Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

A drámaírók állítólag akkor csapnak igazán a lovak közé, amikor nagy a baj. Nincs mód szólásra jelentkezni, nem jó irányba megy az ország, a fiatalok elvétik a követendő utat stb. Most, aki nagyon akar, láthat kortárs írók darabjait, aki nem elég figyelmes, könnyen lemaradhat róluk. De mégiscsak alkot Háy János és Egressy Zoltán, sőt, színpadon láthatjuk darabjaikat. Ebből nehéz megállapítani, merre megy az ország.
Mindenesetre, Szegeden az utóbbi évben két ősbemutatót is láthattunk – egy operát, a Csendet, és egy prózai darabot, a Reviczkyt. Kinek melyik hogyan tetszett, az most nem kérdés, mint ahogy az sem, hogy ki lehet büszke magára, ezekért a bemutatókért – a Szegedi Nemzeti Színház, annak direktora vagy a város. Az a kérdés, kíváncsiak-e a nézők az újra. Hogy mennyire lettünk kultúrakövetők, és mennyire vagyunk teremtők?
A nemzetközi trendek szerint a Shakespeare-darabok és egyéb klasszikusok újszerű feldolgozása jelenti a modernt, a progresszívet, a kortársat. Ezzel lehet biztosra menni – láttam három Szentivánéji álmot a nyáron, és még nem is néztem meg mindet, amit lehetett volna. Rómeóról meg a nőjéről már ne is beszéljünk – volt klasszikus balett, kortárs, musical, próza, mozgásszínház. Csak a punkopera hiányzik. Még.
Egressy mégis elismert drámaírónak számít, nemcsak hazánkban, hanem Európában is. A Portugál című darabját játszották országszerte is, de Kassán, Prágában, Pozsonyban, Grazban is, a Sóska, sültkrumplit szintén nemzetközi közönség láthatta már. Nem panaszkodhat. Vagy nem panaszkodhatunk. Pedig alakjai minden lélegzetvételükkel magyarok – a mentalitásuk, a hozzáállásuk, az életük, a szorongásaik, a pesszimizmusuk, a humoruk, a vadságuk, mégis értik mindenfelé. A most megjelent szintén Portugál című kötetben Egressy nyolc darabját gyűjtötték össze – az előbb említettek mellett a Kék, kék, kék, a 4x100, a Veszett Éden, a Három koporsó és a Baleset olvasható. Hogy mi is értelmezhetssük, rendezőktől és színészektől szabadon.