoltam.
– Mi a legfőbb különbség, ami megfigyelhető az amerikai és a magyar önkormányzatok működése között?
– Nagyon nagy különbség, nem csak Magyarországon, de Európában általában, hogy sokkal szorosabb a kapocs az országos és a helyi politika között, ami a politikai pártok szerepének tudható be. Általában az országos választásokat megnyerő politikai erő lesz az, amelyik a önkormányzati választásokon is győztesként kerül ki a harcból. Az államokban, a nagyvárosoktól eltekintve ez nem így van, a jelöltek általában önállóan indulnak, ami azért is szerencsés, mert a pártok csatározásai nem érintik a képviselőket, akik szabadon foglalhatnak állást bármilyen kérdésben, anélkül, hogy pártjuk megtorlásától kellene tartaniuk. Európában a pártérdekek néha akadályai a józan, megalapozott döntéshozatalnak. A másik, amit hiányolok, az az átlagemberek szerepvállalása a politikában, ami szerintem a demokrácia alappillére kellene, hogy legyen. Itt a fiatalok nem szeretik a politikát, nem akarnak belefolyni, amit meg tudok érteni, de nem helyeslem, hiányolom a civil szellemet a döntéshozatalból.
– Hogyan boldogul a magyar nyelvvel?
– Vettem nyelvórákat, egy fél évig, heti egyszer...
– Hogy ment?
– Nem jól. A magyar rettentően nehéz nyelv. Sokat tanultam viszont magáról a nyelvről, a történelméről, főleg Csillag András óráin, ami nagyjából ezer évet ölelt át. Jártam Ópusztaszeren is, aminek a következő regényem inspirációját is köszönhetem. Az új könyvem Szegeden, Ópusztaszeren és a környező területen, valamint Erdélyben fog játszódni.
– Térjünk rá a mostani regényére. Amerikai regényről van szó, Texasban játszódik, a szereplői, problémái is jellemzően amerikaiak. Hogyan történt, hogy mégis hamarabb jelent meg a könyv itthon, és csak később fog Amerikában?
– Véletlen volt. Egy újságíró barátom, aki interjút készített velem október 23-áról, megtudta, hogy írtam egy regényt, és megkérdezte, hogy elolvashatja-e. Nagyon tetszett neki, és ajánlott egy kiadót Budapesten, akikről azt hittem, foglalkoznak angol nyelvű könyvek kiadásával. Nagyon tetszett nekik, de kiderült, hogy nem adnak és soha nem is adtak ki angol nyelvű könyveket, és magyarra fordítva szándékoznak megjelentetni a regényt. Eszem ágában sem volt külföldön megjelentetni a könyvet, de végül így alakult, ráadásul találtunk egy zseniális fordítót, aki vissza tudta adni a szöveg elég nehéz, szlenggel teli nyelvezetét. Az angol nyelvű változatot csak jövő májusban adják ki Amerikában.
– Mennyire jellemzőek az önéletrajzi elemek a könyvben?
– Van néhány része a könyvnek, ami valóban saját élményekre alapozódik, átvettem néhány karaktert, magamat is beleértve, az ismerettségi körömből, de a regény kontextusában eléggé különböző karakterekké váltak. A főszereplő Thrash néni is egy hozzám közel álló személyről mintázódott.
– A másik főszereplő, Lucas is mutat hasonlóságokat az írójával, művész hajlamú, ex-hippi, aki érzékeny a társadalmi problémákra...
– Nem exhippi, még mindig az, ahogy én is. Valóban mutat sok hasonlóságot a karakter, beleértve a borítón lévő festményt is, ami az én fényképem alapján készült, mégsem állítanám, hogy én lennék Lucas.
– A történetnek szerves része az amerikai fehérek és a mexikói bevándorlók közötti súrlódások, mennyire érthető ez a magyar közönség számára?
– Azt hiszem, hogy a hasonló történelmi helyzet miatt, amikor is határmódosítások miatt egész népcsoportok rekedtek számukra immár idegen országban, a magyar olvasók számára nagyon is érthetőek lesznek az ebből kialakuló, nem mindig békés helyzetek.
– Az írás mellett más művészetekben is otthon van?
– Az egyetlen művészeti tevékenység, amit emellett folytattam, filmkészítés volt, Kaliforniában és Austinban is, egy évig volt filmkészítő cégem is, ami reklámokkal, dokumentumfilmekkel foglalkozott. Reményeim szerint a mostani könyvemből is készül film, hiszen eleve úgy van megírva, hogy filmként is szórakoztató legyen. Az amerikai kiadó is lát benne fantáziát, de még az is lehet, hogy magyar oldalról indul el egy kezdeményezés.